Jóslat a szomorú szemű templom mellett

Ültem a füvek bársonyán
szomorú szemű templom mellett,
mint aki a halálnak korán
csak hetykén, visszakézből felelget.

Pedig az élet mákonya
pont most fogott meg lépvesszővel
de nem tudhatom meg soha
mi várna: trónszék, vagy vesztőhely?

Téli éjszaka

A süket falra mártír-fahasábok
morzejelekkel titkot fénylenek.
Jajgat a lélek. Dörömböl hiányod.
Éjfél rikoltoz a világ felett.

Most balzsamozzák a megkínzott fákat
a vijjogó, vajákos, vén fagyok.
Ítélet nem volt. Kegyelmet sem várhat,
ki vére hulltán daccal hallgatott.

Az őrült csend most megfojtja a tájat.
Havat zabál, vonítva felröhög.
Hová rejtsem a sápadt ibolyákat,
ha álom-ágyon csonttá görbülök?

Ölelkező rímek

Úgy éltem át ezt a telet,
mint földben hagyott kis virág,
dermedten, mint az almafák,
s kábultan, mint az emberek.

Virágcsipkézte rét vagyok:
álmaim újra kirügyeznek,
szemem tavában megpihennek
a madarak s az angyalok.

Forrás: Romániai Magyar Szó, Szinkép, 2003/26

1. Gergely Tamás:
   2013. június 28. 19:23

   Megpihennek?