Vasárnap reggel, pizsamázunk, kávézunk, beszélgetünk. (A gép pirossal aláhúzza a kávézunkot, fogalmam sincs, miért.) Egyikünk a talpát fájlalja, másikunk a karját. A lyányunk Kibéden, már szégyell velünk nyaralni, örül, ha rövid ideig lát. Alma az egyetlen reményünk, ő még mindig úgy csóválja a farkát, amikor hazaérünk, ahogy eddig.

„Még néhány év, és már csak a bajainkat panaszoljuk.”, mondja egyikünk. „És csak akkor nyögünk, ha egymást masszírozzuk”, válaszolja a másikunk.

Jól elvagyunk.

(Forrás: A jódeménység foka)