Tömött éjjel, mintha velünk együtt
szorulna meg bent a fény, kucsmásan
üljük körül az asztalt, akár kint a téli
egyenlőségben hegyeink a falut, és
koccintunk, legyen szerencsés az
érkező év, s mint tették azt ezer éve,
a jószág egészségéért fohászkodunk,
egyre hangosabban, hát csak egy-egy
pillanatra állhat közénk a csend,
emlékeztetni a síró láncra, mert amióta
van véres nyálú, éhes farkas, senki se
lehet biztos a dolgában, aztán még
egyetlen kergeteges se jött vissza –

De fohászkodunk a futkározó bokraink közt
valahol eltévedett, a gyönyörű miórát
nem adták számba, kaphatta kolozsmába
a gyermek, hát aki még teheti:
legalább a jó Csillagát ne bízza másra.

Forrás: Romániai Magyar Szó, Szinkép melléklet, 2003. augusztus 16.