A hiteslány

A földszinten, a lépcső alá befészkelt büfé előtt dekkoltunk. Szilvi szendvicset, kólát vett, én chipset és kólát, ezek nekem otthon tiltva voltak. Az émelygően kedves, ragacsos beszédű Ági néni, azaz Ragi néni előttünk készítette a szendvicset: kardnak is beillő késével nagy karéj kenyeret vágott, kettészelte, majd egy kisebb, széles pengéjű késsel margarint kent rájuk, végül egy harmadik késsel zsírpapír-vékony sajtot és szalámit hasított. Zsonglőrködött, de nem csak a késekkel, mert a szendvics ára meg a szeletek közé rejtett matéria fordított arányban állt: amilyen kurva drága volt az egyik, olyan kis cafka a másik.
Mindketten vastag farmernadrágot viseltünk, mégsem mertünk leülni a büfé melletti lépcsőre, mert a fokok lucskosak, sárosak voltak. Ragi nénitől kértünk két Auchan-lapot – nála halomban állt a reklámújság – és a fenekünk alá tettük. Egymás mögé ültünk, hogy elférjenek mellettünk.
Angel Kari bá volt az ügyeletes juhászkutya, ő terelgette az elkószálókat. Fél tucat ötödikest hajtott le az első emeletről, majd a földszintről is kituszkolt őket. Minket nem zargatott: látta, tömjük a fejünket, kint pedig szállingózik a hó. Kari bá különben is kedvelt engem, és nem csak azért, mert januártól heti egyszer, délután, négyórányit a nagybeteg anyukája mellett ücsörögtem, hogy addig az ügyeit intézhesse. De ezt titokban tartottuk.
Megkérdeztem Szilvitől, mit tud a debreceni hóhér-kommandó által kivégzett srácról. Mert a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt kisfiú az unokatesója volt – ezt töriórán árulta el, és legutóbb, az osztályfőnöki órán megerősítette.
Szilvi abbahagyta a vastag kenyérhéjjal való küszködést, és sóhajtott egyet.
– Kamuztam – vallotta be. – A kivégzett kissrác nem a rokonom.
– Akkor minek mondtad? – kérdeztem döbbenten.
– Nem tudom. Csak úgy jött. Vagyis… Olyan, mintha a rokonom lett volna.
– Ja, így érthető – lettem engedékenyebb.
– Viszont anyukám unokatestvére tényleg ott él. Amikor Újpesten járt, furcsa dolgokat mesélt. A gyilkosság után, reggel kiérkező urak azt állapították meg, hogy az áldozatok háza elektromos zárlat miatt égett ki, és az apa meg a gyereke füstmérgezésben halt meg.
– Hihetetlen…
– Pedig a holtesteken lövésnyomok látszottak, és a ház körül töltényhüvelyek hevertek.
– Le akarták tagadni az egészet.
Beszélgetésünket a gúnárnyakú Kevin zavarta meg. Az udvari ajtó előtt posztoló Kari bá beengedte, mert a srác azt mondta, flamós, az éhségtől ég a gyomra. A vigyori srác Szilvi padtársa volt, eszméletlenül dinka, szétszórt, nagypofájú.
Fejéről hanyagul hátradobta az anorákot, de a büfénél nem ételt, hanem paprikás chipset kért. Nyomban letépte a tasak tetejét, és marokkal tömte a szájába. Majd hozzánk lépett, magyarázat nélkül felrántotta az előttem ülő Szilvit, és kivonszolta az udvarra. A csaj nem ellenkezett, úgy viselkedett, mintha az egész valami jó móka lenne. Az üvegajtóhoz léptem, és láttam, hogy a tornaterem oldalához tolja Szilvit, kezébe nyomja a chipses zacskót, és ott valamit süketelt neki.
Amit vele művelt, az nem csajozás volt, hanem valami egészen más. Folyton piszkálta, alázta, gyötörte. Szilvi csak néha és csak bágyadtan tiltakozott, pedig százszor többet ért, mint a Kevin.
Farkas Szilvi volt az osztály legszebb csaja. Madonna-arc, egyenes orr, apró, szív alakú száj, barna szem, rövid, fekete haj. Termete hajlékony, izmai ruganyosak. Amikor osztályok közötti kézilabda mérkőzés volt, és a csapatunk tagjait válogattam, elsőként őt vettem be. Ráadásul értelmes, szorgalmas, pedáns. Azért is kirítt az átlagból, mert neki normális apja, anyja, tesója, rengeteg rokona volt. Nővére, bátyja szintén a Lánc suliban végzett, majd szakközépben tanultak tovább. A két öccse szintén hozzánk, az alsó tagozatra járt. A kis krapekokat reggel az anyjuk kísérte a suli ajtajáig, délbe utánuk jött. Néha beszállt a fuvarozásba a Farkas apuka, ilyenkor Szilvi is az ütött-kopott Daciájával érkezett. Tudtuk róluk, hogy vallásosak, a hitgyülibe járnak, de ezzel különösebben senki nem foglalkozott.
Kevin pedig… Ő is a tanév elején, velem egy időben került a suliba és a 8. b osztályba. Hamar kiderült, mindenben olyan, mint halottan az azsúrozott köröm vagy a kipingált szemhéj. Minden tantárgyból kegyelem-ketteseket gyűjtött be, de idegen nyelvből csak egyeseket. Október közepén Céklafej kivette őt az angol csoportból, és átrakta hozzánk, a németbe. Azért, mert az angol tanárnő megesküdött, ha nála marad, osztályismétlőre bukik. Attól tartott Klári néni, hogy beesik egy idegen az órájára, és pont az angol keresztnevű tanulójára lesz kíváncsi. Szégyenében a föld alá süllyedne. Kevin a többéves nyelvtanulás dacára a legegyszerűbb szavakat sem értette, olvasni sem tudott, másról pedig kár beszélni. Az igazgató azt gondolhatta, hogy Bereczky Feri bá, aki a németet is tanította, puhány ember, és csak nem támaszt Kevinnel szemben teljesíthetetlen követelményeket.
A két nyolcadikból összeálló német csoport mindössze hétfős volt, Kevinnel a számunk nyolcra duzzadt.
Mivel a hiteslány volt a legjobb németes, nálam is jobb!, megígérte, hogy a padtársát korrepetálni fogja. Ők már szeptembertől egymás mellett ültek, mert korábban is ismerték egymást. A srác azonban a németre-váltás időpontjától január elejéig még a német ábécé betűivel sem ismerkedett meg, pedig a hiteslány minden szokásos módszert megpróbált. Sőt, szokatlant is. Egy internetes portálon talált egy tuti tanulási módszert. Ha ökölbe szorítjuk a jobb kezünket kilencven másodpercig, jobban megy a rögzítés. Ha a bal kezünkkel csináljuk mindezt, a felidézés gyorsul fel. Mármint bizonyos amerikai pszichológusok szerint. Tehát az óra elején Kevin úgy magolta a német szavakat, mintha bokszmeccsre készülne. Könnyesre röhögtük magunkat, de, érdekes, egyikük sem sértődött meg, csak kedvesen elküldtek minket melegebb éghajlatra. Persze ez a módszer sem vált be.
Leszállópálya egy ideig türelemmel viselte a megpróbáltatásokat. Aztán besokallt, így Kevin félévi bukása, németből, már tuti volt. Nem feleltette, mert a naplóba vésett három karó is bukfenc, mondta, minden további fölösleges. Ha egyszerűen csak buta lett volna Kevin, mint mondjuk a Gogó, sajnáltuk volna, de hát ő pimasz is volt, gyökér, szar alak.
A szívbeteg Feri bá általában mindkét táblát sebesen telefirkálta, és amikor a második közepén tartott, megkérte az ügyeletest, kezdje letörölni az első tábla elejét. Szabad hely kellett neki. A megszólított ugrott, egy kivétel azért volt, a Kevin.
– Nem vagyok a maga csicskása – böfögte. – Különben a krétapor rákot okoz – tette hozzá a hernyó.
Érthetetlen volt ez a magatartás, hiszen Kevin szorul rá a tanár jóindulatára, és nem fordítva. Feri bá, aki rendszeresen elfelejtette, hogy az óra elején ki jelentett, csak hümmögött.
– Nem baj, fiam! – mondta szomorúan. – Nekem már semmi sem árthat.
Természetesen mindig akadt valaki, aki Kevin helyett táblát törölt. Ha én voltam az, akkor a szünetben biztosan hozzá vágtam a krétaporos táblatörlő szivacsot. Csak szitkozódott, nem mert megütni.
Félévkor, meglepetésünkre, Kevin átment németből, mert egy fogalmazására négyest kapott. Arról kellett írnunk, magyarul, hogy szerintünk milyen ma Németország. Otthon kellett összeütni a nagy művet internetes források felhasználásával. Világos, Szilvi írta meg a srác dogáját, ő csak kínlódva átmásolta saját füzetébe.
A csajok biztosra vették, Kevin maffiózó apukája lefizette a tanárt, az igazgatót, a polgármester-helyettest, a minisztert, és magát az atyaúristent. Megkérdeztem Esztó nénitől, mi a szitu. Az oszifő elmagyarázta, Kevin rajtuk nagy kolonc, ezért meg kell szabadulni tőle. Senkinek nem jó, ha ismétlőre bukik. Okosabb nem lesz, ám tovább zavarja az amúgy is zavaros vizet. Ez elfogadható érvnek tűnt. Azt persze mindenki tudta, Kevin apukájának használtautó kereskedése meg autóbontója van, és hogy a Lánc suliban található néhány verdamániás pasi.
*
A gúnárnyakú zsír Astrával járt a suliba. Jobb verdája volt, mint Edina néninek, a logopédusnak, mint Kari bának, a technikatanárnak, vagy mint Zsiga bának, a második földrajztanárnak, akit november végén kirúgott az igazgató, mert az udvaron, a gyerekek között cigizett. Zsiga bá füstölését két népegészségügyi ellenőr vette észre, és megbüntette a sulit. Céklafejből tigrisfej lett: üvöltött, marcangolt.
Kevin kocsija persze nem versenyezhetett Esztó néni tűzpiros Hondájával vagy Céklafej terepjáróval. A dirinek egyébként még volt egy középkategóriás városi kisautója, egy elegáns kabriója, egy régi, keletnémet gyártású roncsa.
Csakhogy a gúnárnyakúnak nem volt jogsija. Érdekes, ez csak Hajni nénit izgatta, de ő sem jelentette fel a tanulóját. Inkább megkérte, aznap, amikor biosz órája van, ne jöjjön kocsival. Ha kérésének nem tett eleget, beírta hiányzónak.
A srácok persze ette a sárga irigység. A verdán kívül más okuk is volt rá, hiszen Kevin arany nyakláncot, drága ketyegőt, márkás cuccokat viselt, és mindennek a tetejében ott volt neki a tökéletes csaj, a Szilvi.
– Te beülnél a verdájába? – kérdezte Merci az egyik szünetben.
Kivételesen senkit nem hajtottak le az udvarra, mert havas eső hullott. A folyosón lebzselhettünk. A fázósabbak a radiátorok mellé furakodtak, a hátsójukat melegítették, néhányan a vécébe csoszogtak, hogy elszívjanak egy cigit. A klotyóajtó elé a hájpacni Bálint Diát állították, hogy jelezze, ha a folyosó elején föltűnik Céklafej.
– Semmi pénzért! – válaszoltam Mercinek. – Dehogy ülnék – mondtam. Hátunkat a falnak vetve a műanyag-futószőnyegen kuporodtunk.
– Lehet, hogy vezetni sem tud – mondta Zsike selypítve, mert a kitört metszőfoga helyén most csak egy lyuk volt.
– De tud. Jól tud – védte meg padtársát az előttünk álló Szilvi.
– Jogsija nincs – érvelt Merci.
– Mert csak tizenhét évesen lehet vizsgázni. Ő csak a tizenötöt töltötte be – magyarázta Szilvi.
– Nem az a gond, hogy a tesó kiskorú – szólt közbe Pöri -, hanem az, hogy gyagyás.
– Á, nem! – tiltakozott Szilvi. – Csak éretlen. És lusta.
– Szerintem a közlekedési szabályokat sem tudná megtanulni – folytatta Pöri.
– És mi van, ha az útonállók lemeszelik? – kérdezte Pöri.
– Semmi – rángatta a vállát a hiteslány, és szipogott. – A verda kesztyűtartójában két boríték van, és mindegyikben egy-egy húszezres.
– Minek kettő? – kérdezte Zsike.
– Annak, hogy a két zsernyák osztozkodni tudjon – magyarázta Szilvi.
– És ha hárman igazoltatják? – kérdeztem én.
– Gondolod, hogy nincs nála még egy húszezres? – szipogott tovább Szilvi. Influenzás volt, de nem maradt otthon, mert szeretett suliba járni.
Esztó néni az egyik fogadóóráján megkérdezte Kevin apjától, miért ad a srác feneke alá autót. Azért, válaszolta a pasi, mert a gyereke verda-bolond, és az Astra engedésével vagy megvonásával tudja kordába tartani. Verda nélkül suliba sem járna, inkább valamelyik plázában csavarogna.
Január közepén jelentős változás tanúi lehettünk: Kevin a lusta hernyó státuszról átváltott a nagy barom státuszra.
A balhé úgy kezdődött, hogy Pitt Ákos, azaz Gyufa bá rajzóráján a hiteslány nem akarta elkészíteni az ő rajzát is. Kevin ugyanis nem ért rá, mert az asztal alatt egy autótuninggal foglalkozó drága folyóiratot gyűrögetett. Veszekedtek, a csaj lehülyézte, erre Kevin ököllel válaszolt: Szilvi orrából vér spriccelt ki, arcbőre a szeme alatt felhasadt.
Gyufa bá beparázott, mindkettőjüket kizavarta a 28-asból, ugyanakkor két csajt, Lenutát meg engem rögtön utánuk menesztett, hogy oldjuk meg a helyzetet. Kevin a folyosón, a kirándulós fényképekkel teletűzdelt pannó alatt, a falnak dőlve vigyorgott. Legszívesebben szétvertem volna a pofáját, de csak a vállára pancsoltam egyet. Elkerekedett a szeme, de nem mert visszaütni. Ha megteszi, helyben kinyuvasztom. Tőle néhány lépésre ott zokogott a hiteslány. Karon fogtuk, és bevittük az alsós igazgatóhelyettes irodájába. Emi néni előrángatta a vöröskeresztes dobozát, fertőtlenítette a sebet, majd gézzel és ragtapasszal befedte. Lenuta átszaladt a felsős igazgatóhelyetteshez. Veronka néni meghallgatta a mi sztorinkat, majd a folyosón ácsorgó Kevinét. A srácot rögtön hazaküldte, és meghagyta, másnap az apjával jelenjen meg az igazgató úrnál.
Szilvi hátrahajtott fejjel ült a tanári előtti szivacsfotelek egyikében, mi meg mellette, mert nem mentünk vissza a rajzórára.
Az esetből mégsem lett botrány, mert a hiteslány már másnap megbocsájtott a gyalázatos spanjának, és Céklafej beérte néhány káromkodással. Nem kerülte el a figyelmünket, hogy Kevin apja másfél órát ült bent a dirinél. Egy nagy maflásról mit lehet annyit tárgyalni?, tanakodtunk. Lehet, hogy betéti társaságot alapítanak a légpárnás kokik forgalmazására, vélte Zorán.
Minket az ügy felzaklatott. Biztattuk Szilvit, most már dobnia kell a kisgengsztert. Ő némi bizonytalankodás után mégis maradt a hátsó asztalnál, a gúnárnyakú mellett.
– Te, ezek dugnak – vélekedett Lenuta.
– Nem hiszem – mondtam. – Szilvi nem olyan…
– Szerintem mégis. A roma pasi olyannak nézi az asszonyt, mint a cipőjét. Besározza, majd lerúgja. És a nő tűri – okoskodott Lenuta.
– Na ne! – mondtam mérgesen. – Ez egy rasszista duma.
Amikor rákérdeztünk, Szilvi tagadta az intim viszonyt. Hittem neki.

(Folytatjuk)