Szükség

fototanu_klarik75

Fotó Klárik László

A kép a Kaukázusban készült, valamikor 1992-ben. Nyáron. Székelyföldi fiatalok portyáztak akkoriban az oroszországi hegyekben, köztük volt Klárik László is, akit a Romániai Magyar Szó (is) támogatott.

A tehetséges alpinista azóta felhagyott a hegymászással, s közéletre adta a fejét, de annak idején készített színes (analóg) felvételei hűen tükrözik a csöppet sem könnyű túra körülményeit.

Ne gondoljuk ugyanis, hogy aki hegyet mászik, az csupán hős és más semmi. Ember ő is, esendő, szarik és fingik, meg pisil, ahogy az elő van írva, de sajnos, legtöbbször nincsenek meg ehhez a természetes, civilizált körülményei.

A szükségét végző alpinista két tűz között párolódik: egyrészt, nem szabad szennyeznie a környezetét, ezért kereste meg azt a jókora jégrepedést, amelynek több száz méteres mélyén ürüléke majd eléggé távol kerül a felszíntől, másrészt mindezt gyorsan és fokozott precizitással kellett művelnie, nehogy a mostoha időjárási viszonyok között befagyjon a hátsó fele.

A pillanat megörökítve és letudva. A kép bizonyíték ugyan, de a rajta lévő események résztvevőinek azóta bottal üthetik a nyomát…

Cseke Gábor

Forrás: Fotótanú.ro

2013. július 12.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights