Friedeck 1983-84

Blum Tamás

Kellő időpontban kellő helyen lenni, igen, ez a szerencsés sorsfordulatoknak a titka, nyitja. A „muri” végén még hozzám lépett Blum Tamás, és csak annyit mondott, „hamarosan jelentkezem”. Igaz, abban a sörgőzös állapotban sokkal többet nem is tudtam volna felfogni, de hát ő végigélte a délutánt, látta és megértette. Alig telt el egy hét, levél jött, benne a következő hónap bridzs­versenyeinek programja s a felkérés, hogy legyek a partnere, természetesen a költségeket ő vállalja. Jogunk volt elhagyni a házat havi három napra, csak a pontos időszakot és helyet meg az elérhetőségeket kellett leadni az irodán. A versenyek többnyire a hétvégeken voltak, ő jött az autójával, vitt és hozott, Andris boldogan maradt a tamilok és a két albán fiú védelme alatt. Már az első út alatt, miután röviden megegyeztünk, hogy milyen rendszert játszunk, bevallotta, hogy amikor meglátta mellettem Andrist, valami hihetetlen erővel törtek rá az ő Svájcba jövetelének a részletei.

A „Kasztnervonat”-tal Bergen Belsenen át, alig pár évvel idősebben jutott ide, és ő tudja, nevezzem, ahogy akarom, a Ház az láger, és egy láger lehet tízcsillagos is, a BIZONYTALANSÁG. A „vért áruért” akció kudarcának árnyékában, annak mintegy az oldalvizén, Kasztner kisebb nagyságrendű, de sokkal reálisabb alkudozást is folytatott Eichmannnal. Az egyre bonyolultabb budapesti tárgyalások fokozatosan kicsúsztak a rugalmatlan Eichmann kezéből. Az irányítást mindinkább Kurt Becher SS alezredes, Himmler magyarországi gazdasági megbízottja vette át. A szövetségesekkel változatlanul kapcsolatot kereső, nagyra törő terveit fel nem adó Himmler beleegyezett, hogy fejenként 1000 dollárért néhány száz ember elhagyhatja a Birodalmat. Az SS vezetője ezzel a gesztussal akarta jelezni egyezkedési hajlandóságát. Az ún. „Kasztnervonat” utaslistáját a cionista Mentőbizottság tagjai állították össze. A szükséges pénzt 150 olyan gazdag zsidó adta össze, aki vagyona egy részét a német megszállás után is el tudta rejteni. Az 1000 dolláros kvóta többszöröséért a Mentőbizottság először őket és családjukat vette fel a listára, cserében lehetőség nyílt nagyszámú fizetésképtelen zsidó megmenekülésére. Az ún. „Kasztnervonat” 1944 .június 30án hagyta el Budapestet. A szerelvény egyfajta modern Noé bárkához hasonlított. A vallási és világi zsidó élet egyes prominensei (írók, művészek, rabbik, cionista vezetők), ezek családtagjai (köztük Brand és Kasztner néhány hozzátartozója) és a különböző zsidó csoportok listáin (neológ, ortodox, cionista stb.) bejutott utasok mellett voltak itt lengyel és szlovák menekültek és árva gyerekek. Becher egyéni „pártfogoltjai” (akik jelentős összegekkel vásárolták meg az SS tiszt jóindulatát) és természetesen a valójában fizető utasok és családtagjaik is helyet kaptak a csoportban. A vonat először a bergen belseni láger elkülönített részébe vitte az utasokat. Itt megkülönböztetett bánásmódban részesültek ugyan, de továbbra is veszélyben voltak. A további náci-zsidó tárgyalások alakulásának függvényében a „Kasztner-zsidók” első szörnyű sárkánya ott lappang minden sarkában, a benti levegő minden molekulájában.

Már jó ideje körbebridzseztük Svájc városait, majd a határhoz közel eső francia, német és olasz versenyeket, mikor rákérdezett, hogy tulajdonképpen mi is a helyzet velünk. Én elmondtam, hogy már több mint hat hónapja túl vagyunk a nagy kikérdezésen, és papírjaink valahol Bernben várnak a sorukra, nekünk meg még érdeklődni is tiltva vagyon, nemhogy sürgethessünk. Elkérte az alapadatainkat, csak úgy, mintha kíváncsiságból tenné, de rá három hétre felhívott, hogy legyek felkészülve, újra kihallgatásra kell mennem.Valami egészen magas német politikai körökben mozgó barátjával elérte, hogy Adenauer volt tanácsnoka átüzent Bernbe, nézzenek utána ennek és ennek a dossziénak, és kiderült, hogy az annak idején hivatalból kirendelt, szemre tizenegy hónapos terhes magyar tolmácsnő, sietve a szülészetre (gondolom), azt diktálta be, hogy m, mint erdélyi magyarok, nem éltünk veszélyeztetett állapotban, csak a kollektív bántalmak hoztak ide, és ez távolról sem elég ahhoz, hogy Svájcban megkapjuk a menekültségi státust, még szerencse, hogy eddig nem utasítottak ki… Ekkor indult be aztán tényleg, pozitív irányba az ügyünk, de így is eltelt még hat hónap, mire megjött a mentőlevél. De hát addig még történt egy és más a Ház Lágerben.

(Folytatjuk)