Friedeck 1983-84

Allah ránk szállt

Az igazi, a tényleg izgalmas napok a törökökkel jöttek.
A Ház, ha a fejére nem is állt, átalakult velük, általuk, mert mindent újra kellett rendezni. Egy része 1944 augusztusában, a többiek pedig decemberben jutottak át asemleges Svájc biztonságába. Először is ki kellett üríteni egy szobát imateremnek, ahova naponta ötször bevonultak, és Mekka felé fordulva, térdre borulva fohászkodtak Allahhoz. Ez már eleve jól kezdődött, mert Topalit kérdezték meg, merre van Kelet, így egy hónapig, amíg egy másik táborból vendégeik nem jöttek, New York felé szálltak a hálaadó imaszavak. Aztán a konyhát szét kellett választani, nem, nemcsak a menüt, mindent, mert olyan edényekben vagy eszközökkel, melyek disznóhússal fertőzöttek, nem voltak hajlandók főzni. Hetven embernek egyfélét és négy töröknek másfélét készíteni több mint fárasztó volt, mert ha legalább elvállalták volna a maguk ellátását, minden könnyebb lett volna, de nem, csak diktáltak, hiányos recepteket adtak le, mégis azt követelték, ami a fejükben volt ugyan, de nem adták tovább. De ami a legkínosabb volt, hogy mindent állandóan ellenőriztek. És nemcsak ők. Bernből kéthetente jött egy megbízott (azelőtt hét hónapig egyszer sem), aki a szigorúan leírt szöveg alapján szobáról szobára felleltározta, hogy a muzulmánok vallásuknak megfelelően vannak-e elszállásolva, ellátva. A szombat déli zsebpénzkiosztásra nem tudom, milyen meggondolásból nem jöttek le, nekik pénteken délben kellett átadnia napi 4 Frank fejadagot, a postával meg átvették a Félhold pénzesküldeményét is, számunkra ismeretlen összegeket. Alkoholt még a közelükben sem engedtek fogyasztani. Valóságos terrort hoztak a Házba. De mit ad Allah, egyik nap valami sürgős posta jött, s mivel én éppen az ajtóban álltam, a kezembe nyomták a pakkot, hogy vigyem fel a szobájukba. Az imaszobába nem léptem be, mert az a szentségtörés címe alatt tilos volt. Bekopogtam hát a szobájukba, valami dörmögés hangzott rá odabentről, hát benyitottam. Azaz nyitottam volna, de az üres sörösüvegektől alig tudtam az ajtót hátratolni. A látvány: asszony és férfi teljes összevisszaságban és egyáltalán nem Mekka felé fetrengett. Megvártuk, amíg kijózanodnak, aztán este, mikor csak mi, menekültek maradtunk magunkra a Házban, lehívtuk őket a konyhába. Józan ésszel próbáltuk megértetni velük, hogy mi itt mindannyian menekültek vagyunk, egy menekültnek pedig elsősorbana biztonság a vágya, és ha talál egy országot, amelyik bármilyen rövid időre is, de befogadja, akkor a menekült kell alkalmazkodjon az ottani szokásokhoz, és nem fordítva. Ami pedig a sörivást illeti, igyanak annyit, amennyit csak el tudnak lopni a raktárból, ha már nyíltan nekik nem szabad, de legyen vége a számunkra kiosztott álságos tilalomnak. Harmadnap megjelent a berni főnök, és minden ajtóra kiragasztotta, hogy a muzulmánoknak vallásuk gyakorlásához minden jogot és lehetőséget biztosít Svájc, és kéri, hogy a kulturálatlan államokból ide tévedtek tartsák ezt szigorúan szem előtt. Mikor kitört a nyílt háború a közben háromra gyarapodott kurd és a négyfős török közösség között, és a hétvégeken nyílt verekedésekbe fajult, de úgy, hogy a 100 kmes körzetből is idetódultak az ismerősök, rokonok, akkor már fegyveres őrt rendeltek ki mellénk, éjjel-nappalra.Véget ért a kötetlenség, tiltott volt a Ház szabad elhagyása, mindent, konyhát-kamrát zártak. Láger lettünk.

(Folytatjuk)