Az ősz
– mielőtt ránk köszönne –
ráérősen kicsípi magát,
bő tarsolyait feltölti
élénk színekkel,
nyomott hangulatokkal,
kifizethetetlen számlákkal,
átható ízekkel.
Jön,
aggályainkat megsokszorozza,
aláássa biztonságérzetünket,
fütyül jövőképünkre,
bársonytalanodunk.
Megáll előttünk,
megfésülködik,
hulló hajszálait
a szemünkbe dobja,
kiáltanánk,
de ő megfenyít
a mögötte settenkedő téllel.
Aztán – mesterien –
ránk erőszakolja
magát,
a lelkünkre telepszik,
akár a formátlan
hatalom.

Forrás: Romániai Magyar Szó, Szinkép melléklet, 2003. november 22.