Bolyongás

Idegen városba vetődve, magányos sétáról megtérőben elvétem a vendéglátóhoz vezető utat. Az utca nevét elfelejtettem, a számra valahogy visszaemlékszem. De a szám csak egy szám marad – és közben nekiveszetten firgek-forgok, eligazitó utcasarkokat, ismerősnek tűnő jelzéseket keresve. Néha már-már úgy érzem, jó helyen járok, de valahogy mindig elmarad a bizonyosság. Makacsul kisértő éjszakai álmaimban azóta is egyet bolyongok…

Fűzfák

Ahány élet, annyi fűzfa… Erre gondolt, amikor szerettei tiszteletére, kertje mélyén, a csupa agyagos földbe leszúrta a hajlékony vesszőket. Ágasbogas, sudárderekú, susogó lombú, titokzatos árnyékboltozatot termett a családi szeretet.

Hóviharban

Nézem és nem hiszek a szememnek: ki látott ilyen hirtelen felkerekedő hóvihart! Ráadásul az éjszakai utcán. Hogy mit is keresek ott, nem tudom, viszont akkora pelyhekkel, olyan sűrűn lepi be látómezőmet, hogy egy lépésre se látok. Jobb karommal széles ablaktörlő mozdulatokat végzek, félreseperném a havat, mindhiába. Autók jönnek szembe, villódzó fényük elvakit s mindegyre beléfúl a viharba… Reggel tűzforrón ébredek: 39,5 C a lázam.