Augusztus 13-án töltötte be 85. életévét a Kolozsvárott élő Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő és könyvkiadó. Életpályája példaértékű, teljesitménye nem csak erdélyi mércével kiemelkedő.

„Az a huszadik század, amelyet én is átéltem, s az a huszonegyedik, amelybe egy kicsit már belegyalogoltam, annyi hegyen-völgyön, buktatón hurcolt át engem is, hogy évek kellenének azt mind számba venni, arról mind számot adni” – írta a kolozsvári Szabadság kérdéseire küldött hétfői vallomásában Dávid Gyula.

– Születtem a Háromszék megyei Árapatakon, ahol néhány napja kísérték utolsó földi útjára egyik osztálytársamat, Lőrinczi Etelka tanítónőt, szülőfalum messze földön híres népművészetének fáradhatatlan ápolóját. Alig egy hónappal ezelőtt voltam Udvarhelyen osztályunk 66. érettségi találkozóján, amelyre már csak öten jöhettünk el abból a 48-ból, akik 1947-ben együtt végeztünk. Nemzedékemből, baráti és munkatársi körömből is egyre többen vannak azok, akik már nem válaszolnak „jelen”-nel semmiféle földi névsorolvasáskor. Viszont az elmúlt hét végén vettem részt (csak Édesapámékig visszaszámolva) immár 78 tagot számláló szűk családunk legújabb esküvőjén. S utána rögtön jöttünk vissza ide, a Madarasi Hargita alá, a Kápolnási Láz családi tanyájára, ahol hat dédunoka (pontosabban csak öt, mert a hatodik alig két és fél hónapos) várt vissza, folytatni a közös hancúrozásokat, megosztani feleségemmel és a „legszűkebb” családdal az együttlét örömét.

Hogy ezeken túl mi mindennel tölthetném ki a fenti önéletrajzi vázlatot, annak még a vázlatos számbavételére sem vállalkozom. Amit első cikkem megjelenése, 1949 óta az irodalomban elkövettem, arról másoknak kell ítéletet mondaniok. A Bolyai Tudományegyetemen alig néhány hónapot tanítottam – ami ebből fontos, az is inkább a történelem pászmájához tartozik. Az ’56-os magyar forradalommal való együttérzésem kinyilvánításáért reám kiolvasott hét esztendő eseményeinek sok részlete – szerencsére, bizonyára a lélek védekező reflexének köszönhetően – a felejtés mélyére süllyedt, a többit történészek kutatják és kutathatják, lassanként előkerülő periratok alapján. Legfőbbképpen könyvkiadó volnék, hiszen aktív életemből szinte ötven évet ebben töltöttem el, úgy érezve, hogy a mások szellemi termékeinek, múltunk megannyi – elfeledett, vagy erőszakkal feledésre ítélt – értékének útját az olvasó felé egyengető ügyködés mindennél fontosabb. Sok-sok öröm forrása volt (és még ma is az) számomra, amikor ennek hasznáról, értelméről visszajelzést kapok.

Amit elébb zárójelbe tettem, abból talán kiderül: még mindig hiszek a Gutenberg-gallaxis jövőjében. Ami pedig a mi kis közösségünk jövőjét illeti, a hangoskodás nélküli mindennapi közösségépítő munkában, amely megtart minket – minden nagyhangú és nagy ívű politikusi jövőtervek, gyűlölködések és gyűlöletszítások ellenére.”

Dávid Gyula 1928. augusztus 13-án született Árapatakon (Háromszék vármegye). Elemi iskoláit szülőfalujában kezdte, majd 1938-tól Székelyudvarhelyen folytatta. 1947-ben ugyanott érettségizett a Református Kollégiumban. 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát, de 1951 februárjától már az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségében dolgozott. 1953–1956 között a Bolyai Tudományegyetemen, a 19. század magyar irodalma szakcsoportból ösztöndíjas aspiráns, 1956–57-ben tanársegéd.

Az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritásának kinyilvánítása és a halottak napi Házsongárdi temetői tüntetés kezdeményezése vádjával 1957-ben 7 év börtönre ítélik. Szabadulása után, 1964–1965-ben szakképzetlen munkásként dolgozik a kolozsvári Városgazdálkodási Vállalatnál egy víz- és gázszerelő csoportban. Miután visszakapja közlési jogát, 1965 őszétől szellemi szabadfoglalkozású, az Utunk, Korunk, Igaz Szó állandó külső munkatársa. Közben újrakezdi – ekkor már – doktorátusi tanulmányait, s 1974-ben megvédi Tolnai Lajos írói pályájának marosvásárhelyi korszakáról írott disszertációját. Ekkor már 1970-től a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének munkatársa, egészen 1992-ben történt nyugdíjazásáig.

1990–1991-ben az RMDSZ Kolozs megyei bizottságának keretében, 1991-től az újra létrehozott EMKE országos elnökeként vállal közösségépítő munkát. 1992-ben a Magyarok Világszövetsége ideiglenes elnökségében, romániai képviselőként részt vesz az MVSZ II. Világkongresszusának és új vezető testülete megválasztásának előkészítésében. Közben 1992-ben, azzal az elképzeléssel, hogy egy új könyvkiadó alapításával megfelelő feltételeket teremtenek a Kriterion privatizálására, létrehozzák Kolozsvárt a Polis Könyvkiadót, amelynek ma is szerkesztője.

Első cikkét az Utunk közölte 1949-ben. Fontosabb önálló kötetei: Jókai (kismonográfia, 1971), Petőfi Erdélyben (Mikó Imrével, 1972), Tolnai Lajos Marosvásárhelyen,1868–1884. (monográfia, 1974), Találkozások (összehasonlító irodalomtörténeti és román-magyar kapcsolattörténeti tanulmányok, 1976), A romániai magyar irodalom története (tankönyv a 12. osztály számára, Marosi Péterrel és Szász Jánossal, 1977), Erdélyi irodalom – világirodalom (tanulmányok, 2000), Írók, művek, műhelyek Erdélyben (tanulmányok, előadások, 2003).

Fordításában jelent meg Traian Şelmaru Riport az új Kínáról (Fáskerthy Györggyel, 1953), B. Şt. Delavrancea Novellák és elbeszélések (Tanulók Könyvtára, 1956), Şt. Bănulescu Férfipróbák telén (novellák, 1968), Al. Şahighian Az aranysisak (regény, 1968), Adrian Marino Bevezetés az irodalomkritikába (Kántor Lajossal, 1979), Slavici A világ, amelyben éltem (Téka, 1980), Titu Maiorescu: Irodalmi tanulmányok (Téka, 1985) c. műve, Romulus Cioflec Örvényben című regénye.

Szerkesztője, majd a 3. kötettől főszerkesztője a Romániai magyar irodalmi lexikonnak (1980–2010), szerkesztésében készült el az 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára (2006) c. kézikönyv.

1990-ben szerkesztette a Román Sajtófigyelő című kézi sokszorosítású periodikát, az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakulásától néhány éven át az Erdélyi Tudományos Füzetek c. sorozatot.

Forrás: Szabadság, 213. augusztus 13.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ