Günter Grassról, aki 1999-ben – teljesen megérdemelten – Nobel-díjat kapott, manapság talán még többet beszélnek, mint annak idején, amikor övé lett a minden író által (nyíltan vagy titokban) sóvárgott világirodalmi kitüntetést.

2002-ben ugyanis, a ma már nyolcvanon is túl járó német író sokak szerint élete főművét írta meg – elbeszélésnyi terjedelemben, ám mindennél sűrítettebb, valósággal robbanásig feszülő tartalommal. A Ráklépésben címet viselő történet annak rendje s módja szerint “robbant” is: egészen rövid idő alatt harmincegy nyelvre, köztük magyarra (de oroszra, lengyelre, törökre, sőt arabra, kínaira és koreaira is), lefordították, s csak német nyelvterületen 350 ezer példányban kelt el. Valóságosan is visszhangos könyvsiker.

A magyar kiadást alig egy évvel az eredeti mű megjelenése után az Európa Könyvkiadó vállalta magára, Magyar István kitűnő tolmácsolásával és értő jegyzetanyagával. Ilyen körülmények között bármelyik, magára valamit is adó könyvtár igyekezett azon melegében beszerezni a friss szenzációt, s a kiadó által amúgy terjedelmesnek feltunningolt könyv sok helyen megtalálható Grass számos más remekműve (Bádogdob, A patkánynő, A hal, Békaszó stb.) társaságában.

A Ráklépésben a maga nemében igen különös, nyugtalanító mű: izgalmas olvasmány, de nincs hagyományos értelemben vett cselekménye; az író egy addig szigorúan tabutémának számító második világháborús eseményt dolgoz fel benne, amely humanitárius megítélésből jóval túlszárnyalja a világtörténelem hajókatasztrófái csimborasszójának tartott Titanic tragédiáját, annak emberi méreteit. A hitleri Németországban egykor propagandacélokra megépített és Wilhelm Gustloff náci “vértanúról” elkeresztelt óriás sétahajó elsüllyesztéséről volt szó egy szovjet tengeralattjáró által, amit mind a német, mind a szovjet hadvezetés taktikai okokból sokáig igyekezett titokban tartani.

A Balti-tengeren, Danzig közelében meglepett, agyonzsúfolt német vízijármű több mint kilencezer kelet-poroszországi német menekültet szállított – túlnyomórészt asszonyokat és gyermekeket, de velük együtt behajóztak sebesült katonákat, sőt menekített csapatokat is – a háború utolsó hónapjaiban. A szovjet tengeralattjáró román származású, ogyesszai parancsnoka látványos hőstett babérjai után áhítozva adta ki a váratlanul meglepett német hajómonstrum megsemmisítésére szóló lőparancsot, anélkül, hogy meggyőződött volna annak valódi szállítmányáról. A közel tízezernyi utasból nagyon kevesen menekültek meg, zömük ott végezte a tenger 1945-ös januári, jeges hullámsírjában. A döbbenet akkora volt mindkét táborban, hogy az orosz katonai hatóságok úgy tettek, mintha az esemény be se következett volna, sőt a tengeralattjáró parancsnokának hőn áhított “mennybemenetele” is meghiusúlt…

Az esemény írói megközelítésének módszerei annyira eredetiek és sokirányúak, hogy tulajdonképpen nem is a történésekre tevődik a hangsúly, hanem azok értelmezésére, utóéletére, illetve arra, hogy az igazság kimondásának elfojtása, a tisztázások elodázása miként segíti akaratlanul is az embertelen eszmék, az előítéletek és a gyűlölet továbbélését, kiújult fellángolását napjainkban, amikor a szörnyűségek kifutópályái újra és újra felépülhetnek, és az őrületnek – a regény végszava szerint – “sosem lesz vége…”

A német kritika azóta is megosztott a könyv értékelését illetően, egyesek azt hányják a szerző szemére, hogy műve esztétikai-irodalmi értékei nem túl sokasok; mások ellenkezőleg, azt tartják, hogy kényes témához hitelesen és tárgyilagosan, nem vádaskodva és indulatokat kavarva nyúlni – az érték maga. Grass bebizonyította, s erről a maga választott ösvényről jottányit se tért le, hogy a múltról igenis lehet gyűlölet nélkül írni. Egy helyütt így nyilatkozik munkájáról:

“A múlt egy anyagáról van szó, de köze van a jelenhez is. Egy fiatalról szól, aki jobbra tolódott és álláspontját a világhálón keresztül hirdeti. Regényemben igyekeztem differenciálni a jobboldal elemeit. Közben természetesen pedagógiai kérdésekre bukkantam, de könyvem korántsem pedagógiai rendeltetésű.”

Többször is megpróbáltam jellemző részletre bukkanni, amit ízelítőül idézhetnék, a könyvből, de sehogy se találtam “fogást” ezen a furcsa, már-már eszköztelennek és cselekménytelennek tűnő, sokkal inkább emlékező és mérlegelő elbeszélésen. Amikor azonban visszavittem a kölcsönkönyvtárba, a polcon a Ráklépésen több példánya mellett váratlanul észrevettem egy szerényen vékony, szürke vászonkötésű verseskönyvet (Vallató, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969), amelynek szerzője ugyanaz a Günter Grass, aki első regényének (Bádogdob) megjelenését leszámítva, tulajdonképpen költőnek indult, s a német konkrét költészet (Gruppe 47) egyik markáns alakja. A lírikus válogatott verseit tartalmazó magyar nyelvű gyűjtemény végül is remek hátteréül szolgált Grass következetes eszme- és erkölcsi világa pontosabb megértéséhez, hitelességének megéléséhez. Az évtizedekkel ezelőtt született, furcsa hangulatú, feszesen precíz, filozofikus versek lényegében ugyanazt a fanyar, a felelősséget és a tettek értelmezésének gyökereit kutató önvizsgálatnak a párlatai, amelyek az egész grass-i életművet jellemzik.

Cseke Gábor

Günter Grass

NE FOROGJATOK
DREHT EUCH NICHT UM

Ne járj az erdőn,
erdő van az erdőn.
Ki erdőn jár
s kutat fát,
azt már fel nem kutatják.

Nem jó, ha félsz,
félsz-szagú a félsz,
s félsz-szagút
kiszagol
a hős, ki szaglik hős-szagtól.

Ne idd a tengert,
mert íze rossz, s mert
ki ezt iszik,
szomjára
az óceánt kivánja.

Ne vonzzon otthon,
hogy ne ülj otthon.
Ki otthon ül,
kései
látogatóját lesi.

Ne írj lapot:
várják archívumok.
Ki lapot ír,
felírja,
mi halálát lebírja.

Tellér Gyula fordítása

HIMNUSZ
HYMNE

Olyan bonyolult, mint a fülemüle,
olyan recsegő, mint,
jólelkű, mint,
olyan gyűrhetetlen, hagyományos,
olyan zöld komoly savanyú, ágbogas,
olyan szabályos,
olyan nagyhajú,
olyan vízközel, szélegyenes,
olyan tűzálló, gyakran körülárkolt,
olyan könnyű, oly agyonolvasott, mint,
olyan új és csikorgó, drága, mint,
olyan alápincézett, házias, mint,
olyan veszendő, simára fogdosott,
olyan vékonyra fúvott, hóhideg,
olyan sajátkezű, nagykorú, mint,
olyan szívtelen, mint,
olyan halandó, mint,
olyan egyszerű, mint a lelkem.

Lator László fordítása

CIGARETTÁRÓL CIGARETTÁRA
KETTENRAUCHEN

Míg én levesemet és bankszámlámat,
mint kagylós rák puha részét,
őriz mindig utolsóelőtti cigarettám s őrséget vált.

Ne – mondja az orvos, és szív.
Csak úgy él, magának.
Csikkek tanúsítanak engem.

Csak semmi szünet, az automata harmonika, meg egy
film, mely nem szakad el
mikor két száj csak csókol, csókol.

Nem akarok aludni. Ilyet álmodni nem lehet.
Parkolóhelyet keresni egy hónapon át,
s dohányozva éhenhalni az Opelben.

Guadalupei kis Szűz Mária, hallasz engem, ugye,
ha imádkozom, három csomagot naponta:
fehér hamu öledben.

Nem, nem csatolom be magam,
hadd izzam kéz-üregben.
Ne mondjátok: halál. Mondjátok: leszokás.

Tandori Dezső fordítása

TOUR DE FRANCE

Mikor utólérte
egy citromlepke
az élcsoportot,
sok kerékpáros feladta a versenyt.

Hajnal Gábor fordítása

VASÁRNAP REGGEL
SONNTAGMORGEN

Milyen gyöngéden elmerülve,
gondterhelten az ujjnyi karcolás
miatt, mossák
kocsijukat és a lökhárítót.

Hajnal Gábor fordítása

DEKADENCIA
DEKADENZ

Bár a friss tojásban aszpirin van,
a kakasoknak fáj a fejük,
de mégis hágnak;
milyen idegesen bújnak ki tavasszal a csibék.

Hajnal Gábor fordítása

A GŐZKATLAN-EFFEKTUS
DER DAMPFKESSEL-EFFEKT

Sistergésre mindig készen.
A sistergés gyorsabb a gondolatnál.
Már nem az ököl –
a sistergés, az érvel itt.
Maholnap már azt mondják:
A sistergés vitte el.
Ám él még s egyre beszél.
Kérdésére választ sistergés ad.
Lám e nép a sistergésben egyesült.
Sistergomán. Sistergoplex. Sistergofil.
Mert a sistergés egyenlősít,
nem kerül sokba és melegít.
De kinek a pénzébe került
e szellemes, sistergő elit,
míg kinevelték?
Mintha a kiengedett gőz
rábírhatná a legközelebbi Nérót,
hogy lefele fordítsa hüvelykujját.
Szép a fütyülés, de nem mindenki tud.
Mégis, ez – névtelenül –
aggódást és félelmet szül…

Hajnal Gábor fordítása

ÁJULTAN
IN OHNMACHT GEFALLEN

Azt olvassuk: napalm – s elképzeljük a napalmot,
s mert nem tudjuk elképzelni a napalmot,
addig olvasunk napalmról, amíg
többet képzelünk a napalmról.
Most tiltakozunk a napalm ellen.
Reggeli után, a csöndben
fotókon látjuk, mire képes a napalm.
Durva rasztereket mutogatunk
és azt mondjuk: látod, ez a napalm.
Ezt csinálják ők a napalmmal.
Nemsokára értékes albumokat
adnak ki élesebb fotókkal,
melyek mégjobban megmutatják,
mire képes a napalm.
Körmünket rágjuk és tiltakozást írunk.
De azt olvassuk, akad
még rosszabb is, mint a napalm.
És gyorsan a rosszabb ellen tiltakozunk.
Mindenkori tiltakozásaink szövege – négyrét hajtva
és bérmentesítve – már kötetekre rúg.
Gumifalakon gyakorolt ájulás.
Ájulás lemezt tesz fel: ájult szongokat.
Hatalom nincs – gitár van.
Közben finom szövevényével
higgadtan hat a hatalom.

Hajnal Gábor fordítása

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ