(A Lebanon című, 93 perces film 2009-ben készült el, melyben a rendező Samuel Maoz saját háborús élményét mondja el.)

A film cselekménye az első libanoni háború idején, 1982-ben játszódik le. A rendező Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján bevallotta: több mint 20 évig nem tudta feldolgozni a tapasztaltakat, melyek alig húszévesen érték.

A cselekmény egy tankban játszódik le, ahol négy fiatal (Shmuel, Assi, Herzi és Vigal) foglal helyet. A kapcsolatot a külvilággal a rádió és egy lőrés biztosítja. Katonák, parancsot kell hogy teljesítsenek. A parancs pedig csak a feladatokat jelöli meg. Egy adott pillanatban palesztin hadifoglyot csípnek el, akiről tudják, hogy nem fogják megölni. Ellentmondás keletkezik a katonai parancs és lelkiismeretük között.

A rendező nem vette igénybe a katonaság segítségét, Stúdióban felépített tankban forgatott mindvégig. A forgatási idő 35 nap, költségvetése 5 millió dollár. A rendező kérésére a filmet az izraeli iskolásoknak is bemutatták. Szerinte óriási hatással volt rájuk a film, mely a barátságról, felelősségről, lelkiismeretről, katonai szabályokhoz való viszonyulásról szól, s megkapta a velencei fesztivál legjobb filmnek ítélt Arany Oroszlán díját.

Samuel Maoz szerint „Azoknak az embereknek ajánlom, akik hozzám hasonlóan ép bőrrel tértek vissza a háborúból. Az emlékek az emberben sosem gyógyulnak meg.”

A film tulajdonképpen háborúellenes, mert bemutatja a fiatal katonák emberi magatartását, ami nem vág egybe a kapott parancsokkal. Döntésüket még akkor is vállalják, ha magatartásuknak következményei lesznek.

A nézőnek azt is tudnia kell: Izrael állam 2009. május 8-án ünnepelte függetlenségének hatvanadik évfordulóját. Az ország a modern világ szeme láttára született meg, kezdetektől fogva rengeteget írtak róla és filmezték. Híradók tömkelege számolt be minden kis részletről, ami azon a tájon történt. Kommentárok ezrei kísértek minden apró rezdülést, megnyilvánulást, melyeknek többnyire a palesztin-izraeli konfliktus állt a középpontjában. Mindennek dacára magáról az izraeli társadalomról keveset tudnak az emberek. Ezt a „közönyt” próbálja tudatosan oldani az elmúlt évek izraeli filmgyártása. Az utóbbi időben készült filmek a legnagyobb tudatossággal, a nézőkhöz minél közelebb próbálják hozni az izraeli élet mindennapi politikai és társadalmi problémáit. Árnyaltan, bensőségesen ábrázolja a fiatalok életét, szerelmeit, és kalandjait. Ezt a szándékot számos fesztiváldíj és elismerés bizonyítja.

Az izraeli film kezdeteikor évtizedekig a hősies áldozatokról, a nemzeti túlélésről, a sivatag leküzdéséről, a kibucok mindennapi életéről szólt. Jelenleg Izraelben nyolc nemzetközileg elismert filmiskola működik, a Sam Spiegel iskola Jeruzsálemben az egyik legjobbnak és talán a leghíresebbnek számít. Tizenhat év alatt 13 alkalommal nyerte el „a világ legjobb film iskolája” címet.

Izraelben a film középiskolai tantárgy, négyszáz iskolában évente tízezer diák foglalkozik a filmművészet elméletével és tanulja, hogyan kell filmet forgatni. 2001 óta törvény szabályozza a hazai filmgyártás támogatásának kötelezettségét. Ennek tudatában érthető a rendező óhaja: szeretné, ha minél több középiskolás látná a filmjét.

Ralhp Emerson amerikai költő úgy véli: „Ha irányítani szeretnéd a világot, szórakoztatnod kell”. Hollywood már rég megfogadta ezt a bölcsességet, és évtizedek óta teríti a világra megannyi termékét, kiáltva világgá az amerikai szellem és életmód felsőbbrendűségét, befolyásolva a nézők gondolkodását, anélkül, hogy azok számot adnának erről.

A film a propagandában utánozhatatlan nagyhatalom. Sok olyan gondolatot lehet a tömegekhez eljuttatni, ami egyébként sokkal nagyobb erőfeszítést igényelne. Tudják ezt azok az államok is, akik megfelelő szinten művelik a film adta lehetőségeket. A film modern korunkban a nemzeti identitás erősítésének egyik fő színterévé vált. A patriotizmusukról hírhedt franciák, felismerve a kor követelményeit, a filmvásznon keresztül állnak ki kultúrájukért és identitásukért. Az európai mezőnyben minden kétséget kizáróan ők viszik a pálmát a filmgyártásban, hiszen a filmstúdiókat évente több alkotás hagyja el, mint a szintén igen termékeny németekét és olaszokét együttvéve. A francia mozik kínálatának általában 30-40 százalékát hazai filmek teszik ki. Ez az arány Németországban tíz, Svájcban két százalék. A franciáknál emellett az amerikai alkotások aránya alig ötven százalék. Filmjeik sikerét, az otthoni és európai közönség rajongása mellett az állami támogatási rendszer is garantálja.

Az utóbbi évek tanúsága szerint az újabb fellendülést átélő orosz filmipar is politikai áramlatnak segédkezik. Putyin, aki országára mint felszálló ágban lévő nagyhatalomra tekint, 2002-ben kulturális miniszterén keresztül jelezte: hajlandó befektetni a hazai filmiparba. Terveik szerint az orosz filmipar hamarosan évi 100 filmet produkál majd. A szándékot tett is követte, s az orosz mozik bevétele 2004-re a 2001 évinek több mint kétszeresére nőtt, a korábbi 3 százalék helyett pedig már 12 százalékát teszik ki a hazai alkotások.

Samuel Maoz pontosan tisztában van azzal, mit miért fogalmaz meg filmjében úgy, ahogy megfogalmazta, mert nem közömbös számára, mit gondol a világ Izrael államról. Ezért érezte szükségét annak, hogy megmutassa a háború borzalmait. Megdöbbentő jelenetsorok, a tankban levők láthatják a tankon kívüli életet. A civil áldozatokat gyerekekkel, szülőkkel. A parancsot teljesítők meg kell hogy semmisítsék a házat, mert feltehetően terroristák lehetnek benne. Érzékelhető a fiatalok kétségbeesett vergődése, ingadozása a parancs teljesítése és lelkiismeretük szava között. A döntés nem egyszerű. A tank belsejében levő kis élettérben megelevenedik egyik-másik kiskatona életének egy-egy jellemző eseménysora. Tisztában vannak azzal is, mivel jár a parancs megtagadása. Ösztönszerűen cselekednek. A túlélésért. Miközben emberek akarnak maradni.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ