Az idei szatmári véndiák-találkozó népes közönsége és a sportbarátok örömmel fogadták Stahl István: Szatmári pengék című kötetének (x) megjelenését, bemutatását. Örömmel és érdeklődéssel, hisz a vívás Szatmárnémeti sportéletének legragyogóbb, legsikeresebb ágazata. Történetének megírása régi adósságnak számít. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon tudósít arról, hogy néhai Tereh Géza (1889–1969) – maga is jeles vívó – a szatmári vívás történetét és fejlődését feldolgozó munkája kéziratban maradt, csupán részletek jelentek meg belőle az Előre c. napilapban, 1969-ben.

Stahl István nyugalmazott újságíró könyvének alcíme – Fejezetek a szatmári vívás történetéből – jelzi, hogy nem monografikus feldolgozásról, hanem a közel százhuszonöt éves sikertörténet kiragadott mozzanatainak felidézéséről van szó, a sportág kibontakozását meghatározó személyiségek bemutatásáról, a világviszonylatban is számon tartott, kimagasló sikereket elérő vívók életútjának, sportkarrierjének adat–gazdag bemutatásáról.

A kötet írója a legsikeresebb szatmári vívó – Stahl–Jencsik Katalin (1946–2009) – férjeként immár fél évszázada személyesen kötődik a sportághoz, „első kézből” értesült annak eseményeiről, „kulisszatitkairól”, folyamatainak, sikereinek és küzdelmeinek hátteréről, a konok kitartást és sok–sok munkát igénylő hétköznapokról. A téma „házhoz jött”, a kötet megszületését mégis külső sugallatok – a Szatmári Vívók IV. Világtalálkozójának (2012) részvevői, jelesen pedig Ilyés Gyula, Szatmárnémeti volt polgármestere vetette fel: „…kívánatos lenne egy, a szatmári vívóélet történetét bemutató könyvet kiadni”. Az azóta eltelt esztendő igen kevés arra, hogy sok–sok év kutatómunkáját helyettesítse. Stahl István, a világtalálkozók egyik szervezője vállalta a kezdés kockázatát – az ilyen munka természetszerűen hoz elismerést és bírálatot – s az elmúlt év alatt adatok ezreit kutatta fel, sűrítette a könyv lapjain, általuk nyújt bepillantást a sporttörténeti viszonylatban is páratlan, rendkívül gazdag, sikert sikerekre halmozó sportág történetébe, különösképpen annak az utóbbi fél évszázadot felölelő szakaszára. Személyes adóssága is e kötet, kegyeleti gesztus, méltó főhajtás a szatmári, romániai vívósport kiválósága – Stahl–Jencsik Katalin – emléke, tisztelgés a mindenkori szatmári vívók, edzők, sportszervezők iránt. A sportághoz fűződő szoros kapcsolat, a sportolók iránti baráti, érzelmi kötődés sokszor fölmelegíti a könyv lapjait.

A szerző bevezető soraiban utal arra, hogy „a múlt bajnokainak bemutatása révén (…) hozzájáruljunk a jövő bajnokainak a neveléséhez”, hisz az ő példájuk serkentőleg, buzdítólag hat e sportág megismeréséhez, megszeretéséhez, a sikeres szerepléshez. S nem csupán ahhoz! A vívás rendszeres testedzés, célt állít a sportoló elé, egészséges versenyszellemet generál, kiváló közösségépítő és –formáló erővel bír – külön–külön és együtt is pozitív irányba terelik az egyén és a társadalom fejlődését is.

Prof. dr. Ana Pascu, a Román Vívószövetség tiszteletbeli elnöke, a kiváló sporttárs a kötethez írt bevezető soraiban kiemeli: „a román és a nemzetközi vívósport berkeiben a szatmári vívást, amolyan minőségi védjegyként tartják számon”. Hozzá tehetjük: szatmári vívónak lenni mindig kiváló ajánlólevél volt. A szatmári vívócentrum olyan „csemetekert”, ahonnan versenyzők tucatjait igazolták a fővárosi és a különböző európai államokbeli csapatok, ahol későbbi világ– és Európa–bajnokok, olimpiai érmesek, világversenyek dobogósai nevelődtek.

A sportágat kevésbé ismerők a kötet bevezető lapjain megismerkedhetnek a kardvívás, a tőrvívás, a párbajtőrvívás szabályaival, a modern vívás történetével, a vívóakadémiák szerepével, a romániai vívósport múltjával. Ez utóbbihoz kötődő adatok: „az ötkarikás játékokon a román vívók 15 érmet gyűjtöttek (3–5–7), míg a felnőtt világbajnokságokon 56-ot (13–18–25).”

A kötet törzsanyaga két nagy fejezetre oszlik. Az első a történeti hátteret vetíti elénk – a kezdetektől napjainkig. A visszatekintés bázispontja 1895: ekkor alakul meg a Szatmári Torna és Vívóegylet. A sportág meghonosításában Erdős Vilmos okleveles vívómester játszott meghatározó szerepet; az 1900-as évek elején ”már önálló vívóteremben állította vívóállásba növendékeit”. 1902 és 1907 között itt működött Payka Vilmos, aki 1897-ben adta ki A kard párbajvívás kézikönyvét. Az ugyancsak a század elején létre jött Szatmári SE hívta meg városunkba a kor egyik kiváló edzőjét, Virgilio Pellegrtinit.

Az első világháború után fellendült szatmári vívósportban immár a helybeliek vették át a szervező és vezető szerepet. Tereh Géza, dr. Bene Sándor és Boros Géza köré felsorakozott vívóegyéniségek közt olyan személyiségek nevével találkozunk, mint a későbbi nagy bajnok, Bay Béla, az SZSE által szervezett versenyeken tűnik fel Csipler Sándor, aki a párizsi Academie d’Armes, a kor leghíresebb vívóiskolája végzettjeként tér haza, múlhatatlan érdemeket szerez, aranybetűkkel írta be nevét a szatmári vívósport történetébe. Ez időben születnek meg az első sikerek a kolozsvári Schenker Kupán, az első országos versenyeken.

A második világháborút követő évek hozzák meg a valódi kibontakozást, az első országos sikereket. Csipler Sándor vezényeltével a Kazinczy utcai teremben fiatalok tucatjai sajátítják el magas fokon a vívás technikáját, fortélyait, sikereikkel alapozzák meg a sportág népszerűségét, hírnevét. A sok–sok fiatal versenyző sorai közt már 1959-ben feltűnnek a később világhírnevet szerző vívók: Tasi Zsuzsa, Gyulai Ilona, Pruzsinszky Sándor, Weisböck István, Vigula Lajos… A régi vívóterem mostoha viszonyai sem riasztják el a sportág szerelmeseit, a hátrányos körülmények ellenére ott nevelkednek a jövendő bajnokok.

A hatvanas évek termik meg a nemzetközi viszonylatban is kimagasló sikereket – itthon, Európában és világviszonylatban: 1964 – a női tőrcsapat országos bajnokságot nyer; 1964 – a budapesti ifjúsági világbajnokságon Gyulai Ilona ezüstérmes; 1965 – a rotterdami ifjúsági világbajnokságon Jencsik Katalin arany–, Gyulai Ilona ezüstérmet nyer; 1966 – Ardeleanu–Weisböck István ifjúsági világbajnok; 1967 – ugyanő, Montrealban, a román tőrcsapat tagjaként is világbajnokságot nyer; 1968 – Mexikóvárosban bronzérem az olimpián, a román csapat soraiban ott találjuk Gyulai Ilonát és Stahl–Jencsik Katalint; 1969 – világbajnoki aranyat nyert a román női tőrcsapat, soraiban Gyulai Ilonával és Ardeleanu–Tasi Zsuzsannával; 1972 – a müncheni olimpián bronzérmes román tőrcsapat tagja volt Gyulai Ilona, Stahl–Jencsik Katalin és Ardeleanu–Tasi Zsuzsanna; 1874 és 1975 – Kuki Péter ifjúsági világbajnok; 1975 – Stahl–Jencsik Katalin felnőtt világbajnok… A szatmárnémeti vívóiskolában nevelkedett világbajnokok sorát gyarapítják – de más nemzeti színekben – Szepessy József (1973) Funkenhauser Zita (1984), Wéber Mónika (1989 és 1999), Kőnig Rita (1995 és 1999) a német, Fekete Attila (1998) a magyar válogatott tagjaként.

A tizenöt világbajnoki cím mellé oda kell jegyeznünk a szatmári vívóiskola sportolóinak 1959 és 2013 közt elért országos csapat– és egyéni bajnoki győzelmeket, az Európa– és világbajnokságokon elért dobogós helyezéseket, az olimpikonok nevét. Micsoda névsor! A fentebb említetteken kívül: Haukler István, Budaházy József, Moldovan Marcela, Szabó Rudolf, Bodóczi Miklós, Orosz Rozália, Muzsnay Emőke, Gyurkán Judit, Nyisztor Sándor, Májer Bernadatte, Virgil Sălişcan, Stahl Krisztina, Adrian Pop, Árkosi Bertalan, Csipler Attila, Osváth Richárd… Az országos bajnokságot nyert csapatok: női tőr – Szatmárnémeti Metalul Unio (1964), Szatmárnémeti Sportklub (1981, 1982, 1983,1985, 1986); férfi tőr – Szatmárnémeti Flacăra (1989), Szatmárnémeti Samus (1987, 1988); férfi párbajtőr – Szatmárnémeti Sportklub (1989, 1991, 2004, 2010, 2012); női párbajtőr – Szatmárnémeti Sportklub (1990, 1991, 1992, 2001). E fantasztikus sikersorozatot ki kellene egészítenünk a különböző regionális tornákon elért sikerekkel, melyek végeláthatatlan sora hozott sikert, növelte a szatmári vívócentrum hírnevét.

A kötet következő nagy fejezetben – Arcképcsarnok – a régmúlt idők bajnokai – Bay Béla, Tereh Géza, Luczky Rudolf, Csipler Sándor – mellett ott találjuk a következő nemzedékek – világbajnokok, olimpiai érmesek, sikeres vívógenerációk jeleseit, a klubvezető Terebesi Emilt, továbbá az edzők – Domokos Ferenc, Kovács Andor, Hauklerné Papp Judit, Csiszár Ferenc, Langenbacher (Tóth) István, Vigula Lajos, Lengyel Éva, File Attila, Nagy Lehel, Suta Dan, Izsáki Arnold, Surducan–Toma Simona – hosszú sorát. Ők, együtt lendítették fel a szatmári vívósportot, emelték világszínvonalra. A portrésorozat itt sem zárul le. A pástokon helyet követelnek maguknak a legújabb nemzedék képviselői, szorgalmas és kitartó fiatal sportolók, akik itthon és külföldön öregbítik a szatmári vívás hírnevét.

Nem hiányozhat a kötetből – néhány cikk, tudósítás erejéig – a szatmári vívósport sajtótükre sem. Az Előre, a budapesti Népsport, a Nemzeti Sport, a bukaresti Cotidianul, a Szatmári Friss Újság kiragadott írásai a csupán néhány példa. Sajnáljuk, hogy e sorból, bár egy írás erejéig, hiányzik a Szatmári Hírlap. Például az az interjú is – Szerkesztőségünk vendége volt Galina Gorohova (1976. 03. 16) –, amelyet Panek József készített a többszörös olimpiai és világbajnok szovjet tőrvívóval. A lapban még számos írás – portré, tudósítás, interjú – jelzi a lap figyelmét a megye sportjának zászlóshajója iránt.
A kötet nagyon értékes részeként lapozhatjuk az ötven lapot betöltő, a különböző gyűjteményekből összeállított Fényképalbumot. Általa a történelem elevenedik meg, nyújt vizuális tükröt elénk azokról a sportemberekről, akik sikereink kovácsai voltak.

Stahl István dokumentumkönyvét érdeklődéssel olvashatják a vívás szerelmesei, mindazok, akik a kötet elé jeligeként választott Szent–Györgyi Albert–idézettel egyetértőleg vallják: „Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma (…) A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a »fair play«, a nemes küzdelem szabályaira.” A kötet azt tanúsítja, hogy vívóink nemzedékeit mindenkor e csodálatos célok, eszmények vezérelték a pástokon és azokon is túl.

(x) Stahl István: Szatmári pengék Fejezetek a szatmári vívás történetéből
Szatmárnémeti, 2013

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ