Gál Éva Emese két verse

Pótcselekvés

Nem sétálhatok Kréta szigetén,
az Akropolisz kövére se lépek,
csak magamba gázolok: a szegény
ember egyetlen távlata a lélek,

s bár turista sohasem lehetek,
nem járhatok be teremtett világot,
még eljátszhat velem a képzelet,
hogy velem barangoljanak az álmok

négy égtáj örök csodái között.
Mondd, mennyire hiteles az az álom,
ami semmiből mindenbe szökött,
hogy önmagához világot találjon?

S mennyire hiteles az a világ,
melyről saját bőrét nyúzza az ember,
hogy kivívjon egy ál-harmóniát,
majd rácáfoljon lelkiismerettel?

Szonett a szülőföldhöz

A szülőföld nem költöztethető.
Bárhová hurcoljuk magunkkal arcát,
emlékben másképp múlik az idô,
mint ott, ahol gyökerek fogva tartják.

Bár belénk épült, mint a sejtkövek,
hogy bástyaként óvjon a világ ellen,
hiánya fölsebzi az éveket
a hánykolódó lelkiismeretben,

mintha életünk újrakezdenénk
minden úttal, és minden költözéssel.
A pillanat csak létezni elég,
a folytonossághoz már sosem ér fel,

hogyha az a konok út megszakad,
amelyen hazajár a gondolat.

Forrás: Romániai Magyar Szó, Színkép melléklet, 2004. január 17.

2013. augusztus 22.

1 hozzászólás érkezett