I. Az egyenlőségről

Irodalmi berkekben csak lelki megrázkódtatásnak szoktuk nevezni ezt a fajta érzést. Olyan, mint amikor a kocsmában hátulról hozzávágnak az emberhez egy széket váratlanul. Én is azt kérdeztem a szerkesztő barátomtól (valamikor együtt hajóztunk a Hebridákon), hogy ezt most komolyan gondolod, vagy viccelsz? Nem mondom, szereztem egy kis nevet Rejtő Jenő (P. Howard) úr jóvoltából, aki közzétette írásaimat. Hogy én írjak társadalmi kérdésekről.

Megpróbálhatjuk.

Királyi fenséges tróntermemmel srévizaví átellenben annakidején volt egy könyvtárterem. Rövid és áldásos uralkodásom idején gyakran átvonultam ide műveltségemet gyarapítani, meg a vaskos könyvek mögött el tudtam rejteni egy-két üveg whiskyt, amit se a hídlakó, se a főminiszter nem tudott kiszagolni. Anyakirálynő anyámnak jobb szimata volt, de ő megbocsájtó volt aggodalomból kifolyólag. Intellektuális föltöltődés céljából sokat időzém ama bibliatékában.

S itt, a könyvtár illuminációs légkörében érdeklődésem az emberiség nagy kérdései iránt vett lőn irányt. Egy nagy vaskos könyv mögött volt a legjobb rejtekhelyem, Képes világtörténelem címen. Na, abban minden benne volt, ami a széleskörű intelligenciát pozitívan folyásolja be.

És most megosztom az olvasóközönséggel, amit saját élettapasztalatomon átszüremelve nem csekély fáradozással a fejéről a talpára állítottam. Mert annyit összevissza írnak mindenféle okosok, akik éhenhalnának egy kikötőbe, hogy végre itt is meg kell oldani a kérdéseket.

Kezdjük például a nagy francia forradalommal. Azok akkor ottan kimondták, hogy minden ember egyenlő. És még leromboltak egy börtönt, amit zseniális teljesítménynek gondolok. Ellenben ezen a vonalon megálltak a kezdeti lépésnél, nemhogy folytatták volna a pozitív folyamatokat. Sőt azóta még több börtön van a világon…

Ezt az egyenlőség dolgot én úgy látom, hogy például egy hajón az utolsó matróz is egyenlő a kapitánnyal. Hová vezet ez? Neki az első jéghegynek. Egy olyan hajó, amelyiken mindenki egyenlő, nem ér be soha a kikötőbe.

Most azt hihetik, hogy haza beszélek, hát nyilván, egy uralkodó, egy király aztat hiszi magáról, hogy ő különb meg ilyenek, és abban van érdekelve, hogy ne demokrácia legyen, mert akkor ő állástalanná válik, és senki nem fogja fenségnek szólítani. De voltam én hajópincér és kazánfűtő is, nekem elhihetik. Kell valaki olyan is a hajóra, aki naponta fölsúrolja a fedélzetet, mert különben mindenki orra esik a nagy egyenlőségben.

Az a vélekedésem, hogy avval a börtönrombolással kellett volna folytatni. Az egyenlőséget csak kimondták, szép szavak, történelmi tett, nagy duma, de nem lett belőle semmi. Még a kikötőben se. Esetleg folytatni kéne, amit akkor abbahagytak. Börtönök nélkül szebb lenne a világ. Hogy félnének a polgári személyek? Lehet. Eleinte. Aztán megszoknák. Rizottó nélkül nem megy.

I. Fülig St James (Fülig Jimmy)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ