Erdőkirály

Fotó Sarzsinszky Ferenc
A fotós faábrázolás egyik telitalálata – legalább is azon képek közül, amiket életemben a témában láttam.
Szerzője, a kolozsvári Sarzsinszky Ferenc már nem él, néhány papírképe lapul nálam, amiket az Előre Sötétkamra rovatának küldött, akkor már reszkető kezű nyugdíjasként, de nyughatatlan fotósként.
Jól meghatározott helye volt az erdélyi amatőr fotós mozgalomban. Sikerült képeivel kivívta magának azt a helyet, amit nem vehetett el tőle senki, mert néhány felvétele egyszerűen verhetetlen!
Az Erdőkirály ezek közül való. A természet emberiességét sugalló formaazonosság egyúttal a forditott utat is felkinálja: az emberben meglátni a természet kimeríthetetlen formai változatosságát. Ki tudja, lehet, hogy aki e világot elkövette, éppen a már meglévő, önmagukat felkínáló formák közül választotta ki azt, ami – ma úgy mondjuk – leginkább az emberre hajaz.
Cseke Gábor
Forrás: fotótanú
Pusztai Péter rajza
2013. szeptember 2. 14:11
Csodaszép fotó!
Naponta járom az erdőt, mert mellette lakom, ehhez kellett egy kis szerencse is.
2021. július 16. 11:06
Sarzsinszky Ferenc az edesapam..en az USA- ben elek, sok diafilmem van az edesapam hagyatekabol. Erdekel valakit ?
2021. július 16. 14:57
Nagyon is igen!