Kibédi Varga Sándor: Santál (26 – regény)
A turilány
Farsangkor az nagy gubanc, hogy minek öltözzön az ember. Mivel mostanában többször eszembe jutott, mégis jó dolog Jézus mennyasszonyának lenni, hiszen Jézus biztosan nem csalja meg, nem veri át a partnerét, elhatároztam, apácának öltözöm. Nem akartam hosszú, nehéz, fekete rucit, hanem csak valami jelzésszerű hacukát. Megnéztem az internetes hirdetéseket, apácaruhát bérelni négyezer forintért is lehetett, de a kaució persze a bérleti díj tízszerese volt.
Anya megoldotta a szitut: fejkötőt szerzett nekem fehér gallérral, hajpánt-félével, fekete csuklyával. Ehhez passzítottam a karcsúsított, térden felül érő holló ruhámat és mokka cipőmet. Dögös szerelés kerekedett belőle. Az is eszembe jutott, valamilyen keresztet biggyesztek a nyakamba, de meggondoltam magam. Nem akartam Hajni nénit cukkolni, és azt sem, hogy padtársamat, barátnőmet egykori csajára, a Roxira emlékeztessem, aki sokáig vagabundkeresztet viselt.
A farsangi murit névleg a diákönkormányzat szervezte, ennek a kígyólelkű Gujdi Kriszti volt az elnöke, de igaziból Pitt Ákos, a Gyufa bá, a Gyufisz a felelőse.
Krisztire a pórázon tartott szuka szerepét osztották, amit jól teljesített: nagy pofával ugatott. A szörnyen lusta rajztanár csőbe húzta magát, árulta el Esztó néni Anyának, mert azt gondolhatta, könnyebb feladata nem lehet. Előveszi a zenedobozt, a hangfalakat, a mikrofont, a tucatnyi CD-t, és durr bele, mehet a buli. A skacok majd csápolnak a zombi zenéjére. De rábaszott: Céklafej mást várt tőle.
Már tele a burája az évről évre ismétlődő idiótasággal, a farsangi farrázással, jelentette ki az igazgató. Legyen végre valami más, valamilyen dramatikus jellegű dolog, amiből tanulni, okosodni, épülni lehet. Olyasmi, mint ami októberben, az aradi vértanúk emléknapján volt, amikor a Szabadság-szobor mása előtt a gyerekek elzengték a vértanú tábornokok utolsó üzenetét. Manapság, amikor naponta huszonöt órán át nézik a tévét, már csak a képekből, jelenetekből értenek a kölykök, magyarázta a diri.
Gyufisz kétségbe esett. Rendezzen falusi fonót? Égessen szalmabábút? Öltöztesse a gyerekeket busóknak? Lehetetlen. Aztán csak kitalált valamit, amihez jelmezeket kedvenc tanítványa, Kriszti segítségével szerzett, ugyanis a csaj családjának használtruha butikjai voltak, nem is egy.
A buli színhelye nem a tornaterem volt, mert Céklafej kitalálta, hogy praktikusabb, ha a földszinti étkezőben tartják. Azt könnyebb kitakarítani.
Már délben, hazaindulás előtt áthordtuk az asztalokat és a székeket a klubterembe, de hogy mégis ülni lehessen valamin, a srácok a tornateremből néhány hosszú padot cipeltek át, toltak a falak mellé. Majd színes papírkígyókkal, lampionokból díszítettük a termet.
Az esti műsor két szavalattal kezdődött. Farsang témájú verset mondott a 8 á-s Eszenyi Petra, Zsuzsi tanító néni lánya és a mi Farkas Szilvink, a hiteslány. Majd meglepetésre előállt Novakov Mercédes, nyakában tangóharmonikával. A terem közepére billegett, és előadta Szalóki Ági Munka után című dalát. A YouTube-ról tanulta meg. A szöveget kissé átköltötte. Így szólt: Suli után, estefelé, a nagyvilág az enyém, és a szívem övé/ Mikor a holdfény az égen kigyullad, feledünk mindent, a sulit és a bunkókat. A dal hosszú volt, a mondóka csak ennyi, de háromszor ismételte meg. Nagy tapsot kapott. Céklafej kezet fogva gratulált neki, majd megpuszilta. Lehet, nem értette, hogy ő az a főbunkó, akit feledni kellene a suli után.
Azt jósoltuk, az alsósok ismét cigánytánccal rukkolnak ki, de ezt most kihagyták.
Majd jött a nagy mutatvány. Ennek bevezetőjeként az angyalnak öltözött Kriszti állt elénk, hogy elmotyogja Gyufisz papírra vetett mondatait.
A csaj majdnem olyan magas volt, mint én, vagyis kb. száznyolcvan centiméter, de az alakja telt, arca pufók, mint egy hörcsögé. Ő a pofájában nem magokat, hanem tekintélyes mennyiségű rágógumit szokott tárolni, és folyton csócsálta. Szeme olajos volt, hosszú haja holdvilágos-éjszaka, de a bőre, annak ellenére, hogy száz százalékban cigánynak mondta magát, fehér, sokkal fehérebb, mint az enyém. Szóval angyalként állt előttünk. Csodálkoztam, hogy nem röhög-rötyög az egész suli a hálóing-ruciján, a vállára akasztott két szárnyfélén, a fejére nyomott hálósipkás glórián.
Nyögvenyelősen olvasta, hogy a farsang vízkeresztkor kezdődik, hogy a húsvétot megelőző böjtig tart, hogy a középkorban azt hitték, a tél végén a Nap legyengül, az Éj megerősödik, vagyis a jók ellen támadnak a gonoszok, hogy az emberek az ijesztő maskurákkal, zajjal akarták elűzni az ártó szellemeket. Ámde mi, a felvilágosult emberek már nem hiszünk ebben, de a régi szokást életben akarjuk tartani.
Ezután felsorakozott a két csapat. A „nappalt” képviselte Kriszti mint angyal, a 8 á-s Truppel Béla mint a szemüveges tanár, Finta Ricsike mint élsportoló, hiszen trikóján Messi neve díszelgett, a hetedikes Nagy Misi mint csákós, fakardos huszár. Az „éjszaka” harcosa volt Trizna Zori mint ördög, Balog Gábor mint zombi, Jancsó Timi mit görbe orrú boszorka, Kulina Gábor mint kilógó fogú vámpír. Gyufisz a mi bandánkat, Pörit, Lenutát, Mercit, engem kihagyott a játékból, biztosan Kriszti sugallatára. A két formációnak kötélhúzással kellett eldönteni a világ sorsát.
Gyufisz meghagyta, végül a „nappalnak” kell győzni, mese nincs. Több próbát tartottak, és minden jól ment. De akinek csöpp esze volt, az a felállásból is sejthette, baj lesz. Ráadásul a terembe zsúfolódott skacok valamiért a gonoszoknak kezdtek drukkolni. Zorán rájött, ebből jó kis banzáj lehet, súgott valamit Gogónak, és Krisztiéket lehúzták a placcról.
Gyufisz a pamacs-szemöldökét tépte.
Csináljuk még egyszer! – rendelkezett. – Az ördög csak megkísért, de nem győz le.
Az igazgató gyorsan Kriszti mögé állt a kötélhúzó sorba.
Csalás! – üvöltötte a terem.
Az „éjszakásokkal” így sem lehetett bírni, sőt Kriszti elesett, és letört egyik angyalszárnya.
– Harmadik a magyar igazság! – harsogta kipirulva Céklafej. Most, Kriszti lesérülése után ő lett az első, mögötte pedig felsorakozott Gyufisz, Klumpa, Fehérzokni. Az ellenfélhez senki nem állhatott.
– Bunda, átverés – kiáltozták a kissumákok és hernyócskák, fütty hallatszott több helyről.
Végül az úgynevezett jók győztek. A diri ezután gratulált Gyufisznak az ötlethez, és minden ment tovább.
A jelmezek versenyét én nyertem meg. Jutalmam a tizenkét szeletes csokitorta volt, amit az Olga cukrászdából hozattak. A konyhából szereztem egy kést, a tortát apró szeletekre vágtam, és a nagy tálcán közprédára bocsájtottam. Tíz perc múlva semmi nem volt belőle.
Majd következett a táncika a diszkógömb alatt, mert azt is felszereltek. A zene zagyva volt, a rajztanár mindent benyomott, ami a keze ügyébe került. Dübörgött a magyar pop és rock, az elektronikus vicik-vacak, és persze hip-hop, többek között Animal Cannibals, SP, alias Éder Krisztián és a Fluor Tomi. A csajok komálták Tominak a Mizu című dalát, bejött nekik az a rész, hogy: csináljunk most olyant, amit megbánunk majd holnap.
Fél óra múlva elegem lett az egészből. Mint a vadlibák, úgy akartam elhúzni, de Pöri és Lenuta lebeszélt. Ők maradnának, mondták, de ha én megyek, szétesik a hepaj.
Főleg a barátnőimmel ráztam, meg Esztó nénivel, Kari bával, majd Céklafejjel, Palikával, a portással, az osztályunk srácai közül egyedül Zoránnal. A 8 á-s Oláh Máriusszal is forogtam volna, de ő a dansz kezdetén köddé vált. Mindenki mást leráztam: vízhólyag nőtt a lábamra, egy apáca csak hívő emberrel táncolhat, mondtam ilyen és hasonló baromságokat. Viszont kivételt tettem a suli fotósával, a huszonöt év körüli Basa Norbival, aki a MOOC, az országos cigányegylet munkatársa volt. Nem azért, mert bejött nekem, hanem mert vele húztam, cukkoltam a Krisztit, aki odavolt a csávóért. Norbi vele is csörgött néhányszor, de inkább csak akkor, amikor nem fért hozzám. Amikor észrevettem, hogy a pufi osztálytársam nagyon figyel minket, magamhoz öleltem a Norbit, szinte összeolvadtam vele. Aztán amikor épp egy padon pihegtem, odajött hozzám Kriszti, és a fülembe súgta: csak egy kibaszott, retkes kurva viselkedik úgy, mint én. Ő mindig sejtette, mondta, hogy a rólam keringő hírek igazak, de most már tuti, hogy én vagyok Újpest legnagyobb lotyója. Mosolyogva ráhagytam.
A farsangnak az vetett véget, hogy Kiszti lehányta az őt táncoltató Balog Gogó ingjét meg a parkettet. És elájult. Hívni kellett volna a mentőt, de Gyufisz tiltakozott. Kicsit megszédült, magyarázta. Hát persze, a csaj kicsit tökrészeg lett. Kiderült, az otthonról hozott kólájának fele vodka volt. A klotyóban itta le magát, szerelmi bánatában. Gyufisz és Basa Norbi cipelte ki az ájultnak tűnő turilányt a rajztanár autójához, és fuvarozták haza.
*
Régóta alakulgatott valami intim kapcsolat Basa Norbi és Gujdi Kriszti között. Csak ha a folyosóra kirakott tablókat, fotó-összeállításokat vettem sorra, azokon is látszott, hogy a gép kezelője gyakran megkereste a Krisztit. Megörökítette hatodikos korában, amit technika órán zöldségleveshez répát kapargat, majd hetedikesként, amint március tizenötödikén a Megyeri úti temetőben, Lebstück Mária sírjánál verset olvas. A tavalyi soltvadkerti nyaralás szinte minden képén Krisztit tolta az előtérbe. Gondolom azért figyelt fel rá, mert a turilány a legfejlettebb volt a mindenkori brancsból, és mert a vattacukros mosolyával szinte felkínálta magát. Néhány hónapja állítólag komolyra fordult a viszony. Együtt jártak különféle MOOC-rendezvényekre, ahol a Norbi reprezentált, fotózott. Ha vidéki településen zajlott az esemény, a Gujdi szülők oda is elengedték a lányukat. Megbíztak a zenész családból származó pasiban. Különben a Gujdi család, amelyiknek három használtruha boltja is volt, jó viszonyt ápolt a MOOC-vezér Kázmér családdal.
A jelek azt mutatták, a turilány mégsem bízik feltétlenül önmagában és udvarlójában, úgy gondolhatta, én lehetek az a rosszindulatú vírus, amely törli a Norbi plusz Kriszti fájlt.
Osztálytársam ellenszenvét már szeptemberben éreztem. Pöri szerint azért utált meg, mert kiderült, nem tud velem versenyezni. Éveken át ő volt a tanárok legfőbb kedvence, főleg mert a suliba járó skacok ősei közül a Kápi család mellett a Gujdi család volt a nagymenő. Azért is kivételeztek vele, mert a csaj fölfele nyalt, lefele rúgott: önkéntes kápó volt, ő csinált rendet, ha elszabadult a pokol. Ha kieresztette hangját, az úgy hatott, mintha egy tehén a mikrofonba bőgne. Ha az ipse mégsem fogta be a bagólesőjét, felpattant, és lekevert neki egyet. Még Kevinnel, Zoránnal, sőt Gogóval sem tett kivételt, a srácok meg csodálatos módon tűrték a kemény fegyelmezést. Sőt Pöri is tartott Krisztitől, Isten tudja, miért. Így én voltam az egyetlen, akitől ő parázott, mert mindenben jobb voltam nála, és mert tudta, vadságban sem tud lefőzni. Az meg egyenesen elviselhetetlen lehetett számára, hogy Esztó nénivel szinte barátnői viszonyban kerültem. Korábban úgy hitte, ő az oszifő kedvence. Az nem vigasztalta, hogy a Gyufisz kitartott mellette: a rajztanár minden szarságért megdicsérte, és csak vele nem üvöltözött, ha rágózáson kapta. Persze tudtuk a tanár elfogultságának az okát: Gyufisz neje a Gujdi család egyik second-handos ruhaboltját vezette.
Kriszti hetediktől lett a diákönkormányzat elnöke, és ezért azt hihette, már jogosítványt is szerzett ahhoz, hogy mószeroljon, cikizzen, gúnyolódjon.
Tanév elején mindenfélét pletykált rólam, mivel egyik rokona a mi házunkban lakott, és az egyik gyakori turis vásárlójuk, egy tanítónő, az előző sulimban, az Apafiban dolgozott. A tőlük hallott pletykákat nagy fantáziával rakta össze. Azt terjesztette, hogy a Sárkány bandájának minden tagja, és a házunkban minden tizenhárom és hetvenhárom közötti pasi végigment rajtam. Szerinte az Apafiból nem csak azért rúgtak ki, mert a suli klotyójában Henrikkel szexeltem, hanem mert örülten viselkedtem: egy srácnak késsel hasítottam fel az arcát, és egy csajnak pedig a lábát törtem. Igyekeztem nem törődni vele, így aztán egy időre elhallgatott.
De nemrég volt egy éles vitánk.
Január végén a kistermetű, BKV-buzi Finta Ricsikéről, akit a járműveken kívül szinte semmi más nem érdekel, kiderült, hogy körülmetélt fütyije van. Ezt egy tornaóra utáni zuhanyozáskor fedezte fel Kevin, és másnap telekürtölte vele a sulit. Nem tudni, hogy ezt a srácok és csajok tudatát birizgáló tényt a jámbor krapek hogyan tartotta addig titokban. Talán sosem szállt be a ki pisil messzibb versenybe, talán sosem állt a kagyló formájú pisi-nyelő elé. Kriszti rögtön tudni vélte, hogy Ricsi zsidó, csak ezt elhallgatta. Mert szégyelli. Korábban a srác két elálló füle miatt Batman nevet ragasztotta rá, de most egy újabb gúnynevet talált ki, a Metéltkét.
Aznap állandóan benne lakott: Metéltke így, Metéltke úgy.
Ricsi magába roskadt, és semmilyen kérdésre nem akart válaszolni. Pöri nem volt a suliban, hogy megvédje, így szelíden megkértem Krisztit, ne baszogassa a Ricsit.
– És ha mégis, akkor mi van? – kérdezte éles hangon.
– Semmi különös, csak… – próbáltam válaszolni.
– Megversz? Úgy, mint az Apafiban az osztálytársaid?
– Nem… Valami másra gondoltam.
– Mire?
– Ha már úgy is annyi pasim volt, amennyit te mondasz, vagyis a fél város, néhányat megkérek, fogjanak le, és csinálják azt veled, amit akarnak.
Érdekes, ettől berosált, és abbahagyta, legalábbis előttem, a srác cikizését.
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza