Versvirágvasárnap

ahányszor hó hull s az idő mélyén
valahol egy-egy füstös Pilvaxban
himnuszok kelnek istenek arcán:
annyi tavasz van

aztán a Nagy Út Pozsonytól délre
Zerindtől Csíkig s át Kolozsvárnak
hol költők s bohócok vérébe rejtett
tizenkét pontos imára várnak

mint apostolok pont tizenkettô
fohászuk gyûjti a nyüszítő szél
Nemzet kellene vagy Dal a nemzetnek
mely istenekkel versenyekre kél

egy Haza kéne hisz’ szertepörög
havak hulltában s gyökerek táján
ha kifut az égre s szitokká válik
minden mondatunk a föld orcáján

az az egy kéne Isten tenyere
imát és átkot megtartó mákony:
s jöhetnek havak idôördögök
törhetnek ránk cári paripákon

Urunk ha értesz bólints a fákkal
bukkanj fel egy-egy füstös Pilvaxban
ne hagyd hogy bohóc s költő kikapjon
röptesd a dalt ha hívó tavasz van

a Verset indítsd mi nem vetélt el…
a győztes sorok valahol várnak
valahol nincs versfegyverletétel
se vers-Arad csak versvirágvasárnap

Budapest, 2002 márciusa

Sorok egy EU-kalaphoz
(Arany János kedvenc fejfedőjére)

Bejártam keletet megjártam nyugatot
Egyik rám kelepelt másik rám ugatott
Családfát ígért de bitófát mutatott
Megjártam keleten megjártam nyugaton

Utamban háromszáz nótafa virágzott
Napkeltén éneklők hidege kirázott
Ágyékom bizsergő rángásba imázott
Párnámon három szál nótafű virágzott

Hűtelen útitárs vigyázó védtelen
Nem is én nem is te földtelen égtelen
Kit az út tart csak meg sáncában végtelen
Keréknyom kanyarog kereke féktelen

Út mentén fogadók mindahány fogadott
Énekkel fizettem nem adtam fog-adót
Él még a haverség mi a szösz fogadom
Fogadós leszek majd Budán lesz fogadóm

Jussak csak odaát nótáim kiadom
Lesz dohány cimborák nyomdászom kiadóm
Útját a besúgó tetűknek kiadom
Jussunk csak odaát nuku ott irgalom

*

Hercegem, ki ébreszt? A ’ffenét! Nyugalom…
Hol is volt Keletem? Hol lészen Nyugatom?
S kié lesz tintatoll-süvegem, kalapom?
Dardzsiling-keletem, párizsló nyugatom…

Ha adom, eladom. Hogyha nem, kiadom…
Egyetlen kalpagom! Egyetlen kalpagom!

Hiányzó évszak

Elbitangolt bennem valahol egy évszak

Sorsütés, játék
vagy talán erőszak
tette? Nem kérdezem.
Angyalok fogják le két kezem.

Pedig megvolt…
Forgott az égi kerék.
Küllőtlenül csak álmok tolhatják
álmaink szekerét.

Minden egész volt.
A van is. A hiány is.
Egy kicsit Bolyais,
egy kicsit Vivaldis.

Egész volt minden.
S mint égi ráfvas: végtelen…
Egy kicsit megvédett.
Egy kicsit védtelen.

Mint kire rászáradt
az az égi burok.
Mint aki egyet tud:
veszteni háborút.
Háborúval békét,
békében léptéket
terelgető édes
anyanyelvtérképet.

Elbitangolt… Igen.
S mint égi szekerek,
sorsuk útján hogyha
el nem juthatnak célig:
hiányzó részeik
pokoli zajában
moccanást mímelnek
ama teljességig.

/A Kolozs megyei Bágyonban született, jelenleg Budapesten élô erdélyi költô és prózaíró a Színkép olvasóinak ajánlotta fenti verseit (szerk. megj.)/

Forrás: Romániai Magyar Szó, Színkép melléklet, 2004. január 31.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ