A mínusz: Tóth Zsuzsa. Amikor kezdtek feltünedezni a Vallon bezárására utaló jelek, Zsuzsa – később bevallotta, hogy ő már vagy egy hete tudta a véget – megjegyezte: „Én csak akkor megyek el, ha megszűnik ez a hely!” Átjött a Verigába, s most onnan is távozott. Őt nem sirattam el, de óriási űrt hagyott bennem, bennünk. (Tapintatból nem árulom el motívumait, biztosan elmondta másnak, másoknak is, amit nekem.) Maradt tehát három nő.
A „bámulatos” Timiről már megemlékeztem, Pintér Andi pedig gyakori szereplője efféle szövegeimnek. Ki a harmadik? Paradoxonnak tűnik, de az első! Rögvest feloldom a látszólagos ellentmondást!
Amikor 1999 végén mai lakásunkba költöztünk, és én bementem az akkor még a Szamovár Drink nevet viselő „boltba”, éppen ő volt a pultnál. Olgi. Dréher Mátyásné Balázs Olga, akiről – ezt szégyenkezve mondom – egyetlen szót sem írtam mindeddig, pedig… Pedig kocsmai létezésem egyik legmegnyerőbb alakja. És akinek minden hízelgés nélkül mondogatni szoktam: „Olgi, rajtad nem fog az idő (fiuk közelít a 30-hoz), egyre csinosabb leszel!” Ő ilyenkor kicsit elpirul, mosolyogva néz, de nem válaszol. Amúgy sem bőbeszédű, szelíd és szolid, persze nem mondhatom visszahúzódónak, már csak foglalkozása miatt sem. Ha igaza van, körme szakadtáig kiáll mellette, s ha téved, belátja. Ideális asszony.
Matyi kíméli is: hetente csupán egy napra engedi, hogy dolgozzék. Maximum másfélre. Ő maga kamionsofőr. Nagyon sokat van úton, dolgozik. Főleg a feleségéért.
Mi ez, ha nem szerelem?
És hogy megerősítsem a címet: végtelen (∞) szerelem.