Feladvány

Nem és nem ment nekem a számtan, az istennek sem. Játéknak hittem, matektanár apám rávezetett arra, hogy véresen komoly ügyről van szó. Néha odaállt a hátam mögé és nézte, ahogy egy-egy feladvánnyal birkózom. Lassan-lassan a siker is eljött. Egyszer megveregette a vállam:
– Ugye, te is örvendesz?
– Hogyne, nagyon!
– És minek, ha szabad kérdeznem?
– Hogy szerencsésen túl vagyok rajta!
Ma már tudom: valamiért azt remélte, hogy a megoldás folyamatában gyönyörködöm. Hogy sikerült megnyernie a matematikának.
Ő akkor szomorúan nézett rám, én meg értetlenül vissza…

1. András Gyárfás:
   2013. szeptember 27. 06:20

   Tévedések tragikomédiája.A mateket csak játszva lehet megszeretni,tanulni/magolni nem lehet/szabad, érteni,igen,érteni a logikus öszefüggéseket az kell, s akkor jön a gondolkodás/megoldás sikergyönyöre.

2. András Gyárfás:
   2013. szeptember 27. 06:21

   „összefüggéseket” pardon, a matek volt az erősségem a helyesírás még ma sem az