Tapasztalat

A völgybe bújt falu felett
a levett kalappal vetett
élet-tenger földre borul,
testté vált ige lesz az út,
s ha a büszke vihar elül,
a botorka égi fényben
dús kalászunk ünnepet ül,
mint rezedák az ereszen.

Nyarunk így cipeli terhét,
belőle majd a tél toroz,
kiálthat hegy, az eke vét,
aki most köt, jól nem oldoz,
s mert nincs erő, megremegek,
ingaóra kongva ketyeg:
megírták minden nép nyelvén,
kettéválott a föld, az ég.

S ott, hol képzelet kovácsol,
vágy visz izzó nyílhegyet,
szó űz minket is egymáshoz,
ha elesnék, nyújtsd a kezed,
mert fáradtan, sáros arccal
ilyenkor hallgatni kell,
és kemény kőre borulva
se házalj a bánatoddal.

Képzelet

Talán a bájaitól búcsúzik,
festi magát újra itt az ősz,
kényesen, arany kerúbokkal
bíbor-csigából bújt elő,
s mint aki hűségét már
egy kicsiért eladná,
csak a sorára vár,
hogy egy vélt Ereboszban
végre kikacagja
egy boldog parázna,
mert pillanatig
virít, ami csak virágzik,
mocskos éjű napod,
szerelem-tavaszod
az aszalt szilvaszemben
alhat együtt mindig
a makacs időben.

És csábíthat áldás, a fájó
csalétek, az idegen hajóst
kiveti a tenger:
ki menti innen
mennybe a szerelmet?

Forrás: Romániai Magyar Szó, Szinkép melléklet, 2004. március 6.