Fáradt volt Vadmalac, nyomták a szívét az évek, háttal a sárguló gyepre heveredett. Malacka rádobott egy plédet, mert már hűvösek az esték. Északi fekvésű erdő, amelyikben élnek.
Vadmalac megtapogatta a plédet, csak úgy, a csülkével, fel se nyitotta a szemét.
”Moha”, mondja.
Malacka ránéz, gondol egy sort, majd helybenhagyja:
”Moha, igen.”

1. András Gyárfás:
   2013. október 2. 06:43

   Az a „vadmalac”amelyiknek nyomják a szívét az évek az már vaddisznó még az északi fekvésű erdőkben is de ha a” Vadmalac” neki az ami nekem az András akkor mohát rá!!!

2. Gergely:
   2013. október 2. 07:31

   „Mohát rá!”, világos, a test lehet öreg,de hogy lélekben ki marad meg vadmalacnak, azt mindenki maga dönti el

3. András Gyárfás:
   2013. október 2. 09:38

   röf röf