SZIGORÚAN SZEMÉLYRE SZABOTT SZÓCIKK

Mikor elértem a hetvenhez, egyik ismerősöm küldött egy dia-sorozatot az amerikai (USA) 70-es útról, amely Kelet–Nyugat irányban átszeli az országot, számos szép vidéket érintve. Csatolt hozzá néhány alkalomhoz illő közhelyet is: az úton nem szabad megállni, ne a parkolóhelyet keresgéld, az úton végig kell menni (nem csak pékeknek…), ezen az úton már szabad (sőt: kell is) hetvenkedni… Azóta hetvenkedem, amíg lehet (a nyolcvanig).

Egy Barátom most hagyta abba a hetvenkedést: elérte a nyolcvanat. Korához illő jó erőben-egészségben, nem híján az élet- és munkakedvnek, mindannyiunk – a barátai és tisztelői – örömére.

Isten éltesse még sokáig !

Gondoltam, én is küldök neki egy összeállítást a 80-as útról (amerikairól, természetesen: nálunk ilyen út valószínűleg nem létezik, legalábbis a Wikipédiában nem találtam; európai 80-as van – Kelet–Nyugat irányban szeli át a kontinenst a Kaukázustól az Atlanti-óceánig, vagy tíz országon át). Az U.S. Route 80 (egykori nevén Dixie Overland Highway) is ilyen tájolású haránt-autópálya a két óceán között. Átszel olyan (szövetségi) államokat, mint Új Mexikó, Arizona, Texas és Kalifornia. Az Interstate 80 is hasonló irányban szeli át a kontinensnyi országot illetve annak tizenegy tagállamát New Jersey-től Kaliforniáig – érintve a kukoricás Iowa-t is, ahol a most ünnepelt kellemes időt töltött egykoron. Ám – sajnos – nem találtam kész diasorozatot (PPS-t) egyik útról sem, így kényszerűségből lemondtam a jópofa, útinformos külalakba rejtett jókívánságokról.

Szóban forgó Barátomról – személyét azért nem fedem fel, mert nem kértem (így nem is kaphattam) erre tőle engedélyt – a régi ismeretség okán sok mindent tudok, így például azt is, hogy kedvenc száma a 17 (azt ugyan nem, hogy miért éppen ez – de a kabalista számmisztikában a számjegyekkel végzett bűvészmutatványok jövőre, jelenre, múltra vonatkoztatható következtetésekkel járnak). Nem kívánok belemélyedni a gemátriába (akit érdekel, nézzen utána), de a 17 számjegyei összeadva 8-at adnak ki, s ha ehhez hozzáteszünk egy 0-t, akkor megvan a 80 (a nulla, ugyebár, a matematikában nem mindig számít, csak helyi értékként – csakúgy, mint a politikában: a jó helyre tett nulla akár döntő tényező lehet).

A 80 – szerencseszám.Verne hőse ennyi nap alatt járta körül a Földet… Mindez azonban csupán komolytalan spekuláció – amikor az érintett megvallotta kedvenc számát, nemigen gondolt a 80. életévére… Jobb lesz talán (ugyanakkor megvallott) kedvenc hősét megidézni: Bornemissza Gergely – a minden nehézségen átívelő tántoríthatatlan hűség örök (fiktív) megszemélyesítője minden magyar fiúnak és leánynak; és itt nem kell semmivel sem bűvészkedni: egy – immár nyolcvan éves – (konkrét) élet és egy alkotói pálya képezi le egyértelműen ezt a hűséget. A szokásos szülinapi közhelyek sorából ne hiányozzék a „csak az első 80 év nehéz” sem – bár én egy picivel komolyabbat és találóbbat (egy familiar quotation-t) találtam, Jean Renoirtól: „A 80 éves kor előnye, hogy sok ember van, akit szerethetsz.” Akkor is igazabb ez, ha hozzátehető is, hogy „… meg akit utálhatsz…” . Ám az ünnepelt inkább azokat tartja számon, akikre szívesen gondol – ilyen a természete.

A ”kedvencei” körében költőként Petőfi az első (de nem egyeduralkodó) – rövid lazító betétnek mégsem tőle, a háromszor fiatalabbtól választok pár sort, hanem inkább az ugyancsak kedvelt Arany Jánostól (akit már szintén túlélt 15 évvel…), a Szász Károlynak írt hosszú – de üresen sosem kongó, ezért nekem igencsak tetsző – köszöntő rigmusokból egy vegetariánus strófát:

… Rétesed a túrót ahányszor takarja,
Annyi boldogsággal légy te eltakarva.
Örömed legyen a cékla pirossága,
Reményed a zeller zöld-szín koronája,
Napjaid legyenek édes ízű kompót,
Meg ne keserítse gyógyszertári kontó. …

A nyolcvanéveseknek már ritkán írnak köszöntőket a kortársak. Most köszöntött Barátom sokat írt munkás életében, de saját születésnapjáról csak rapszodikus visszafogottsággal emlékezett meg. Még a kerekebbeket sem tartotta számon írásaiban. Tízévesen, üldözöttként, a háborút élte meg. Húszévesen, szakérettségizve, a tartós rákosista békét. Harmincévesen, pályaelhagyó pedagógusként még friss volt szívében a levert forradalom. Negyvenévesen már ismert volt neve irodalmi berkekben. Ötvenévesen már majdnem egy tucat saját kötetet és féltucatnyi fordításkötetet mondhatott magáénak. Hatvanévesen túl volt féltucat irodalmi díjon, de a (nyeles) Kossuthot a szekértábori széljárások miatt csak az ezredfordulón kapta meg. Hetvenévesen sem pihent – tíz könyvet adott ki a lezárt évtizedben. És most, nyolcvanadik születésnapján, ismét új kötetet mutat be.

Kedvenc festői sorát Gallen-Kallela, Észak nőies nőinek és férfias férfiainak hazánkat is megjárt sokoldalú művésze vezeti. Az északabbiak iránti kiemelt vonzalom sosem zárta ki az afrikai és távol-keleti irodalmi kalandozásokat – természetesen, a főcsapás iránya, az angolszászok mellett. És egy-egy rövid spanyol, hispán-amerikai, orosz és orosz-szovjet kitérő is belefért a versekbe, prózákba, műfordításokba. Ha egy idő után a harangok már nem is kondultak meg és az egek sem szakadtak le, az olvasó – az íróval – lassan eljutott Pápua-Új Guieába is, még a pannon temetőket is kiismerte. A térbeli határtalanság az időbeni végtelenséggel létrehozott egy számomra különösen kedves majdnem izidori enciklopédikus világot (most nem a szomszéd faluban kézműveskedett Kner Izidorról van szó, hanem a sevillai szentről, aki mindent beleírt műveibe, amit az ő korában tudni lehetett). A könyvespolcnyi életmű-sor bármelyik kódexébe oldalanként (akár versenként) több magyarázatot lehetne elhelyezni a pontos érthetőség végett. De egy vers dinamikáját nem szabad lábszagú jegyzetekkel megtörni, nincs is erre szükség: úgy kell (meg)érteni, ahogyan megírta a költő, az író … hiszen az auctor (a Nagy Finályban ott a megjegyzés: nőről is mondják, azaz nincs nemi diszkrimináció), ő az egyetlen autoritás.

Legfeljebb utána lehet nézni, ha nagyon muszáj. Bevallom, sokszor muszáj volt, és mindig nagy örömmel tettem, még ha nem mindig jártam is sikerrel. Nagyon restellem, hogy oroszos létemre mindmáig nem tudtam kideríteni, ki volt a párbajozó Goljev kapitány és Iljin főhadnagy (talán meg kellett volna kérdeznem…). Challoner tizedesről legalább sejtettem, hogy Buonaparte Afrika-Korpsában kell keresnem. A mexikói Ayocuánról komoly dokumentációt találtam; ám hiába tudta-mondta-írta-hitte a tudós csicsimék költő-herceg, hogy „a barátság – győnyörű virágok zuhataga” – az írástudatlan spanyol hódítókat csupán a kézzel foghatóbb értékek érdekelték. (És kit őrzött meg végül is az emlékezet? Nem a finom, művelt Ayocuánt, hanem a vérbunkó Cortezt.) Noha Izabelláról és Ferdinándról sokat tanultam, olvastam – a legfontosabb összefüggésekre mégis egy költemény vezetett rá. A hettitáról is így tudtam meg, hogy el tud nyilallani. Babelt rajongva olvastam, de igazából nem értettem, míg Barátom rá nem vezettett: miért csak kívülről lehetett kozák. Foligno sem csupán névtelen umbriai kisváros már: titkok hordozója, és a Rivers of Babylon is másképpen hangzik a 137. zsoltár megértését követően.

Egykor a fűzfákra kellett akasztani a hárfákat, de Barátom egy percre sem tette félre a szent fát, még ha ült és sírt is a folyó partján. Talán mert útjába állt a gémeskút, és arra hárfát, tollat nem akasztanak; embert is ritkán.

Leltározhatatlan ez a katalogizálatlan sokágú életmű-fa, végigolvasni sem könnyű (ha nem is tereh). Izgalmas regényfolyamra izgalmas történelemírás és oknyomozás és riportnapló, hajtogatós életrajzra kitárulkozós limerickcsokor, toledói acélként rétegesen egymásra tömörített gondolatok, a ritmust az emlékezés tompa dobütései tartják. És minden kötetben, minden írásban-versben, minden sorban mindig valami új és megdöbbentő és megkapó. Laikusként (és barátként) én nehezen tudok kilábalni a közhelyesnek tűnő szuperlatívuszokból, de úgy látom (nagy megelégedésemre): a profi műítészek sem fukarkodnak az elismerő szavakkal. Barátom sosem lett „celeb” irodalompolitikai pengeváltásokban és botrányokban – sosem róla szólt a nóta, hanem arról, amit írt. Nem hagyta sosem, hogy bármelyik oldal akármilyen megfontolásból kisajátítsa alkotását vagy személyét. Nem lehetett könnyű ilyen közegben. Ilyen korban. Minthogy igaz ember sosem mehet el szó nélkül a rossz, a gonosz megnyilvánulása mellett (a szó eredeti, görög értelmében nem maradhat idiotész, azaz önmagát a közügyekből kizáró és elefántcsont-tornyába zárkózó széplélek), Barátom bátor és erős szóval mindenkor hitet tett és egyértelműen állást foglalt a jobbik rész mellett. A leglíraibb reálpolitikus, akit ismerek. Aki percig sem feledte és nem is magyarázta félre az élet kisebb és nagyobb leckéit, megőrizve ezáltal magát – önmagának és mindenkinek.

Az írónak, költőnek, alkotónak akkor is meg kell őriznie magát, ha rövidebb-hosszabb időre őrizetlen marad. Talán segíti ebben, hogy (hivatalból) szakadatlanul emlékezik – s óhatatlanul inkább a jóra, a könnyedebbre, a biztatóbbra. Dante az emberélet útjának felén, harmincvalahány évesen írta bele a nagy, isteni Commediába (neki nem jutott még annyi év sem, mint Aranynak), tapasztalati alapon, hogy „Nincs semmi szomorítóbb,/ mint emlékezni régi szép időre/ nyomorban …” Nessun maggior dolore …. Mert emlékezni muszáj (necesse est) mindenre, a régi szépre meg a régi rosszra egyaránt – hisz nem él, aki a múltra vak.

A köztünk lévő tízéves kor-árok ugyan átugorhatatlan, a két part nincs olyan nagyon távol. Természetesen, mást él meg, aki végigrettegi a háborút, és mást, akinek csak békében mesélnek róla. Mást, aki esztergapad mellett köt fejkendőt, és akire ugyanakkor piros nyakkendőt kötnek. Mást, aki már tanárként küszködik, és mást, aki csak készül arra, hogy tanítsa majd a népet. Mást, aki gyerekként lett árva, és mást, aki idejekorán. Mást lát, aki a szívével is néz és mást, aki csak az agyával. Mást, aki neveltetésétől fogva szorgalmas és mást, aki született lusta. De a két part akkor is halló-távolságban marad, ha a pataknak (annak a kis Túrnak…) egyre sietősebb.

Bízzunk csak abban, hogy messze van még a torkolat. Addig még sokszor átkiálthatunk egymásnak.
Mint most, mikor rajtam a sor:

Isten éltessen drága Barátom!

Forrás: Nyelvmájszter

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ