Invokáció

mindennapi utazásom
– hogy ne kelljen földön járnom –
add meg
nekem
ma

Kaland

Ahová én viszlek,
ott majd csodákat láthatsz:
ragyognak a hegyek,
és szépségükkel a fák,
a bokrok megkísértnek.

Ahová én viszlek,
csupán velem láthatsz jól,
tudom én, mit érnek
a völgyek és barlangok,
utak, források, erek.

Ahová én viszlek,
fénynek, hitnek neve van,
neve a kételynek,
a hallgatásnak célja,
oka a bűnhődésnek.

Ahová én viszlek,
istenek és világok
halnak, megszületnek –
Én vagyok a mindenben,
bennem vannak mindenek.

Ígéret

„rád adom legszebb szavaim”
(Czegő Zoltán)

Neked adok mindent:
az utat, amely hozzám vezet,
a ház pillantását, ahogy először
Rád nézhet.
Mindent neked adok:
a nyíló kaput,
a kanyargó járdát,
az udvar virágait,
a lépcsőt, amint a házig fut,
a küszöböt,
hogy végre, végre szobámban leülhess.
Neked adom a tárgyakat, tárgyaimat,
minden játékomat,
megalvadt éveimet
ázott búzájával,
megkékült mezőivel,
elnapolt ünnepeivel;
az ünneppel, amelyre várni kellett,
s amely most veled megérkezett.
Neked adom, végül neked adom
napjaimat, a szavakat:
szép szavaimat adom rád,
hogy védd magad, ha bántlak, ha bántanak,
és vigasztalódj, ha nem leszek.

Galambkufár

Templomodból hajts ki, Uram!
Évekig csak kufárkodtam.

Galambokat vettem-adtam,
Becsaptam, s jaj, becsapódtam!

Siess! Ne késs! Ne kegyelmezz!
Ostoroddal sújtsál, büntess!

Döntsd fel minden asztalomat!
Ne halld meg a sírásomat!

Most, hogy kérlek is, csak érdek.
Kufár vagyok. Így ítélj meg!

Négy sor magamról

Botladozom két világ között,
Mint bukott angyal, hallgatok,
Néha egy festett almát szakítok,
Néha eltűnök a színfalak mögött.

Viszonylatok

talán a gesztenyefák
lehet hogy a fapadok
inkább a csigaházak
valami: nem láthatod

Teremtések

I.
azt mondom:
ablak –
átlátok
rajtad

II.
azt mondom:
tükör –
láthatod
magad

III.
azt mondom:
te vagy –
és falak
falak

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ