JUGÓ TÁNC/CSOKOR PETREZSELYEM
(A ”perzselő” jelenet; modern tánc)

Az ágyások közt vágják bele az üveget. A hátába. Rohan. Majd – a Táncos az áldozat – elbukik. Zene: tompa, mint amikor beleszúrnak az élő testbe. Vészjósló, ismétlődik, erősödik majd halkul, a halkulás az illető halála.

Táncos 9 éves kislány. Neki csak petrezselyemcsokra van, azt helyezi a halott lábához. Sírhalom, feketésbarna, az új szín zöld, stilizált petrezselyemlevél. Ez utóbbi kinagyítva a háttérben. A zöld folt egyre növekszik – válaszhatás a halkuló zenére. Táncos a sírhantra helyezi, gyász: Góreczki. Lehet egy gyásztánc, hosszú.

”Kísérj el a jegyirodáig!”, mondja a következő jelenetben egy elképzelt, mellette álló személy. Táncos átváltozik az elképzeltté. Felnőtt már, nem gyerek.

Kérleli.

Vissza az eredeti színhelyre, illetve ugyanaz a környezet. Az üveg hosszában törött flaska, élesebb talán, mint a kés. Táncos felemeli, mintha maga szúrna, majd maga szúrná magát.

”Mások virágot vittek. Én a petrezselymet is loptam.” Itt már nem a kislány, itt a felnőtt emlékezik.

A képzelt személy felé fordulva, mintha az nyugtalankodna: “Megy a vonatod, vagy mi? (Kivár.) Éjszakába nyúlt a dzsesszfesztivál? (Kivár.) Forradalomnak hiszitek azt, amit egy terembe beloptatok?!

Cinikusan keserű tánc, ironikus, mint maga a hangvétel.

Mégis elmegy vele. A sarkon befordulva nem válnak el, hanem bemegy az épületbe, vele, ott tudja meg: nézi a táblákat hogy – a háttérben évszámok szaladnak, 1971, 75, 79, 81: (a közönség felé fordulva, mintegy magyarázatképpen) ”Háromféle világ létezik: a szocialista blokk, a kapitalista, valamint Jugoszlávia, a különutas.

”Az apám volt.” Táblán szalad 1989, 1990, 1991… ”Volt Jugoszlávia.”
Már nem a gyerek, hanem a felnőtt beszél:
“Csúnyát mondtak róla: Tito embere.”
Kezével jelzi, lával, egész testével, hogy mit gondolnak: el kell tenni láb alól. Tánc gyász, a háború, változás.

Megáll, mondja: “Jár a sóderes autó, eltüntetik a nyomokat.”
Megjátssza a sóderes autót, amelyik elgázolja a tanút. Következő mozdulat: ő maga a Tanú. Zene. Konkrét: ahogy a sódert lezuhintják.
A közönség elé táncol, mondja, mintegy kiszélesítve a jugó jelenetet: “Gabriela Melinescu román író felé valamiféle savat öntöttek.” Kép: Bukarest, évszám ugyanaz a számsor megy: 1971…
” Személygépkocsi, román diktatúra. Perzsel az aszfalt.”
Perzselő aszfaltot játszik, hosszasan, majd elhal.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ