Mediterrán sóhajtások
Elekes Ferenc versei
Aki barátom,
ha bánt, se bánom.
Ki nem barátom,
s útjában állok,
annak kő vagyok,
betörhet vélem
minden ablakot.
Az Útszéli szobraim című prózakötet után jelent meg a marosvásárhelyi szerző verseit tartalmazó Mediterrán sóhajtások. Az olvasók ismét találkozhatnak Elekes Ferenccel az új könyv bemutatóján, amelyre Marosvásárhelyen, a Kövesdombi Unitárius Egyházközség templomának (Dávid Ferenc tér 1., volt Csukás utca 11. szám) Bözödi György-termében, 3013. november 5-én, kedden 17 órától kerül sor. A találkozó házigazdája Kecskés Csaba lelkész-esperes, a költővel Bölöni Domokos beszélget.
Megint megjelent
egy új könyvem. Versek vannak benne, lábadozó versek.
Fiatalabb koromban egyfolytában lázadoztam valamiért, vagy valami ellen. Most már csak lábadozom. Persze, ugyancsak egyfolytában, mert egyik betegségből esem a másik betegségbe.
Lázadozni jó volt, mert helyemet kerestem, fészkelődtem a világban, minden napom hozott valami újat, életem megtelt mindenféle izgalommal.
Lábadozni sem rossz állapot, mert ilyenkor az ember megtanulja a betegségeket, az orvosok mániáit, s még tanácsokat is osztogathat. Hogy például ártalmas a cigaretta, ártalmas az ital, minden ártalmas ezen a világon, ami jó.
Ilyen tanácsokkal ma már semmire sem lehet menni. Írtam hát néhány verset, hogy a lábadozás unalmasságát valamivel elüssem. Nehéz megmondani, hogy verset írni jó-e, vagy nem jó. De annyi bizonyos, hogy egy új könyvet kezünkben forgatni jó.
Aki ezt az új könyvet kinyitja, ezt olvashatja: E könyv megjelenését a FERIFORMA blog kedvelőinek egy csoportja támogatta. Szerkesztette Bölöni Domokos, a borítót Elekes Károly készítette. Könyvterv és tördelés: Siklodi Zsolt, nyomda és kiadó: Silk Design Kft.Szováta. KorkéP könyvek.
Hogy vannak-e jó versek ebben a könyvben, azt mondja meg az olvasó.
Elekes Ferenc

Pusztai Péter rajza
2013. október 29. 16:29
Tehát nagylelkű, önkéntes eszköz még akkor is, ha akadály – az ellenség kezében is. Próbálok tágabban gondolkodni ezen az érdekesen megfogalmazott ajánlaton…