Barabási Albert-László szerint úgy tűnik, ugyanaz a kéz tervezte valamennyi hálózatot

2008 nyarán bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg magyarul Barabási Albert-László amerikai fizikus professzor világhíres tudományos sikerkönyve, a Behálózva. A hálózatok új tudománya. A csíki kötődésű, fiatal tudóst, aki az “erdélyi kiadást” tanárainak dedikálta, iskolavárosa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala látta vendégül nagy szeretettel augusztus 8-án, a könyv ünnepélyes bemutatása alkalmából. A rendezvényen a Pallas-Akadémia kiadó főszerkesztője, Kozma Mária nyílt interjú keretében beszélgetett el a szabadságra hazatért zerzővel a hálózatok korszerű tudományáról, annak univerzális jelentőségéről, távlatairól. A beszélgetésről Cseke Gábor készített hangfelvételt az Új Magyar Szó Színkép melléklete számára. A szöveg annak szerkesztett, rövidített változata. (Káfé)

***

– Kányádi Sándor hívta fel a figyelmemet önre egy budapesti könyvfesztiválon, mondván, hogy olyan tudományos könyvet írt, amit a nagyközönség is roppant szívesen olvas, szerte a világon. Megszereztem a Hargitafürdőn született könyvet, elolvastam. Most pedig mi is kiadtuk. Lehet, hogy nem tudnám felmondani egy vizsgán, de azt a logikát, könnyű mesélőkedvet, amivel ön a tudományról értekezik, ritka adottságnak nevezném. Miért szánta rá magát, hogy egy születő, alakuló tudományról népszerűsítő könyvet írjon?
– Doktorátusom után, 1995-ben az IBM-hez kerültem, annak is elefántcsonttorony-szerű kutatóintézetéhez. Oda ugyanis felvették a legjobb végzősöket, nem kaptunk témát, csak nagyon jó fizetést és munkakörülményeket, s azt mondták, csináljunk, amit akarunk. Pár hónap után kíváncsi lettem, mivel is foglalkozik a cég. Kivettem a könyvtárból az 50 kérdés a számítógépről című könyvet, s ezt olvasgatva akadtam rá a hálózat gondolatára. A Manhattenben sétálgatva elképzeltem, hogy amit én a hálózatok tudományáról olvastam, aminek az alapjait a hatvanas években rakták le, az igazából érvényes mindenfajta hálózatra. Az ilyen rendszerek működése nem lehet véletlenszerű. Ebből közetkeztettem arra, hogy meg kell értenünk a hálózatokat, de akkor hiába írtam meg elgondolásaimat, további öt év kellett hozzá, hogy ezt valamelyik lap témának tekintse. 1999-ben megjelenhettek az első eredmények a témáról, s attól kezdve úgy éreztem, a kérdést nem szabad bezárni a tudomány börtönébe. Így született a könyv megírásának gondolata. Megírhattam volna monográfiaként is, de én az ismeretterjesztés mellett döntöttem. Bukaresti diákkoromban elég sok cikket írtam A Hét számára, ismertem hát a műfajt, így aztán 2000 nyarán felvonultam két nagy doboz könyvvel Hargitafürdőre, az egészet eggyé gyúrni. Sosem reméltem, hogy egy olyan népes közösséghez tudok szólni, amekkora végül is elfogadta magának és megértette. Úgy képzeltem, hogy körülbelül ezer, hálózatok iránt érdeklődő szakember olvassa majd el. Én voltam leginkább megdöbbenve, amikor kiderült, olyan olvasók, akiknek semmi közük a hálózatokhoz, szintén érdekesnek találják.

Kalózkiadás egyenlő érdeklődés

– Tehát sikerkönyv lett. Fölsorolna néhány nyelvet, amire lefordították?
– Élvezettel olvasták Japánban, de Koreában is, lefordították kínaira, finnre, olaszra, törökre, csehre, szlovákra, Thaiföldön is megjelent. Természetesen, kalózkiadásokban is közkézen forog, nemrég épp egy barátom mutatta meg, honnan lehet letölteni az internetről az egész művet. Én mint szerző csak örvendeni tudok, hogy ekkora az érdeklődés a munkám iránt, persze, egy kiadó ezt másként látja…

– A könyv címe arra is utalhat, hogy az embert egy biznyos erő, tényező hálójába ejti. Gondolt-e erre, létezik-e ilyen erő s akár nevesíthető-e, vagy a társítás véletlen?
– A Behálózva cím a magyar fordítóm érdeme, ez egy telitalálat, sokan nem is gondolnak tudományra, amikor a címet elolvassák. Hogy mi tart bennünket fogva, mindannyiunkat? Azt látom, hogy rengeteg, más-más tapasztalati háttérrel rendelkező ember olvassa a könyvet. Jön hozzám egy orvos és elmondja, hogy ezt és ezt olvasta ki a könyvből. Majd jön egy számítógépes szakember, az pedig azt mondja, hogy ez a könyv neki erről szól. Miközben teljesen más dolgokról beszélnek! Számos olvasótól hallottam vissza, hogy olvasása után teljesen más szemmel kezdték látni ezt a világot. Ez nem volt szándékos részemről, de úgy látszik, valami olyan üzenetet sikerült a könyvbe rejteni, ami majdnem univerzális. Nagyon fontos ugyanis, hogy hálózatban lássuk a világot, s felismerjük magunk körül a hálózatot, annak törvényszerűségeit, ugyanakkor hogy ezt miként használják fel, ez nagyon is egyénfüggő, szubjektív.

Négy begépelővel dolgozik

– Olvasván a művet, ízlelve annak gördülékeny, kifejező stílusát, arra gondoltam, hogy önnél mindig kéznél vannak a világos gondolatok.
– Ez egyáltalán nincs így, az angol, amin írtam, nem az anyanyelvem, s az írás számomra szenvedés. Régi módi stílusban, kézzel írok, legalább négy begépelő dolgozik velem, akik nap mint nap újraírják, mert kézzel javítok át minden verziót, visszaküldöm, kijavítják, visszakapom, kezdem elölről, s még fájdalmasabb, hogy valamelyest irodalmi stílusban is illett ezt írnom. Nálam a folyamat úgy néz ki, hogy néhány gondolatot papírra vetek és addig javítom, gyötröm, amíg jól hangzik. Vannak ismerőseim, akik egyszerűen leülnek, végigírnak tíz oldalt, s odaírják, hogy „vége”. Számomra elképzelhetetlen, miként lehet ezt csinálni, bárcsak lenne ilyen tehetségem, de sajnos, nincsen… És nem is az adatokat, a hivatkozásokat nehéz összedolgozni, azokat csak tudni kell, honnan szedjük össze, számomra a nagy feladat megtalálni, melyik az a szó, amely pontosan azt mondja, amit szeretnék elmondani. Valahol az egyensúly megtalálásáról van szó: hogyan leszünk hűek a tudományhoz, a tartalomhoz, hogy ne hazudjunk, de a nyelvünk az könnyed legyen.

Hány lépésnyi távolságra vagyunk Putyin elnöktől?

– Könyvében különböző területekről vett példák sokasága világít rá arra, hogy a hálózatok mindenütt jelen vannak. Biztosan arra is van válasza, hogy e teremben ülők hány lépésnyi távolságra vannak Putyin elnöktől?
– 1929-ben Karinthy Frigyesnek megjelent egy kedves kötete, a Minden másképpen van, addig írt tárcáit gyűjtötte össze benne, a kritika elég hűvösen fogadta. Van e kötetben egy írás, a Láncszemek című, amelyben arról spekulál, hogy miközben a tudósok úgy beszélnek a világról, mint óriási valamiről, ő úgy képzeli, hogy a világ tulajdonképpen kicsike és mindannyian közel állunk egymáshoz, s öt kézfogáson belül tulajdonképpen bármilyen személyt össze lehet kötni bárkivel a világon. 1967-ben egy harvardi szociológus, Milgram kísérletileg igazolta, hogy két ember legtöbb „hat kézfogásnyi” távolságra van egymástól. Pár hónapja végzett, 800 millió ember részvételével végzett elektronikus mérés ugyanezt a hat kézfogást igazolta. Karinthy tehát valahogy a józan logikájával és fantáziájával ráhibázott e törvényszerűségre, de a felfedezés a Milgramé. Putyinra térve, őrá is érvényes a fenti törvényszerűség, a hozzá vezető kézfogásnyi távolság lehet kevesebb mint hat, esetleg kissé több annál, de nem sokkal. Híres emberekhez, nagy kapcsolati hálóval rendelkező személyiségekhez különben jóval rövidebb, két-három kézfogásnyi távolság az út, mint például egy szibériai olajmunkáshoz vagy egy amerikai autószerelőhöz. Az erős, nagyszámú közösségek rendszerint növelik a távolabbi egyének felé a távolságot, mert sok energia megy rá a környezeti háló fenntartására, ami a közösségeket élteti. A világ tehát kicsi, három lépésből bármelyik két molekula kapcsolatba hozható egymással, a világháló két tetszőleges dokumentumát viszont csak 19 lépésben tudjuk biztosan összekapcsolni, de ez nem az internet bonyolultságából, hanem strukturális sajátosságából ered.

– Mi a gyakorlati haszna a hálózat-elméletnek?
– A véletlenek ugyan másként jelennek meg egy társadalmi hálóban, másként az világhálón, ahol oldalak kapcsolódnak s másként egy sejten belül, ahol gének kapcsolódnak egymáshoz, viszont annyira közös az architektúrájuk, hogy ha valakinek csak a háló rajzát mutatnák meg, anélkül, hogy megmondanák, a csomópontok egyének vagy molekulák, akkor nem igen tudná megkülönböztetni a két hálót egymástól. Mintha ugyanazon tervező építette volna valamennyi hálót… Ezért aztán a távlatai is szinte beláthatatlanok, annyi minden leírható és kutatható lényegében ugyanazzal a modellel. Meghökkentően hangzik, de gyakorlatilag hálózati térkép elkészítésével sikerült kiszimatolni például Szaddam Husszein rejtekhelyét. Nem a bizonytalan helyszínt kezdték átvizsgálni, hanem igen pontosan feltérképezték, hogy ki kit ismer Husszein környezetében. Családtagokról, barátokról, kollégáiról volt szó, s ekként sikerült azonosítani 2-3 egyént, akikről hálózatelméleti szempontból úgy tűnt, tudniuk kell a politikus hollétéről, s az egyik közülük valóban meg is mondta, hogy milyen zugban rejtőzködik a volt iraki diktátor. A hálózatok elmélete, amelynek bölcsőjénél Erdős Pál és Rényi Alfréd magyar matematikusok bábáskodtak, számos területen alkalmazható, például ma már intenzíven vizsgálja a terrorizmus elleni harc hatékony módszereit, a járványok leküzdésének hálózati eszközeit, de a rákkutatásban is komoly, ígéretes eredmények megjelenéséről beszélhetünk.

Barabási Albert-László (Karcfalva, 1967) fizikus, az MTA külső tagja.
Középiskoláit a ma Csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumnak nevezett líceumban végezte. A bukaresti egyetem fizika szakán kezdte egyetemi tanulmányait, s a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett elméleti fizikusi diplomát. Doktorátusát a bostoni egyetemen tette le, majd egy évig az IBM T.J. Watson kutatóközpontjában dolgozott, majd több mint tíz évig tanított az indianai Notre Dame Egyetemen. Jelenleg az USA Northeastern Egyetemének kiemelt professzora, a Komplex Hálózati Kutatóközpont vezetője. Tagja továbbá a Harvard Egyetemen a Rákkutatás és Rendszerbiológia Központjának, amely a Dana Farber Rákkutató Intézet része. Számos tudományos díjat kapott, többek között a Nemzeti Tudományos Alapítvány CAREER-díját, a Tengerészeti Kutatóintézet Fiatal Kutató-díját, a Neumann-díjat (az információtechnológiában elért eredményeiért) és a FEBS Évforduló-díját (a rendszerbiológiában elért kutatásaiért). Számos kutatás, tanulmány, tudományos közlemény fűződik a nevéhez. Eredetileg angolul írt népszerűsítő könyve, a Linked (Behálózva) már 13 nyelven jelent meg, a magyar változatot Vicsek Márta fordította (2003). A könyvet 2002-ben kategóriája legjobb könyvének választották az Egyesült Államokban, s számos országban felkerült a bestseller listákra. 2003-ban Barabási elnyerte a Wired magazin Év Tudósa díját. Eredményeit címlapon emelte ki a Nature és a Science News című folyóirat és részletes elemzések jelentek meg eddigi munkásságáról többek között a Science, New York Times, USA Today, Washington Post, American Scientist, Business Week, Die Zeit, El Pais, Le Monde, National Geographic, The Chronicle of Higher Education, La Republica valamint számos más kiadványban.

Barabási Albert-László:

Behálózva

(Részletek)

Az a jó dolog a világhálóval kapcsolatban, hogy velünk együtt fejlődik. Ha egyszer megváltoztatjuk honlapunkat, senki nem képes kísérteni bennünket az évtizedekkel korábban vallott ellentétes nézeteink miatt. Emlékszik ön a fiújára, akivel néhány éve szakított? Természetesen igen, de valószínűleg reméli, hogy senki más nem emlékszik rá. Mindenesetre a fiú összes fényképét ön levette honlapjáról. Mi is a helyzet azzal a középiskolai kiáltvánnyal, ami miatt ön még mindig szégyelli magát? Vagy a demokrata oldalakra szóló mutatók gyűjteményével, amit ön még két évvel a republikánus oldalon indulása előtt honlapján tartott? Ezek mind kinyomozhatatlanok. Legalábbis hajlunk rá, hogy ezt képzeljük. Ez azért van, mert a legtöbb hálólakó soha nem hallott még Brewster Kahle-ről. Az az igazság, könnyen előfordulhat, hogy Kahle-nak van egy másolata az összes képről és dokumentumról, amit ön gondosan eltávolított, és mostanra már elfelejtett.

100 milliárd oldalnyi megmentett webdokumentum

Kahle a web egyik veteránja. Ő találta fel a széles területet lefedő információs szervereket, ő az alapítója az egyik legnagyobb internetkeresőnek, az Alexa Internetnek. Miután 1999-ben az Alexát eladta az Amazon.com cégnek, Kahle annak bevételéből létrehozta az lnternet Archives vállalatot, ami egy nonprofit szervezet San Francisco belvárosában, egy átalakított katonai támaszpont helyén Presidióban. Célja egyszerű: meg akarja akadályozni, hogy a web tartalma a múltban elenyésszen.
Amikor 2000 márciusában ellátogattam az Archivesba, hogy előadást tartsak a „First Internet Archive” konferencián, Kahle emlékeztetett az alexandriai ókori könyvtárra. Úgy tartották, hogy az ókorban írt összes könyvről ott egy másolatot őriztek, amelyek azonban teljesen megsemmisültek, amikor a könyvtár porig égett. Kahle beszélt nekem a nagyszerű filmtekercsgyűjteményekről, amelyeket ezüsttartalmuk miatt újra feldolgoztak. Kulturális műalkotások nélkül az emberiség elveszíti emlékeit; emlékek nélkül pedig nem tanulhat a sikerekből és kudarcokból. Amikor a világhálóról van szó, mi ismét kihagyjuk a történelem megörökítését. Azért, hogy a történelem ne ismételje önmagát, Kahle szellemi gyermeke, az Internet Archives gondosan megőrzi azokat az oldalakat, amelyeken az Alexa 1996 óta végigment. A gyűjtemény már 100 milliárd oldalra duzzadt, ami közel 100 terabyte-nyi információ. Összehasonlításképpen: a washingtoni kongresszusi könyvtár összes könyve és dokumentuma csak 20 terabyte.
Az Archives gyűjteménye páratlan értékű a történészek, társadalomtudósok és a web topológiáját kutatók részére. Ha valaki meg akarná írni a 2000. évi amerikai elnökválasztás történetét, az Archivesnál kezdené a munkát. Van egy időgépük, ami lehetővé teszi, hogy megnézzük a jelöltek honlapját, a szavazónak írt útmutatót és a politikai pártok weboldalait, pontosan úgy, ahogy a kampány idején volt ez látható. Szeretné az olvasó végigkövetni a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokra történt világhálós reakciókat? Az események után egy hónappal az Archivesnak már 200 millió dokumentumból állt a témára vonatkozó gyűjteménye. Ha ön a web topológiáját kutatja, és célul tűzte ki, hogy a világháló architektúráját megértse, akkor is kiváló kiindulópont az Archives. Lehetővé teszi, hogy végigkövessük, mikor és hol jelentek meg új honlapok és mutatók, vagy honnan mozdítottak el egyet; hogy hogyan lett népszerű egy éjjel alatt egy későbben létrehozott csomópont, és hogyan vesztette el tündöklését egy korábbi középpont. Ha a különböző időközönként felvett webtérképeket összehasonlítjuk, jól követhetjük a virtuális közösségek feltűnését és kibontakozását. Az Archivesnál megvannak azok az adatok, amelyekből rekonstruálható a csomópontok és mutatók kaotikus fejlődése, és amelyek segítségével felfedhetjük a világháló jelenlegi architektúrájáért felelős mechanizmusokat.
Az Archivesnak sokféle különböző területről sok rajongója van, de legtöbb kutató, aki kihasználhatná ezt, vagy nem tud a létezéséről, vagy hiányzik a programozási készsége, hogy elérje, és hatékonyan felhasználja őket. Így az ő teljes potenciáljuk kiaknázatlan a kutatók és a publikum számára egyaránt. Remélem azonban, hogy az Internet Archives csak kezdetét jelenti annak, hogy felébredt bennünk az online világegyetemmel kapcsolatos történelmi felelősség. Az Archives messze áll attól, hogy mindent, ami kinn van a weben, elcsípjen. Gyűjtésük fő részét az Alexa szolgáltatja, az az internetkereső, amelyet Kahle és Bruce Gilliat 1996-ban fejlesztett ki. Ahogy azt már tudjuk, a keresők a világhálónak csak kis részét fedik le, és az Alexa soha nem volt ismert arról, hogy jelentős lefedettségre törekedett volna. Ezért óriási mérete ellenére az Archives jelenlegi gyűjteménye a világhálónak csak picike részét, a legnépszerűbb weboldalakat képviseli. Az Alexa eléri a középpontokat; a többi, a robotjaik által nem látogatott, kevesebb mutatóval rendelkező oldal pedig naponkénti milliós sebességgel a feledésbe merül.

Világháló és naprendszer

Egy a naprendszerünkhöz közelítő földön kívüli lény számára a Föld csak egy gömb alakú labdának tűnne. Ahogy közelebb érne, észrevenné a kontinenseket. Párizs, New York, London és Tokió világító fényei intelligens élet jeleire utalnak. Ha még közelebb jön, akkor megkülönböztethetőek lesznek a kisebb közösségek, és az összekötő autópályák és utak szerkezete is előbukkan. A földönkívülinek nagyon közel kellene azonban ahhoz jönnie, hogy észrevegye az emberi lényeket, akik az űrből látható nagy léptékű rendszert létrehozták.
A világháló felderítése során az idegennel azonos utat jártunk be. Először az inhomogén nagy léptékű topológiát fedeztük fel, és megértettük, hogy ez ugyanúgy elkerülhetetlen, mint a legtöbb bolygó gömb alakja. Közelebbről szemlélődve, négy fő kontinenst vettünk észre, amelyek mindegyike különböző törvényeknek engedelmeskedik. Ahogy több részletre koncentráltunk, látni kezdtük a közösségeket, azonos érdeklődés által kialakított weboldalakat. Ezek az ismeretlenbe történő behatolások lényegesen megváltoztatták, amit a világhálóval kapcsolatban értünk. Megtudtuk, hogy ez az online világegyetem sokkal nagyobb, mint azt valaha bárki elképzelte. És gyorsabban is nő, mint ahogy azt hittük. Nagy meglepetésünkre azt találtuk, hogy sokkal kevésbé feltérképezett, mint ahogy azt készen állnánk elfogadni. Két évvel ezelőtt minden tíz oldalból hat oldalt nem látogatott meg egyetlen internetkereső sem. Ha ebben a trendben bízhatunk, akkor mai keresők a web még kisebb hányadát látják. Az a jó hír, hogy a verseny rákényszeríti a keresőket arra, hogy jobb munkát végezzenek De soha nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy akármekkora is a verseny köztük, a web még nagyobb.
De nem kell alábecsülnünk az internetkeresők és robotjaik nekünk felajánlott hatalmas szolgáltatását. Gyakran sóhajtunk fel az elkeseredéstől, és nevezzük a webet egy „dzsungelnek”. Az igazság az, hogy robotok nélkül ez egy fekete lyuk lenne. A tér begörbülne körülötte, így ha bármi belekerülne, soha nem jutna ki. A robotok megóvják a világhálót attól, hogy saját növekvő komplexitása miatt összeomoljon. A robotok kifordítják nekünk a teret, fenntartják a rendet a pontok és mutatók káoszában.
Életünket egyre növekvő mértékben befolyásolja a világháló. Mégis milyen kevés figyelmet és erőforrást fordítunk arra, hogy megértsük. Viszonylag kis erőfeszítésre lenne szükség ahhoz, hogy az információ elérésének új forradalma jöjjön létre. Ez meg fog történni. A kérdés az, hogy mit veszítünk el addig.
Egy növekvő mértékben az internet dominálta társadalomban a világháló megértése önmagában is óriási értéket jelent. Számomra a jutalom ennél több. Ennek a felfedezőútnak az egyik legizgalmasabb szempontja azoknak a törvényeknek a megtalálása volt, amelyek érvényessége túllépi a kibertér kapuit. Ezek a törvények, amelyek egyaránt jól alkalmazhatóak a sejtre és az élővilágra, megmutatják, hogy mennyire elkerülhetetlenek a természet törvényei, és mennyire mélyen az önszerveződés alakítja a világot körülöttünk. A világháló digitális természete s hatalmas mérete miatt egy olyan modellrendszert ajánl számunkra, amelyben minden részlet felfedezhető. Soha eddig nem jutottunk ilyen közel egyetlen hálózathoz sem. Ez továbbra is az ihlet és ötletek forrása marad majd bárki számára, aki hálószerű világegyetemünk tulajdonságait akarja megérteni.

Mit mutat a p53-as gén?

A rák a valaha legtöbbet kutatott emberi betegség. Az orvosi közösség különleges ráirányuló figyelme néhány jelentős áttörést eredményezett. Valószínűleg a legfontosabb a p53-as gén felfedezése. Bár már 1979-ben bejelentette David Lane és Arnold J. Levine, de csak az 1980-as évek végén, Bert Vogelstein munkáját követően értékelték teljesen a rák kialakulásában játszott szerepét. Vogelstein felismerte, hogy a p53 gén által létrehozott p53 fehérje daganat-visszafejlesztő hatású.
Mint ahogy a fékek lehetővé teszik, hogy autónkat megállítsuk, úgy a daganatot elnyomó gének lelassítják és megállítják a DNS másolását és osztódását az új sejtekben. Az egészséges sejtek körül kisszámú p53 molekula van. Ha sugárzás vagy más sérülés károsítja a sejtet, akkor több p53 termelődik, hogy megakadályozza a sejt osztódását, azaz a szaporodást. Ez időt enged a sejtnek, hogy megjavítsa a sérülést, mielőtt a rosszul működő sejtből további másolatok készülnének. Azonban ha a sérülés javíthatatlan, akkor a p53 fehérje aktivizálja a gének egy csoportját, hogy a sejtet pusztítsák el. Ha a sejt fékje – a p53 fehérje – elromlik, a sejt ámokfutásba kezdhet. A rákos sejtek az egészséges sejtektől abban térnek el, hogy nagyon nagy sebességgel képesek szaporodni. Valóban, az emberi rákok mintegy ötven százaléka a p53 gén egy mutációját tartalmazza. Ez a megfigyelés a kutatások egész lavináját indította be, amely 1989 óta több mint 17 000 publikációt eredményezett. A rák létrejöttében játszott központi szerepének elismeréseként 1993-ban a Science című folyóirat a „Molecule of the Year”-nek (az év molekulájának) nevezte. A p53 molekulát kísérő figyelem alapján azt várhattuk, hogy mostanra már megtalálták a rák gyógymódját. Más dolgunk nincs is, csak olyan gyógyszereket fejleszteni, amelyek biztosítják, hogy a p53 molekula mindig elvégezze munkáját. Hogy lehet akkor, hogy ilyen hatalmas mennyiségű kutatás még nem hozott létre egy univerzális rákgyógyszert?
Az emberi rák kifejlődésében játszott fontos szerepe ellenére a p53 gén rendbehozatala még önmagában nem fog ennek a halálos betegségnek a gyógyításához vezetni. Az okot mostanában fogalmazták meg éppen azok az emberek, akik a p53-at a rákkutatás középpontjába állították. Vogelstein, Lane és Levine 2000 novemberében a Nature című lapban publikált egy cikket, amelyben a hálózatok kerültek célkeresztbe Az ok, amiért nem teljesen értjük a rákot, hármójuk szerint az, hogy a sejt olyan, mint az internet.

Molekula helyett figyeljünk a hálózatra

A három kutató azt állítja, hogy abba kell hagynunk a p53 molekula mindenhatóságával kapcsolatos elfogultságunkat, és helyette, ahogy ők nevezték, a p53 hálózatra kell összpontosítani, arra a hálózatra, amelyet a p53 molekulával kölcsönhatásban álló gének és molekulák összessége alkot. Ahogy ők mondták: „Egyik útja, hogy a p53 hálózatot megértsük, ha összehasonlítjuk az internettel. A sejt, mint az internet, skálafüggetlen hálózatnak látszik: a fehérjék egy kis részhalmaza sok kapcsolattal bír, és nagyszámú más fehérje működését irányítja, miközben a legtöbb fehérje csak néhány másikkal lép kapcsolatba. A fehérjék ebben a hálózatban a csomópontok, és a legtöbb kapcsolattal rendelkező pontok a középpontok. Ilyen hálózatban a viselkedés majdnem változatlan marad, ha pontokat véletlenszerűen elmozdítunk. De az ilyen rendszernek lehet egy Achilles-sarka.”
Egy hálózat Achilles-sarka… a középpontjainak a sebezhetőségére vonatkozik. A kevesebb kapcsolattal rendelkező molekulák kikapcsolása nem jelent a sejt számára drámai hatást, miközben a p53 molekulában egy mutáció a sejthálózat egy nyilvánvaló középpontjában a sejtet rákossá teszi és az élőlényt megöli. Ez magyarázza, hogy a p53 molekulával kapcsolatban álló molekulákra kombinált gyógyszertámadások sokkal nagyobb hatásúak a sejtre, és emlékeztetnek magára a p53 molekulára vonatkozó támadásra.
A Vogelstein, Lane és Levine által a Nature folyóiratban putblikált cikk megmutatta a hálózati gondolkodás erejét és széles körű érvényességét. Az internetet jobban megvédő ötletek és azok, amelyek hackertámadások hatásait mérik, jó talajra hullottak a sejtbiológiában, ami egészséges emberi sejtek védelmével foglalkozik minden, azokat fenyegető egyéb élő szervezettel szemben. Az internetkutatás és a sejtbiológia lényegi kérdései hasonlóak. Az első lépés az, hogy feltérképezzük e rendszerek mögötti hálózatot. Aztán ezekből a térképekből ki kell találnunk a hálózatokat vezérlő törvényeket. Ebből a szemszögből az internet térképészei, a világhálót feltérképezők és a rákkutatók egy csoportba tartoznak.
Mégis a p53 hálózat legfontosabb következménye túlnő azokon az azonosságokon, amelyek a sejtek és az internet között léteznek. Egy új megközelítés irányába mutat a gyógyszeres terápiákkal és a gyógyszerfejlesztéssel kapcsolatban. A végső cél a p53-as hálózat tanulmányozásával, hogy megtaláljuk a rák gyógymódját… Ez egy lépésről lépésre haladó eljárás. A legtöbb esetben a rák elleni terápia a megsemmisítésre irányul: megölik a rákos sejteket, szétrombolják a sejthálózatokat egy gyógyszer vagy besugárzás segítségével. A p53-as hálózat növekvő mértékű megértése más utat javasol: először ennek a hálózatnak a topológiáját kell pontosan megfejtenünk, és az összes kölcsönhatást kell teljesen megértenünk. Egy ilyen térképpel a kezünkben már frontális támadást indíthatunk, és olyan gyógyszereket találhatunk, amelyek helyreállítják a p53-as molekula funkcióit az őt körülvevő hálózat szétrombolása nélkül.

Célgömbben a beteg sejt

Egészen napjainkig a ráknak, a szívbetegségnek és a pszichiátriai rendellenességeknek csupán a tüneti kezelését tudtuk elvégezni. Mindenütt kerestük a ritka vegyi anyagokat – a vegyészlaboratóriumoktól az esőrdőkig -, és reménykedtünk, hogy valamelyik betegségre léteznek csodagyógyszerek. Bizonyos becslések szerint a piacokon elérhető gyógyszerek az emberi testben található 30 000 fehérjéből csak ötszázat céloznak meg. És bár sok betegségre többféle gyógyszerünk van, gyakran csak apró lépések sorozatával lehet kitalálni, hogy az adott páciens számára melyik működik.
A sejten belüli teljes biokémiai hálózat részletes megértése azt ígéri, hogy kizárhatjuk ezt a próbálgatást. A sejt pontos huzalozási tervrajzanak ismeretével és az olyan diagnosztikai eszközök segítségével, amelyek képesek a különböző, sejten belüli interakciók erejét elcsípni, az orvosok a jövőben tesztelhetik sejtjeink válaszát egy gyógyszerre, még mielőtt azt elkezdenénk szedni. Hála az élet térképének, amely magában foglalja annak részletes megértését is, hogy hogyan működnek együtt a gének, valamikor képesek leszünk olyan betegségek diagnosztizálására, mint a mániás depresszió vagy a rák, mielőtt bármilyen tünetük megjelenne. Ez a tudás segíteni fog nekünk a gyógyszerek kifejlesztésében, amelyek olyan finoman beállíthatók és nagy pontosságúak lesznek, hogy csak a hibásan működő sejtekre hatnak majd, és békén hagyják az egészséges sejteket. Más szóval ezek valódi gyógymódot nyújtanak.
Ha gyógyszer segítségével megváltoztatjuk testünkben egy vegyi anyag koncentrációját, az csökkentheti az adott betegség tüneteit. Mivel azonban a sejtet egy kisvilág-tulajdonságú összetett hálózat irányítja, a gyógyszer által okozott perturbáció elkerülhetetlenül sok más vegyi anyagra is hatni fog, és valószínűleg nemkívánatos mellékhatásokat vált ki. A mániás depresszióval kezelt páciensek meghalhatnak szívbetegségben, egy olyan állapotban, amelyet soha előtte nem tapasztaltak. Ugyanakkor az a gyógyszer, amelyik szívbetegséget okozott egy páciensnek, egy másik személy esetében nem rendelkezett mellékhatással. Mindnyájan különböző szeműek vagyunk, és hajunk színe és arcvonásaink is eltérnek, így nem meglepő, hogy a gyógyszereket is különféleképpen dolgozzuk fel. Ha kezünkben van az élet térképe és olyan eszközök, mint a mostanában kifejlesztett DNS-chipek, amelyek a gének közötti kapcsolatokat mutatják meg, az orvosok képesek lesznek az összes molekula és gén részletes listáját megadni, amelyekre az adott gyógyszer hatott. Személyre szóló orvosságunk lesz, amely olyan gyógyszerek hirdetését és elfogadását is megengedi, amelyek csak a lakosság 10 százalékán hatásosak és potenciálisan halálosak bárki másnak.

Hálók – pók nélkül

Egy új tudományág születésének egyik leglenyűgözőbb aspektusa az új nyelv, melyet megteremt, és így hozzájárul ahhoz, hogy mellékesen olyan gondolatokról és problémákról társalogjunk, melyeket korábban alig tudtunk leírni. A hálózatelmélet reneszánsza lehetővé tette ezt összefüggő világunk számára.. A társadalom kapcsoló elemei, Hollywood sztárjai és az élővilág alapvető fajai hirtelen csak egyetlenegy valóság megnyilvánulásaiként jelennek meg, környezetükben tapasztalt fontosságuk saját hálózatukban elfoglalt központi szerepüknek tulajdonítható. A hálózatokban való gondolkodás az emberi tevékenység minden tartományát és az emberi vizsgálódás legtöbb területét elárasztani készül. Több ez, mint egy újabb hasznos perspektíva vagy eszköz. A hálózatok – természetüknél fogva – a legösszetettebb rendszerek építőkövei, s a csomópontok és kapcsolatok mélyen áthatnak minden módszert, mely behálózott világegyetemünk megközelítésére törekszik.
A 2001. szeptember 11-e utáni események drámai példáját adták az új nyelv nagyfokú elterjedtségének, amikor a hálózat szó felvett egy olyan jelentést, amely azelőtt legtöbbünk számára ismeretlen volt. A tragédiához vezető dolgok többsége a hálózatelmélet szempontjából könnyen értelmezhető. Az al-Kaidát, a támadásokért felelősnek tartott terrorista hálózatot nem hét nap alatt teremtették. A radikális szervezet vallásos hiedelmek és a létező társadalmi és politikai renddel szembeni türelmetlenség által vezérelt emberek ezreit szívta magába több éven keresztül. A hálózat csomópontonként növekedett, felvéve a pók nélküli hálózatok minden jellegzetességét. Így az al-Kaida nem válhatott középpontokból és végpontokból álló hálózattá, amely egy központi vezető irányítását feltételezi. A fastruktúrát, a hadászatot és a huszadik századi vállalatokat jellemző irányítási láncolatot sem vette fel. Ezek helyett egy önműködő, pók nélküli hálóvá fejlődött, melyben a középpontok hierarchiája tartotta egyben a szervezetet.
Szeptember 11-e után Valdis Krebs vezetési tanácsadó, aki egyébként a vállalati távközlés elemzésére használja a hálózatelméletet, összeállította a négy repülőt eltérítő, a támadásban részt vevő tizenkilenc terrorista és velük a hatóságok által kapcsolatba hozott tizenöt ember térképét. Krebs gondosan feljegyzett minden, a nyilvánosság elől el nem titkolt kapcsolatot e 34 egyén között, a kapcsolatokat az alapján mérlegelve, hogy — tudomásunk szerint — mennyire voltak szorosak Az így nyert háló rendkívül leleplező bárki számára, aki meg akarja érteni a támadásokat kivitelező halálos sejt belső működését, s néhány meglepetéssel is szolgál azok számára, akik ismerik az igazi hálózatok felépítését. Mohamed Atta, a támadások vezető elméje bizonyosan a legtöbb kapcsolattal rendelkező csomópont. Ennek ellenére a huszonháromból csak tizenhat ponttal volt közvetlen kapcsolata. Szorosan a nyomában van Marwan Al-Shehhi, a második legtöbb kapcsolattal rendelkező csomópont, tizennégy kapcsolattal. Ahogy lefelé megyünk a listán, sok kevés kapcsolattal rendelkező csomópontot találunk, a halálos szervezet perifériális katonáit.
A térkép azt is mutatja, hogy központi szerepe ellenére Atta kikapcsolása sem bénította volna meg a sejtet. A többi középpont összetartotta volna a hálót, s feltehetőleg segítsége nélkül is végigvitte volna a támadást. Sokan gyanítják, hogy a szeptember 11-ei támadásért felelős sejt szerkezete az egész terrorista szervezetet jellemzi. Elosztó jellegű, önszervező topológiája miatt az al-Kaida oly szétszórt és önfenntartó, hogy még Osama bin Laden és legközelebbi helyetteseinek eltávolítása sem vetne véget az általa jelentett fenyegetésnek. Ez egy háló, valódi pók nélkül.
Mára a világ legveszélyesebb agresszorai, nem hadosztályokból álló katonai szervezetek, hanem a terror önszerveződő hálózatai az al-Kaidától a kolumbiai drogkartellekig. A szervezettség és a rend ismert jeleinek hiánya miatt gyakran hívjuk ezeket „irreguláris hadseregeknek” Ezzel azonban ismét egyenlőségjelet teszünk az összetettség és a véletlenszerűség közé. Valójában a terrorista hálózatok merev szabályoknak engedelmeskednek, melyek meghatározzák topológiájukat, szerkezetüket es ennélfogva képességüket a működésre. Az önszerveződő hálózatok minden természetes előnyét kihasználják, beleértve a robusztusságot és a belső hibákkal szembeni toleranciát. Leghalálosabb ellenségeink talán az új elrendezésben való járatlanság, és egy olyan nyelv hiánya, mely lehetővé teszi, hogy tapasztalatainkat formába öntsük.

Mi kell a terrorizmus elleni háború megnyeréséhez?

Az al-Kaida elleni háborút minden bizonnyal a hálózat megbénításával kell és fogják megnyerni, akár elegendő mennyiségű középpontja eltávolításával, hogy elérjék a szétesés kritikus pontját, akár erőforrásainak elvonásával, hogy megteremtsék az alapot a belső hibák láncreakciójának elindításához. Az al-Kaida összeomlása azonban nem fog véget vetni a háborúnak. Kétségkívül más hasonló célzattal és ideológiával rendelkező hálózatok foglalják majd el a helyét. Nem Bin Laden és szárnysegédei találták fel a terrorista hálózatokat. Egyszerűen csak meglovagolták az iszlám aktivistáinak dühhullámát, felhasználva az önszerveződés törvényeit útjuk során. Ha valaha is meg akarjuk nyerni a háborút, egyetlen reményünk, hogy megbirkózzunk azokkal az alapjukul szolgáló társadalmi, gazdasági és politikai gyökerekkel, melyek a hálózat növekedését táplálják. Segítenünk kell felszámolni a csomópontoknak azt a szükségét és vágyát, hogy terrorista hálózatok kapcsolataivá váljanak, azáltal, hogy építőbb jellegű és értelmesebb hálókhoz való csatlakozás esélyét ajánljuk fel. Nem számít, milyen ügyessé válunk minden egyes hálózatcsata megnyerésével, ha nem tudjuk kiküszöbölni a kapcsolódás iránti vágyat, e halálos, önszervező hálózatok képződésének előfeltételét, a hálózatok háborúja sosem ér véget.

Forrás: Barabási Albert László: Behálózva. A hálózatok új tudománya. Harmadik, bővített, átdolgozott kiadás. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008. Az alcímezés a szerkesztőtől származik.

1. Gergely Tamás:
   2013. november 3. 09:00

   rendkívül érdekes

2. Gergely Tamás:
   2013. november 3. 10:53

   Kerestem a zsebrádiómat. Nem sokkal azelõtt még láttam,úgyhogy enyhébb sokk volt az, hogy sehol sem találom. S akkor elkezdtem „hálóban” gondolkozni – „népi hálóban”, de sikerrel járt: így okoskodtam (talán Siménfalván sem csinálnák másként): ha se a paplanon, se alatta nics, s megnéztem már a párna alatt, ott sem, akkor csakis a pizsamám tud róla. S hát nem azzal együtt markoltam fel tíz perccel korábban, abban a halomban aludta álmát.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ