IV. A ciók

Prostitúció, korrupció meg a meliorizáció. Ezekről lesz szó mai cikkemben, a vakációt nem sorolom ide, műveltségből kifolyólag.

Az köztudomású, hogy a kikötők világa a bűnözés melegágya. Olyan alakok űzik ott kis- és nagystílű üzelmeiket, mint Piszkos Fred, a kapitány, akinek még a sapkája is tele van aggyal, aki egyszer kilopta a Buddha szeméből a smaragd berakást, és egy közlekedési lámpa piros üvegével helyettesítette, s amikor a szobor belsejében föllángolt a szent tűz, akkor azt villogta a hívek felé: Stop, stop. Egy egész turistacsoport, amely a templomban tartózkodott, megtért ennek az égi üzenetnek, csodának láttán.

A prostitúcióról nem tudok sokat, a kikötőben minden lány ugyanazt a pályát csinálja: egyszer kíváncsiságból, egyszer élvezetből, azután csak pénzért. Kár, hogy mindig csak ezzel az utolsó fázissal találkozik a magamfajta.

Mint már fentebb írám, a kikötők világa a bűnözés táptalaja, a korrupció melegágya, ahol hamiskártyások, csempészek, állandó tettestársak ütik agyon a szabadidejüket, egymást, meg akit még lehet. De kérdem én Önöktől, kedves Olvasó, hol ér véget a kikötő? A rakpartnál, úgy van, helyes a válasz, onnan már a tenger kezdődik. És a másik irányban? Ugye?

Regényírói és írói múltammal nem akarok itt bámulatot vagy irigységet, csak azoknak, akik nem értették meg az előbbi úgynevezett költői kérdés mélyebb tartalmát, kifejteni a lényeget. A költői kérdés, az olyan módon feltett kérdés, amire nem szoktak válaszolni. Klasszikus elődeim sűrűn éltek ezzel az eszközzel, általában akkor, amikor ők maguk sem tudták a választ, az olvasók meg azt hiszik, mint Buzgó Mócsing, hogy ők az okosabbak, mindent jobban tudnak. Hát akkor tessék! Olyan a helyzet, mint amikor a vámőrség meglepi a hajót, Shakespeare kollégám ugyan hová dugná a csempészárut? (Könnyű a klasszikusoknak, mert ők halottak, és nem tesznek fel nekik kellemetlen kérdéseket.) A vámőrség pontosan tisztában van a lehetséges rejtekhelyekkel, ahogy a hajó személyzete is. Azt is tudja mindenki, hogy csempézni kell.

Visszakanyarodván az előző költői kérdéshez: a kikötő világa, a bűn melegágya ecetetrá, nem ér véget a rakpartnál, hanem a tengeren is folytatódik. Meg kell kenni a vámőröket.

Hanem a másik irányban, a szárazföld felé, ha elindul a matróz, és megpróbálja megkeresni, hol ér véget a kikötő bűntől és mocsoktól terhes alvilága, mondjuk ez egy ilyen írói-költői tehetséggel megáldott álruhás király-matróz, aki néhány sikeres könyvvel és uralkodási gyakorlattal a zsákjában, az emberiség szolgálatába akarja állítani szerény képességeit. Csak megy-megy a nagyvilágban, és azt látja, még itt is bűnözők vannak, még ott is korrupció van, bíróságok, börtönök, megvesztegetések és aljasságok, önkormányzatok, szenátorok. És csak megy, megy – amíg egy másik kikötőbe nem ér a kontinens másik szélén.

A meliorációról most fogalmam sincs, majd utánanézek a világtörténelemben, majd legközelebb.

Uralkodói tisztelettel,
I. Fülig James