„Ruhájából gomolyban dől,/ A Plútón túli hideg.” A szerző felvétele

Európa legmagasabb aktív tűzhányójára készülünk. Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnése (most már tudjuk, haláluk) óta tizenhét nap telt el, szegények azóta is fenn vannak s ott is maradnak az idők végezetéig a Himalájában.

Előző este étvágyunk se volt, szicíliai vendéglátóink egy reggelit meg egy vacsorát adnak napjára, igaz, rogyásig tele az asztal, egyél, sőt zabálj, mint Kis János a Sarudi lány lakodalmán Móricz Zsigmondnál, de nehogy betegyél egy fél szelet üres kenyeret a táskádba! S ha mégis, arra való a teremfelelős, a pincérek armadája. Rászólnak sima, de ellenkezést nem tűrő hangon a vendégre, tegye vissza a két szelet vajjal megkent kenyeret, ami a másnapi ebéd lett volna valahol városnézőben. Valaki elpattint egy rémhírt: nem ő, hanem egyik ismerőse egy egész táska szendvicset gyártott másnapra, négy vagy öt évvel ezelőtt történt a törököknél vagy hol, mire kiültették az ajtóhoz, és élénk forgalomban kellett megennie mindent az utolsó darabig. Az angolok, hollandok, németek, Európa minden művelt nemzete elvonult a szendvicselő előtt, és ami a legborzasztóbb, a kevésbé műveltnek mondott nációk is, vigyorogtak, élcelődtek, úgyhogy a pórul járt nőszemély megfogadta, azontúl legfönnebb Parajdra vagy Szovátára megy nyaralni. Pedig csak az történt, hogy változatlanul kelet-európaiak vagyunk, a szó politikai értelmében inkább, mint földrajzilag, mert hogy zárjunk a Balkán felé, megcsavarintjuk a származásföldrajzot, és akkor már közép-kelet-európaiak lennénk, világos? Pénzünk, ami sohasem volt, most kis szerencsével gyűlögetni kezdett, megengedhetünk magunknak egy nyolc- vagy kilencnapos tömegbarangolást Nyugat- vagy Dél-Európában. Aztán a legelső hamburgeres előtt leállunk, lázas számigálás, nálunk otthon olcsóbb, ezek itt három euróért adják, tiszta rablás! És előkerülnek az előző este suttyomban megkent, egy-egy szalámiszelettel dúsított szendvicskék. A kelet-európaiak még nem jutottak el a felhalmozásnak arra a fokára, hogy kikapcsolhatnák a szerzés kényszerét, ami egyébként is automatizmusként működik. Én még nem láttam otthon senkit, aki ne fogta volna meg amit megfoghatott, lett légyen akármennyije is. Közben újabb hírt kerengetnek a vendéglőben: egy hetvenéves forma pasas, aki korához képest egészen jó kondícióban van, szintén a vulkánt készül megtámadni. Ezt a kifejezést a két magyar tragikus Himalája-expedíciójának tudósításaiból vettük. Szóval az öreg fickó a csúcstámadás előtt egymagában megevett egy inoxbödön pörköltet. A pincér kitette a melegpultra, az edény pedig három perc múlva eltűnt, hogy aztán másfél óra teltén ismét a helyére kerüljön, de most már üresen. Az illetőn nem kellett szívmasszázst alkalmazni, két lyukat kiengedett a nadrágszíján, és desszertnek megevett két nagy adag fagylaltot. Társa a csoportból merő ellentéte. Aszkéta! Nem evett, nem ivott, le se jött a vendéglőbe, igazából nem tudni, min élt. Reggel bekapcsolta a televíziót, éjfélig járatta egyfolytában, sőt akkor is, amikor végre ledőlt és aludt két vagy három órácskát. Az olasz tévét járatta félhangosan napközben, éjjel a szicíliait. Igaz, hogy a sziget lakói olasz honpolgárok, de egészen más fajta, nyelvük is csupa arab beütés, nemcsak történelmük. Éjjel őket hallgatta a tévén, és amikor hazaindultunk a kilencedik napon, tökéletes olaszsággal és szicilséggel (ez meg mi a csoda?) társalgott a vendéglőben, a recepciónál, a buszban, a reptéren, és ugyanúgy társalgott volna a miniszterelnökkel vagy a Nemzeti Akadémia elnökével is, ha történetesen találkoznak. És ezt megcsinálta már a franciáknál, németeknél, angoloknál, hollandoknál, izlandiaknál, spanyoloknál, a baszkoknál meg a katalánoknál.

Mi ez az etnázás?

Rossz nyelvek szerint az udvarhelyi nyugdíjasok egy elhalálozás előtt álló csoportja vállalkozott a nagy útra: busszal felmenni az alsó, kétezer méteren levő Silvestri-kráterig, ott aztán meglátjuk, hogyan tovább. Tulajdonképpen csak egy rossz nyelv volt, mert mi, a többiek nem szívesen mondtunk le ha nem is a halhatatlanság, de legalább a hosszú, és úgy hisszük, tartalmas élet ígéretéről. Nevezett rossz nyelvnek épp aznap volt születésnapja, és már a hegyen voltunk, amikor megszólalt a telefonja. Most mit mondjak annak, aki hív, hogy az Etnán vagyok éppen, és hívjon vissza később? Abban a pillanatban a küklopszok a magmakamrához vivő szűk traktusban szundiztak, a központi kráter fölött szemernyi füst se volt. Igen, a küklopszok – Odüsszeusz megvakította az Egyszeműt, mire az tébolyító fájdalmában sziklát sziklára hajított a távozó hajó után a tengerbe. Láttam ezeket a lövedékeket a csúcstól körülbelül tíz kilométerre, ami voltaképpen az 1669-es nagy kitörés lávaömlésének eredménye. De vannak itt cifrább dolgok is, 1985-ben a Piccolo Rifuggio menedékházat kettérepesztette a kitörés közben keletkezett hasadék. A régi drótkötélpályát is akkor tette tönkre a törmelék meg a vulkáni láva. A krátert emlegetni az Etnánál, mintha csak egyetlenegy lenne, enyhén szólva pontatlanság. A két központi kürtőt, a 3345 méterre levő Bocca Nuovát és a Voraginét számtalan apróbb, úgynevezett parazitakráter előzi meg a kaptatón, illetve állja körül a berobbant csúcsot. Egyetlen évben többször is kitör az Etna, és rendszerint más-más kráterből repíti ki a törmeléket s folyatja a lávát. Scassau a montana! – hallani elég gyakran a felkiáltást, ez szicíliai nyelven azt jelenti, hogy a hegy megrepedt. A Silvestri ikerkráterét, a környéket ettől függetlenül még egyszer és utoljára teljesen elfoglalta a bazári kereskedelem meg a kajáldák. Vulkáni obszidiánt vegyen, kedves uram hétért, csak óvatosan, mert nagyon törékeny… Likacsos fekete anyagból csiszolt golyók, nyakláncok, kitűzők, mandzsettagombok. Mennyi időbe telne a hegyet zsebkendőnkben elhordani, nyak-,csukló- és bokaláncnak? Közben azt is tudjuk, a vulkán nem alszik, és úgy látszik, azontúl egyetlen rendeltetése, hogy nyersanyagot terítsen szét lejtőin a kisiparosoknak. Ezért lenne szelid és jó tűzhányó az Etna? Az 1910-es szinten még lődörgök egy kicsit, megnézem az utóbbi fél-, az is lehet egy tucat kitörés képeit színesben. E szint fölött már csak a kiégett régi libegő látható kétezer méter fölött. Mindezt az új pályán közlekedő gondolából látjuk, a mászásból persze nem lett semmi. Valami öt euróért visz is, hoz is a felvonó, a kisebb kráterekbe felülről ferdén belelátva szörnyülködünk. Ha most kitörne…Fehér füstpamacs jelzi, hogy valami készül, aztán egy robbanás, hamu, majd vulkáni bombák, végül pedig iszonyatos fenségében kicsordulna, mint egy tölcsérből az izzó láva… A délkeleti oldalon, ahol mi szállunk fölfelé, sok a kráter, az egyik 1983–85-ben volt aktív, és aztán 2001-től három évig minden esztendőben, a másik 2002–03-ban, valamivel fölötte és keletebbre, a Monti Centenari magasságában 2004–05-ben volt lávafolyás. Kiszállunk. Messze lenn a tengerpart, fölöttünk a kürtők kettős halma és egy hajlékony szerpentin. Fekete kohósalakkal színültig telt a táj, a tűz és kovácsmesterség istenének sincs a mienknél jobb felszerelése. S a szag is nagyjából mint egy öntödében, két csapolás között. Május végén három méteres hófalak voltak az Etnán, ez csak akkor látszott, ha az ember megkapargatta a mindent befogó hamut. Az út is az irdatlan hófalban tűnik el, egy fiatal pár sétál előttem, mezítelen lábukon saru. A férfi megáll és a nő érzelmes statisztálása közben nagy szívet karcol a hófalba, amit abban a pillanatban ütött át a nyílvessző, s a szív mellett megjelenik a név, Iveta. Hangosan tülkölnek mögöttünk, a hófalhoz símulunk. Egy hegyi terepre átalakított, a szokásosnál jóval nagyobb kerekeken gördülő Mercedes kisbusz tűnik fel a szerpentin utolsó kanyarában, fölporzik mögötte az út. Szerencsére szélárnyékban vagyunk, mert különben köpködhetnénk az út porává zúzódott salakot. Két perc múlva ismétlődik a jelenet, csak az ellenkező irányból. Szent isten, ezek menetrend szerinti járatokat állítottak be a drótkötélpálya végállomásától egészen a kráterig, hogy a kedves vendégnek egyetlen lépést se kelljen megtennie. Itt sűrűbb a buszforgalom, mint Udvarhely főterén!

Hírnök érkezik

Vége a hegyromantikának, ez a képzelet aznapi halála – hogy a kölcsönzőből (ami nincs), szöges botot, esetleg -bakancsot bérlek két órára, egy fél napra, oxigénpalack nem kell még valamivel háromezer méter fölött, hószemüveg, mert a hó, mondtam már, vastag hamuréteg alatt aszalódik és kitart a jövő hullásig. Fújtatok még egy darabon fölfelé, megállok az egyik nagy kitörés kúpja alatt. Ismét elhagy egy fehér Mercedes terepbusz, az ablaknál ülő kamasz rágózik, többen kifejezéstelen arccal bámulnak maguk elé. Majd ha megérkeznek, elkattan a fotó, ez a bizonyíték, hogy igen, ott voltunk az Etnán. Nem volt veszélytelen, az idegenvezető is mondta, hogy 1979 szeptemberében kilenc turista meghalt a Bocca Nuova hirtelen robbanásakor. S volt még egy tragikus robbanás 1987. április 15-én, amikor a délkeleti kráter lobbant be, két turistát megölt. Mi pedig a délkeleti oldalon jutottunk fel, mondják a szerencsés hazatérők olyan hangsúllyal, hogy aki hallja, megborzong. Ez is benne van az emberi alaptermészetben. Szeretjük túldramatizálni a helyzeteket, egyébként így születtek néhány ezer évvel ezelőtt az elbeszélő műfajok, az eposz, a próza. S a helyzetek kivételessége így minősül át a mi kivételességünkké. Még akkor is, ha libegő utaztat át a holdbéli táj törései fölött, és a minden serpánál biztonságosabb buszból éppen csak ki kell lépni, hátat fordítani a tűzhányónak, katt, mehetünk máris vissza. A minden fantasztikumon túli képet akkor láttam, amikor már volt Holdutazás, de Szicília és a vasfüggönyön túli rész a Holdnál, a Plútónál is távolabb létezett. Pontosan láttam, hogy jön valaki, de milyen üzenettel? Egy biciklis jön a magas égből,/ biztos futár./ Hajolnak a fejek, mint a mák gubói,/ zörögnek lábainál.// Kötélen futott le a világűrből?/ Mi hírrel, kinek?/ Ruhájából gomolyban dől,/ A Plútón túli hideg.// Tűz ég így húsba fekélyesen,/ és a hírnöki kép,/ egyre mondja mondatlanul/ a Mars holdjainak nevét.// A Mars holdjai pedig a Phobosz és Deimosz, magyarul Félelem és Rettegés. A vers 1980-as keltezésű, nem kell magyarázni, miért pont ezzel az üzenettel érkezett a hírhozó. E hihetetlen jelenet most az Etnán ismétlődött, kódolt jelentését azóta próbálom megfejteni.

1. B.Tomos Hajnal:
   2013. november 9. 09:54

   Ha csak a hegyi menetrend járatairól esne szó,nem kell a szomszédba(azaz az Etnára) menni.
   Nálunk is az 1400-as szint és a Babele közt ugyanazon forgatóköny szerint zajlik a „kedves turista” fuvarozása: ugyanaz a sötét Mercedes kisbusz,ugyanaz a porfelleg és katt…ugyanaz a bravúros fotó.