Vannak emberek, akiknek az életműve a levelezésükben valósul meg. Van­nak em­be­rek, akik­nek az életműve em­be­ri kap­cso­la­ta­ik összességében valósul meg.

Meg­mon­dom őszintén, Gálfal­vi Zsol­tot ez utóbbi­ak közül valónak tar­tom. Gálfal­vi Zsolt egy szüle­tett dip­lo­ma­ta, aki csak vélet­lenül lett a Romániai Ma­gyar Pen Klub elnöke, valójában leg­ke­ve­sebb az európai Pen Klub elnöke kel­lett vol­na le­gyen!

Vagy az UNES­CO főtitkára! Mert Gálfal­vi Zsolt, le­gyen az iro­da­lom­kri­ti­ka, esszé, ut­cai beszélgetés, újságszer­kesztés – és azt hi­szem, eb­ben volt az ő egyedülvalósága, s nagysága – em­be­ri kap­cso­la­to­kat épített. És eb­ben kötőanyagként a sze­re­tet­re, kölcsönös tisz­te­let­re, és a másik fél meg­becsülésére ala­po­zott. Nem tu­dom, de valószínűnek tar­tom, Gálfal­vi Zsolt hit­vallása ez le­he­tet: Hall­gas­suk meg a másik fe­let. Bár, be kell val­la­nom, nem is­mer­tem a régi rend­szer­ben, nem is­mer­tem hi­va­tal­nokként az ország különböző hi­va­ta­la­i­ban, de egy­ben biz­tos va­gyok, hogy a saját em­ber­is­me­re­tem­ben nem csalódha­tok. A saját em­ber­is­me­re­tem­ben pe­dig azért nem csalódha­tok, mert az em­bert magát em­berként látom!  S Gálfal­vi Zsolt számom­ra a min­dig is az elegáns, ud­va­ri­as, in­tel­li­gens úri­em­ber min­taképe volt…

Az én Gálfal­vi Zsolt képem több alapból építke­zik. Először is, a hiányból… És itt azzal kell kezd­jem a val­lomásomat, hogy édes­anyám hiába szült hét testvért ne­kem, egyikük sem szüle­tett az éle­tre. Ez aztán meg is határoz­ta az én éle­te­met. Min­dig és min­den­kor – a testvért ke­res­tem. Va­la­miért az idősebb testvért. És meg kell mon­da­nom, eb­ben a testvérke­reső igye­ke­ze­tem­ben ne­kem nem vol­tak csalódásaim. Aki­ben én testvért láttam, azt az idő iga­zol­ta is. Oda­ha­za a szülőfa­lum­ban, esténként – igaz, hogy egy környéken la­kott a ro­konság – szin­te az összes ro­kont megláto­gat­tam, de számon­tar­tot­tam min­dig is min­den­kit az atya­fiságból.

Az iro­dal­mi pályán is volt ilyen igye­ke­ze­tem. Két em­ber volt – per­sze ők mos­ta­nig nem tud­tak erről –, akik­re min­dig is idősebb testvérként néztem fel. Az egyik Kántor La­jos, a másik, miután később meg­is­mer­tem, Gálfal­vi Zsolt. Hogy miért éppen ők? Most nem tu­dom meg­mon­da­ni. Megérzésből? Tisz­te­letből? Netán sze­re­tetből? És azt is el kell mon­da­nom, hogy én eb­ben a testvérke­reső igye­ke­ze­tem­ben, soha nem barátként, min­dig idősebb testvérként gon­dol­tam rájuk. Mint Sa­la­mon Ernő! S bár nem di­vat ma Sa­la­mon Ernőt idézni, én azt mon­dom, hagy­juk az értéke­ket élni.

Tehát Gálfal­vi Zsolt…

Gálfal­vi Zsol­tot én az Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány ala­kuló ülésén is­mer­tem meg. Talán Lászlóffy Aladár, talán Szilágyi István ja­va­sol­ta a ku­ratóri­um­ba. Ek­kor még nem tud­tam, miért. Igaz, azt sem tud­tam, hogy én le­szek az alapítvány elnöke. Az, vi­szont, biz­to­san emlékszem, Lászlóffy Aladár ja­vas­latára let­tem, azt mond­ta: – Le­gyen az elnök az, aki kitalálta. Aztán meg­tud­tam azt miért ja­va­sol­hatták éppen Gálfal­vi Zsol­tot a ku­ratóri­um­ba. Valószínű ők már is­merték… Tudták ki ő – tudták –, egy em­ber annyi, ahányan sze­re­tik. Nos, Gálfal­vi Zsol­tot valószínű so­kan sze­re­tik. Komp­ro­misszum­ra hajló készsége, in­tel­li­gens, józan, de nyíltszívű vála­szai le­het már is­merősek vol­tak számuk­ra? Most már, húsz éve is­me­rem – s ez alatt az évi egy al­ka­lom­mal ülésező alapítványi gyűlése­ken, a szükséges te­le­fon­beszélgetések során „meg­is­mer­tem” én is. És a véleményében, okos, bölcs tanácsa­i­ban soha nem csalódtam. Ahogy – most már el­mond­ha­tom – nem csalódtak vol­na azok se, akik ja­va­solták. A leg­jel­lemzőbb tu­laj­donsága, hogy tu­dott hall­gat­ni és tud­ta mi­kor kell megszólal­ni is. És ami a leg­fon­to­sabb, e két dol­got sose tévesz­tet­te össze. Min­dig tud­ta mi­kor kell megszólal­ni, ahogy azt is tud­ta med­dig kell hall­gat­ni. Valószínű van­nak em­be­rek, akik a komp­ro­misszum­ra hajló em­bert – a túlélőhöz ha­sonlítják. A komp­ro­misszum­ra hajló em­bert, véleménynélküli em­ber­nek tartják. Sze­rin­tem – és itt és most nem a szó biológiai értelmére gon­do­lok – de a túlélők hordják a zsebükben a bölcsek kövét. Pon­to­san azért, mert tudták mi­kor mit kell ten­niük. És – te­szem hozzá – tudták, mit kell mon­da­ni is! Mert le­het fo­koz­ni is a bajt, és le­het csil­log­tat­ni is az értel­met. Gálfal­vi Zsolt az értel­mes em­be­ri lét szóvivői közé tar­to­zott, tar­to­zik, aki megszólalásai során csak a józan értel­met képvi­sel­te és értékvesz­tett világunk­ban ez nem is kevés. (…)

Forrás: eirodalom.ro

1. Máriás József:
   2013. november 11. 17:33

   Az egymásra figyelés igen szép emberi gesztus. Gálfalvi Zsolt megérdemli, hogy születésnapján felköszöntsük. Isten éltesse!
   Máriás József