Oláh-Gál Róbert új kötetéről és ikszeiről

Oláh-Gál Róbert sokadállásban tudományos ismeretterjesztő újságíró, de jelen kötetbe foglalt publicisztika-füzérével valójában ­ a művelődéstörténet vizeire kalauzolja az olvasót. Első látásra a két Bolyairól szól a könyv, de a történetfoszlányok megfejtése során igazából főleg azon személyiségek, kultúrtörténeti figurák felé irányítja kedvvel és empátiával kutatói lámpását, akik valójában a Bolyaiak történelmi árnyékában húzódtak meg eddig, és a nagyvilág alig tudott róluk valamit. Ők tehát az X-ek – az ismeretlenek – akiket a szerző biztos kézzel olyan kultúrtörténeti egyenletekbe helyettesít be, amelyeket előbukkanó szereplői történeti (és levéltári) háttereiből fejt ki és ­– jó matematikusként – megold.

Ebből a többszörös árnyék kónuszból lépnek elő olyan személyiségei a kornak, akiknek munkássága, sőt élete ritmusa is a Bolyaiakkal kapcsolatos levéltári kutatások vagy a szerző leleményes következtetési módszereinek „áldozatai”. Az olvasó talán el is töprenghet azon, hogy vajon maguk az X-ek – a nagybetűs
Ismeretlenek – mi szólnak majd odaát – a pszeudoszférán is túli térben – ahhoz, hogy egyszerre csak fény csap az arcukba, és színpadon találják magukat? Mit szólnak majd a Bolyaiak szorgalmas receptíró doktorai ahhoz, hogy lázasan, nagyítóval vizsgálja a szerző aláírásukat, és heurékázva keres a levéltárakban
minden olyan adatot, amely során megfogalmazódhat benne a „temesvári szerzői holló-levél”, azaz: „én, Oláh-Gál Róbert, akit ma Fehér Hollónak avatnak, semmiből egy új művelődéstörténeti figurát tremtettem”?

Persze itt azokra a könyvtárakra utalunk, ahol a lázas kutatóknak tere van megnyilvánulni, hiszen – mint ahogyan a szerző írja –, egyes levéltárakban „egyelőre áthatolhatatlan falba ütközik a kutató, bár létezik a keresett levéltári fond, nem engedélyezik a kutatását, mert nincs leltározva és feldolgozva. Például így vagyok a Vályi-család, vagy a Koncz József hagyatékával, tíz éve kérvényezem, és mégsem engedélyezik a kutatását,mert még nem leltározták”.)

Különben a szerző nemcsak jó pedagógus – ez a publicisztikafüzér ugyanis erről tanuskodik –, de a tömeglélektanhoz is ért, hiszen nem akar mindent megkaparintani, nem akarja mindenre rányomni öröme és érdeklődése bélyegét: „továbbra is az orvostörténészekre vár annak eldöntése – írja –, hogy ki volt az aradi Dr. Deely doktor? Ki volt Dr. Rimmel és Dr. Stahli? Ha jól olvastam ki a recepteken található neveket!”

A Bolyaiak árnyék kónusza alól előlépő – pontosabban mondva: (átvitt értelemben is) előléptetett – művelődéstörténeti szereplők között persze nemcsak (kvázi)ismeretlenek mutatkoznak be. Petőfi ugye nem ismeretlen, nem X, de az a vélemény, amit Bolyai János fogalmaz meg róla ismeretlenül (egy cikkét olvasva a Reform Hírlapban), egy másik Petőfi daguerrotíp-kontűrjét sejteti fel.

„S minden jószüve, akaratja mellett – másfelől kétkedni nem akarok – nem egy jellemtelen észtelennek – méltó-e egy Petőfi Sándort tartani (…)illő szalmatűzzel eléneklé azt, hogy A’ Magyarok ISTENére esküszünk (…)addig egy pár rébbel az után fülekajlaitva föl-lesütve, magát eleresztve nem
általja minden józan politikai ’s taktikai stratégia ellen…”– kezdi szigorú sorait Bolyai János.

Az X-eket – és az általuk elősejlő történeti kuriózumokat – a fejezetcímek is beharangozzák.

Ime: A Kemény Simon legenda és Bolyai Farkas; Ifj. báró Kemény Simon; Teleki Anna gyászjelentője;
Lengyel István (1776-1833); Bolyai Farkas a Vörös Ökörben; Nemegyei János (1751-1837); Bolyai Farkas
pályázata Erdély főerdészi tisztségére; Vitarendezés a Bolyaiak között; A Bolyaiak és a „fejérnépek”; Bolyai Farkas levele báró kászoni Bornemisza Józsefhez; Bolyai Farkas hazafisága; Báró altorjai Apor Károly (1815-1885); Petőfinek Marosvásárhelyen (vagy Koronkán) elfogyasztott ebédjéről; Erotikus matematika; Bolyai János orvosai; Bolyai János és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága;
A magyar orvosok és természetvizsgálók 1844-ben Kolozsváron tartott ötödik vándorgyűléséről; „A’ magyar orvosok ’s természetvizsgálók szeptember 2-től 6-ig Kovozsvártt tartandó ötödik nagy gyűlésök programja.”; Dr. Engel József: A magyar nyelv gyökérszavai; Néhány töredék Marosszék alorvosáról: Kathonay Istvánról (1796–1865); Bolyai János, a megalázott tudós.

Ha jól belegondolunk – és az elvonatkoztatást nem tekintjük pótcselekvésnek –, akkor mi is X-et állíthatunk erről az olvasmányos, de egyben döbbenetes levéltári mélységeket megjárt kötetről. Megmaradva a matematikai milliőnél – avagy: stílszerűen – állíthatjuk azt, hogy Oláh-Gál Róbert
valójában nem tesz mást, mint azt, hogy újabb kismítoszt teremt azzal, hogy a Bolyaiakhoz szorosan kötődő, magasra térizolált pszeudoszféra közegből az árnyékkónuszok emberi (sőt:kisemberi) térképére landoltatja a két matematikus-zseni sztorijának szoborba vésett, de mégis örökké változó – eppur si muove ­– röptetett kézilevonatát.

Teremtésnek vagyunk hát tanúi: röptetett kismítosz-teremtésnek.

Tréfásan azzal is zárhatnám: a matematikusok szárazan annyit mondhatnának erre a kis recenzióra: ühüm, ez a recenzióíró valójában – a kötet hatására – az árnyékkónuszok matematika-belletrisztikai egyenleteit szeretné felállítani.

Jó olvasást kívánok! Isten hozta Oláh-Gál Róbertet a Fehér Hollók közé!

Szabó Csaba
A Fehér Holló Médiaklub alapítója

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ