Sokáig hezitáltam a címen. Legszívesebben az Erikát választottam volna, ha az nem egy náci induló lenne. Ahogy egyre többet látogattam a Vallonból a Lugasba költözött ismerőseimet, egyre többször találkoztam a pultnál tevékenykedő Lisztóczki Erikával. „2011 szeptembere óta dolgozom itt” – mondja. Többet nem is kérdezek. A gördülékenyebb kommunikáció érdekében tegeződünk. Beszélgetéseink során kiderült, hogy számos közös ismerősünk van. Találkozásunk első pillanatában feltűnt arcának hasonlatossága az óegyiptomi női fáraókéval: a szigor és a lágyság ötvözete.

Halmai Pista 2001-es halála óta alig jártam a Lugasban. Hallottam, hogy – a tulajdonos és húga kivételével – sokszor és jócskán megváltozott. (Erről majd máskor.) Amikor beléptem, Feri bá’, a tulaj, és egy-két ismeretlen vendég üdvözölt, bemutatkoztunk. Kilenc óra körül megérkezett Erika.

Az Erika név magyarul nagyra becsültet jelent. S valóban, amennyire kedves még az arra nem méltó vendégekkel is, ők is viszonozzák, olykor felülmúlni igyekeznek jóindulatát, bókokkal, incselkedéssel, kávéval… Nem cifrázom! Menjenek, nézzenek be s időzzenek el a Lugasban!

Egy mondat erejéig visszatérek Nofertitihez (alias Nofretete)!
E név magyarul: a szépség megérkezett.

(Ui.: A mosolygó Erika kacagni is tud, de ha az alkalom úgy hozza, fel tudja emelni a hangját és összeráncolja homlokát.)