(A 142. állomás)

Rostás Zoltán marosvásárhelyi tanár arra kérte a Megy a magnó vándorútra című sorozatunk riporterét, hogy keresse fel Bözödi György írót, és kívánjon neki jó egészséget. Gyurka bácsi pizsamában fogad és köszöni a jókívánságot.

– Örülök a szerkentyűdnek, János fiam, köszönöm, hogy rám is gondol valaki. Gyermekkorunkban jó barátságban voltunk Zoltival, valószínű, ezért gondolt rám. Együtt laktunk egy időben Erdőszentgyörgyön, aztán Kolozsváron jártunk iskolába, s nagyon megtisztelő a számomra, hogy a kedves emlékei közé sorolt engemet is.
– Hogy őszinte legyek, nagyon örülök annak, hogy ilyen jó hangulatban találtam, Gyurka bátyám, hadd mondom el hallgatóinknak, hogy március kilencedikén betölti a 65. életévét.
– Az egyetlen vigasztalás, hogy amikor az ember egy napot vagy egy évet öregszik, mindenki ugyanakkor, ugyanannyit öregszik. Szándékosan nem használtam a „vénül” kifejezést, még ha kettőzöm is a szót, mert tudod te is, fiam, hogy… öreg író nem vén író. De hát ez nem valami egyéni speciális tragédia, mert csak az öregszik, aki él, nem igaz? Legalább ennyivel vigasztalódjunk.
– Általában ritkán tartózkodik itthon, Gyurka bácsi, legtöbbször a Teleki Tékában vagy a könyvtárban dolgozik. A kiadóban található egy olyan történelemtudományi munka, melynek egyik szerzője éppen Bözödi György.
– Most hagyta el a sajtót a Román Tudományos Akadémia társadalomtudományi szakosztályának a kiadásában egy nagy jelentőségű és nagyon szép kiállítású történelmi dokumentumkötet: az 1848–49-es szabadságharcnak az okmánygyűjteménye. Ez az első kötet a sorozatból, s csupán 1848. március elejétől április közepéig tartalmazza az akkor megjelent okleveleket ez a vaskos kötet, tehát a jelek szerint vagy 15-20 kötetre fog rúgni ez a munka. Végre egy olyan dokumentumgyűjtemény, amely még Közép-Európában a ’48-as események dokumentumaiból nem jelent meg sehol. Amint látod, betűhíven jelentettünk meg minden egyes, akkor keletkezett és fellelt dokumentumot. Már hat kötetre való anyag van összeállítva, úgy, hogy az első kötet után most már rövidesen következnek a többiek, Victor Cheresteşiu és Ştefan Pascu közreműködésével.
– Latin, szerb, német és magyar nyelven olvasható a gyűjtemény, amely nézetem szerint nagyon jól használható kézikönyv lesz a történészek számára.
– Nemcsak a történészek számára, mert olvasmányos is. Leköti az egyszerű olvasó figyelmét például a sok közéleti személyiség magánlevelezése. Irodalomtörténetileg is legalább olyan fontos, mint dokumentáris szempontból. Arra is készülök, hogy a történeti tanulmányaim gyűjteményét is leadjam a Kriterionnak. Hadd említsem meg, hogy végre éppen 65 éves koromra megjelenik az első verseskötetem. A Kriteriontól most kaptam értesítést, hogy elfogadták ki-
adásra és a jövő év első felében napvilágot lát.
– Sohasem késő.
– Persze hogy nem késő. Mások odavannak az izgalomtól, hogy lehetőleg már 18 éves korukban megjelenjék az első verseskötetük, hát én nem voltam ilyen türelmetlen, mert én nyugodtan vártam – mint a mellékelt „ábrázatom” mutatja. Közben történelmi kutatásokkal töltöttem az időt. Két jelentősebb témával foglalkozom, az egyik a székelységnek a középkori története az 1562-es nagy felkelésig, a másik történeti témám: 1848! Ez utóbbival kapcsolatosan már jelen-
tek meg kisebb-nagyobb kiadványaim, a többi folyamatban van.
– Annak idején Gaál Gábor nagyon türelmetlenül és hangosan követelte Bözödi Györgytől a székely szociológiai regényt.
– Egy népnek a szociológiai regényét megírni elég nagy felelősség, főleg munka, főképp addig, amíg a székelység valódi története nincs feldolgozva. Ezért kötöttem ki a tudományos formájú feldolgozásnál, mert én ezt lényegesebbnek tartom, mint valami regényes történetecskét írni, amelyből az olvasó nem tudja, hogy mi a valóság és mi a fantázia. Én fontosabbnak tartottam a konkrét tényeket feltárni, mint a tényeket „regényesíteni”. Ugyanígy vagyok a Gábor
Áron-témámmal, amiből már regény formában jelentek meg részletek. Szerintem sokkal értékesebb megjelentetni egy tényeken alapuló életrajzot, mint fantáziálni. Aztán majd ráérek regényt írni…
– Esetleg vállalkozik valaki arra, hogy Gyurka bácsi munkája alapján írjon regényt, színdarabot, filmet, tévéjátékot…
– Igen! Más is van a világon, mindent nem írhatok meg és mindenki helyett… Hahaha!, de jót mondtam, ezt majd kivágod…
– Ebben nem vagyok egészen biztos, de abban igen, hogy felteszem a kérdést: milyen tervei vannak erre az évre?
– Ja, a fennmaradó időre gondolsz? Vagyis a hátralevő időre? A hátralevő időt – lehetnek hetek – mondjuk, azzal szeretném eltölteni, hogy tető alá hozom a folyamatban levő, a munkában levő dolgaimat.
– Ki írja meg Bözödi György életrajzát?
– Akármilyen nagy divat az önéletírás, még erre nem szántam rá magam, illetve, hogy egészen pontos legyek, egyszer már majdnem megírtam, de akkor egészen fiatal voltam. A két világháború közötti időben a kolozsvári Ellenzéknél dolgoztam, s bementem az egyetemi könyvtárba. Ott az Ellenzéknek valami egészen régi évfolyamát lapozgattam, s látom, hogy 1913-as évfolyam. Épp abban az évben születtem. Nyilván kíváncsi lettem egy-két dologra. Gondoltam, megnézem, hogy azon a napon, amikor születtem, mi volt a napi szenzáció. 1913. március 9-én – olvasom, s majd hanyatt estem: Vasárnapi vezércikk – írja az Ellenzék hatalmas betűkkel – Vége a sajtószabadságnak! Na, erre persze meglepődöm: én aztán igazán jó napon születtem írónak! Ez így volt. Akkor jutott eszembe, hogy megírom az életrajzomat, ami éppen ezzel a szöveggel kezdődik… Ez úgy ’39–40 táján lehetett, egyébként rengeteg politikai szen-
zációt olvastam még abban a lapban, s úgy döntöttem, hogy megírom az életrajzi regényemet… de csak háromnapos koromig, mert abban a három napban annyi minden történt és kavargott a világban, hogy az több lett volna, mint egy nagy Bözödi-életrajzi regény… Hát ezért maradt abba.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, most arra kérem Gyurka bácsit, hogy jelölje meg, ki legyen sorozatunk 139. vendége.
– Én a kedves jó barátomra, a nagyszerű zeneszerzőre, Márkos Albertre gondoltam, keresd fel őt.
– Nagyon szívesen utazom Kolozsvárra, de még egy utolsó kérésem is lenne: pár sort kérek a vendégkönyvünkbe.
– Hoci azt a füzetet és a plajbászt! Most írok egy bökverset a vándormagnódról.

„Megy a magnó,
De nem egy helyben forog,
S ne is álljon meg,
Mert ez így szép dolog”– B. Gy.

(Marosvásárhely, 1978.)

Forrás: Csifó János – Megy a magnó… MEK