Őszi PERFORÁL, 2013
A Káfé őszi „perforáljá”-ra készülünk. Kérdésünk: „Létezik szerinted/Létezik Ön szerint Mikulás?” Kezeld/kezelje szabadon a témát, sztori is jöhet. A válaszokat a beérkezés sorrendjében közöljük a kafe.hhrf.org honoldalon.
Az első „fecskét” SZABÓ CSABA küldte:
A Mikulások mindig voltak, az Emberek tűntek el.
Továbbá:
KEREKES TAMÁS
”Létezik, miként a fasizmus idejében is létezett, csak akkor zsidó nem lehetett Mikulás.”
GERGELY TAMÁS:
”Végül a fiam rájött, hogy se Angyal, se Mikulás, azt mondta: gyanús volt neki, hogy mindenkivel, a Nyuszival, az Angyallal, a Mikulással mi, a szülők találkozunk, sose ő…
De nem ezért írok – szerkesztőként sose válaszolom meg különben a saját kérdésem – most viszont tisztázni akarom, miközben a válaszokat várom, hogy nem ”lemegyünk bulvárba”, mint az egyik címzett írta, éppen ellenkezőleg: ”filozófiába” tartunk. Ha például nekem szegezték volna a kérdést, azt válaszolom, hogy a Mikulás az önámítás klasszikus példája. Arról van szó, ugye, hogy a jó gyereknek a Mikulás cukorkát hoz (csokoládét, játekot, stb.), a rossz gyereknek virgácsot. Vagyis jutalmaz, meg büntet. Elhitetik a gyerekekkel tehát, hogy ajánlatos jónak lenni, a felnőttek világában is jutalom jár a becsületes munkáért, szorgalomért, stb. Miközben a felnőtt világ nem ezek szerint a normák szerint működik, elég ehhez kinyitni egy újságot: ki ér el anyagi és erkölcsi sikereket? Aki lop, aki csal, aki magának megszerez, könyököl, fondorlatoskodik, stb. Ráadásul nyakon tudja önteni az egészet a becsületesség, az etika látszatának a mázával.
Persze nem ilyen fekete-fehér a világ, a jó és a rossz egymás mellett áll. A Kossuth-díjat már meg lehet venni, a Nobel-díjat még nem. Százalékban lehetne talán a legjobban kifejezni, hol mennyire könnyű törtetéssel előbbre jutni, hiszen vannak is statisztikák. Például, hogy melyik ország milyen százalékban nepotista, felvásárolható, elnyomja vagy éppen üldözi a kisebbségeket. Lehet követni, hogyan változik az arány évenként, hogy például Kelet-Európa mennyire sülled, süllyed, Magyarországnak hogyan gyengül a demokrácia-indexe és így tovább. Hát így…
S azóta a Mikulással sem találkoztam. Elkerül talán bennünket…”
CSELÉNYI BÉLA:
Van egy amerikai szekta, amely minden évben rituálisan eléget egy Mikulásnak megfelelő Karácsony Apót, így tiltakozva a fölösleges ajándékok, fölösleges költségek ellen. Az ilyen szekták számára nem létezik Mikulás. Finnországban december 6-a nemzeti ünnep, de amúgy sincs hagyománya az evangélikus többségű államban Szent Miklósnak; viszont az északi államokban, így Finnországban is(,) élénken él a kiskarácsony, a pikkujoulu, karácsony előtt két héttel, ezüstvasárnapkor. Ilyenkor hoz a finn „Mikulás” apróbb ajándékot a kicsiknek. Ezüstvasárnap, pikkujoulu alkalmával(,) kék mikulást rajzolok a naplómba ezüst virgáccsal és finn zászlóval.
Szerintem a Mikulás nem devalválja, hanem kiemeli az Angyal [magyarországi katolikusoknál a Jézuska] tekintélyét, lelki nagyságát; nélkülözhetetlen mellékszereplő, mintegy nagykövete a karácsonyi „államnak”. Van egy szempont, ami a mikulás mellett szól: a nagy, költséges ajándékok rizikófaktort hordoznak magukban: drága ajándékkal meg lehet sérteni valakit, irigységet lehet szítani a kevésbé szerencsés jelenlévőben; egy zacskó cukor, egy narancs nem üt mély sebet.
Egyéni életemben megtartom a Mikulást, megemlékezek róla; nem az elhalmozott kiskorú rokonaimat, hanem 86 éves édesanyámat igyekszem meglepni látogatásommal, édességgel.
Gyermekkoromban voltak felejthetetlen mikulások. Csak egyet említek: 1964. december 4-én hat színű Carpati ceruzakészletem minden darabjával felírtam egy A/5-ös papírlapra a következő szöveget: HOLNAP ESTE MIKU.
CSEKE GÁBOR:
Valamikor hívni se kellett, jött magától. S hozott, ami csak eszébe jutott. Most ha szólongatnám, se mozdítaná a füle botját. Én megértem: a jóságba is nagyon bele lehet fáradni. Néha kimondottan üdítő rossz fát tenni a tűzre… (Lehetne akár Firka is – a 87. a sorban – hát legyen!)
SZUHAY-HAVAS MARIANNA:
Létezni létezik Mikulás, de sajnos én már kinőttem.
Ha még perforálnak a kollégák, folytatjuk!!
Pusztai Péter rajza