„1989 – A nagy átmenetelés” címen érdekes, provokatív, groteszk humorral átitatott könyvet adott ki Szávai Géza*. A kötet szervező elvét a következő kijelentés világítja meg a legjobban: „Szávai Géza nevű riadt fickó a félelmei és folyton kiújuló ijedelmei ellen – kínjában – állandóan hülyéskedik, és hajlandó volt szövetséget kötni velem, az ördöggel. (…)
Azt állítja, kalendáriumi időket élünk. Ami számít, ami jeles esemény vagy személy, az ilyenkor mind bekerül a kalendáriumba. (…) Az őrült Géza kitartóan ’kalendarizál’, álnevek garmadáját használja, és már sikerült elhitetnie, hogy van egy ikertestvére: Dali Endre”.
Nos, a könyv narrátora egy ördög, Ge­e­zen von Guuz, akit Belz­ebúb, min­den ördögök aty­ja azért küldött ke­let-európai ta­nulmányútra, hogy min­den beszámol­jon a látot­takról. „Mert fölöttünk: történel­mi az idő”. És Ge­e­zen von Guuz be is számol: elsősor­ban a ma­gyar­országi rend­szerváltás anomáliáiról.

Gyűjteményes kötetről van szó, Szávai eze­ket az íráso­kat(pamf­le­te­ket, glosszákat, toll­raj­zo­kat) 1989-1993 között különböző na­pi­la­pok­ban közölte (Népsza­badság, Új Ma­gyar­ország, Dátum), elsősor­ban Dali End­re vagy Pipás álnéven. Úgy utólag megállapíthat­juk, hogy a szerző na­gyon merész, na­gyon csípős nyelvű, és nyi­la­it válo­gatás nélkül lődözi, nem is­mer se job­bat, se balt, nem kímél sen­kit. A ki­pel­lengére­zett személye­ket néven ne­ve­zi, nem csupán céloz­gat. Szó van itt Tor­gyán Józsefről, Csur­ka Istvánról, Es­terházy Péterről, An­tall Józsefről, Jókai Annáról, Thürmer Gyuláról – és so­rol­hatnánk. Jól vissza­adják az írások az 1989 utáni for­du­lat zűrza­varát, ami­kor még nem le­he­tett tud­ni pon­to­san, ki ki­vel és ki el­len, ami­kor az sem volt nyilvánvaló, mely pártba kell beállni (mert be kell!), ami­kor felütötték a fejüket az ad­dig rej­te­ge­tett szo­ciális problémák (pl. cigánykérdés). Krip­to-Szávai mind­eh­hez hozzászól, élcelődve, gúnyo­san, merész hu­mor­ral. A poénok mögött van éleslátás is, de mind­ez el­ba­ga­tel­lizálva. Ki­mond­ja például, hogy a rend­szerváltást az írók és a hu­mo­risták hozták tető alá, és „Far­kasházy Ti­va­dar­nak ugyan nem vol­tak poénjai (…), a hóve­rek átved­let­tek hómo­ristává, és el­kezdték előkészíteni a kor­szakváltást.” Az írások pro­vo­katív jel­legűek: Szávai erdélyi származású, ak­kortájt te­lepült át Bu­da­pest­re, s úgy érez­het­te, nincs vesz­te­ni­valója – meg hát, kívülről jött em­berként job­ban meg is látta a visszásságo­kat. Érde­kes egyébként, hogy az erdélyiségre alig történik utalás a könyv­ben – en­nek ma­gyarázata kétségkívül az le­het, hogy az írások a ma­gyar­országi na­pi­sajtóban je­len­tek meg, an­nak a közönségnek, azokról a problémákról. Egyet­len (ön)iro­ni­kus megállapítás vo­nat­ko­zik a le­hetséges hídsze­rep­re: „a ti­zenötmil­liós ma­gyarság, mely­nek egy­har­ma­da más országok­ban, ki­sebbségben él, sajátos hely­ze­te folytán hídsze­re­pet tölt­het­ne be Közép-Európa népei között. Mert­hogy itt tátong a Nagy Közép-Ke­let-Európai Sza­kadék.” Igen, a formális lo­gi­ka tökéle­tes: ha híd kell, ak­kor sza­kadéknak is len­nie kell… A kötet további érde­kessége az, hogy a jópofa il­lusztrációkat, ka­ri­katúrákat szintén Szávai Géza készítet­te.
A Pénzügyi függelék c. fe­je­ze­tet – mely­ben többek között ma­gyaráza­tot nyer, miért 1989 fo­rint a kötet, s mi­lyen disznóságok adódnak abból, hogy ki­vonták az egy­fo­rin­tos érmét – a kötet egyet­len új írása, a többi, mint említet­tem, egy­be­rostálás. Nem tu­dom, mi célja volt a szerzőnek eme régi pamf­le­tek előbányászásával. Ah­hoz túl vékony a kötet, hogy en­nek alapján képet al­kot­hatnánk a kor­szakváltásról. Le­het, inkább az az üze­net, hogy nem is kell/​le­het képet al­kot­ni. Ez egy torz tükör, il­let­ve egy torz, törött tükör, en­nek cse­re­pe­i­ben, szilánk­ja­i­ban fel­vil­lan néhány gro­teszk kép, me­lyek egy­szer­re ne­vet­tet­nek és iszo­nyat­tal tölte­nek el. Ab­ban a fel­sza­ba­dult hurráop­ti­miz­mus­ban, a sza­bad sajtó mámorában volt tétje en­nek az in­ger­kedő, pro­vo­katív játéknak. Azt hi­szem, újraközlésük inkább értet­len­kedést vált ki, mint a kor­szak ala­po­sabb meg­is­merését. De mi­vel végeredmény­ben iro­dal­mi/​pub­li­cisz­ti­kai írásokról van szó, nem a meg­is­merés a vezérelv, ha­nem a játék, az in­tel­lek­tuális, csa­va­ros játék. A hu­mor végeredmény­ben széke­lyes, (ennyi­ben „haza húz”), a körmönfont szurkálás na­gyon megy Száva­i­nak, így ez egy fel­sza­ba­dult könyv – majd­nem álnéven. Le­het hogy, ol­vas­ni is majd­nem-álnéven kel­le­ne…

Szávai Géza: 1989. A nagy átme­ne­telés. Pont Kiadó, Bu­da­pest, 2013.

Forrás: eirodalom.ro