„Ernő megmutatta, amit maga írt róla. Tetszett. Elolvastam a többit is.” Ezt egy cigány fiatalember mondta, aki erősen emlékeztetet (ne vegye sértésnek, gúnynak) Fantomasra. Különösen a szeme. Mondja, hogy valószínűleg nem találkozunk többé, mégis megígérem, hogy elküldöm neki néhány írásomat. Fanyar mosollyal fogadja, és megköszöni. Meghívom, de visszautasítja. „Írt, ha jól emlékszek, a cigányokról is!” „Igen, Cigányok, barátok volt a címe.” Megszorítja a kezemet. „Jó ember maga.” „Miből gondolod?” „A mai világban ilyet leírni nagy bátorság!” Bejön Bóta Bandi. Kezelünk, kezelnek, bemutatkoznak. „Dorisz hol van?” – nézek lefelé.

Míg én a kutyával szórakozok, ők ismerkednek. Kiderül, hogy egy időben majdnem szomszédok voltak, sok közös ismerősük van. Beszélgetnének tovább is, de Dorisz „közbeszól”. Bandi megissza italát s távoznak.

Puporka Kálmán nem akárki, nem „egy ingyenélő kokeró, more”! „Tudja…” Megszakítom: „Tudod! Nem emlékszel, hogy tegeződünk?” „A cigányt mindenki tegezi! Te más vagy… Szóval, tudod, hogy egész héten dolgozok, de máma a főnöknek el kellett menni valahova, ezért vagyok itt.” Rám néz: „Örülök, hogy magát… hogy megismerhettelek!” Kitárulkozik. „Hét közben dolgozok, a hét végén meg iszok. Rengeteget! Csodálom, hogy Nagy Ernő megtűr!” A folytatás a cigány sorsról – nem szépítgette fajtáját, de hivatkozott „magyar” bűnökre is – és az irodalomról zajlott. Meglepett tájékozottsága. „Nem akarsz tovább…” „Tanulni? – nevette el magát –. Minek?” Nevetése inkább hasonlít sírásra. „Minek?” (Eszembe jutott egy tehetséges cigány tanítványom, akit felvettek egy Egertől távoli egyetemre, de kollégiumot nem biztosítottak neki. Hazajött. Elzüllött. Eszembe jutott, de nem mondtam el Puporka Kálmánnak.)

Azóta egyszer futottunk össze. Részegen is megismert és szememre vetette, hogy nem küldtem az írásokat. Elröstelltem magam s megfogadtam, róla is írok. Elkészült. Már csak az a kérdés, hogyan küldjem el, mert lakcímüket nem ismerem, és sem vele, sem Ernővel nem találkoztam az utóbbi időben. Más kocsmába járunk. Már nem a Vallonba.