Levelet írt egy stockholmi Mikulás
Kedves Gyerekek Kedves Szülei és Nagyszülei!
A stockholmi magyar hétvégi gyerekfoglalkozás, az UHU, szerettel vár minden gyereket és felnőttet a Magyar Házba 2013 december 7-én, szombaton 15 órától. A délután gyerekszínházzal indul, a Budapesti Utcaszínház a Panka és az Álommanó avagy Találkozhatunk a Mikulással? című előadását láthatjuk. A belépő családonként 100 kr, helyben kell fizetni.
Nagyon sok gyerekre számítunk, a felnőttek közül biztosan csak legkisebb gyerekek szülei férnek majd be – ezért elnézést kérünk.
Az előadás utáni szünetben szendvicset, sütemény árusítunk, miközben a Mikulást várjuk.
Ha ti is várjátok, akkor írjatok Török Ernőnek az erno.torok@gmail.com címre, vagy hívjátok a 070 165 3496-os számot, közölve a:
· gyerekek neveit
· esetleges elvárásaitokat a csomag tartalmával kapcsolatban (pl. csoki ne, cukorka lehet)
· esetleges személyes üzenetet a gyerekeknek, melyet a Mikulás fülébe súgunk, hátha elmondja.
A Mikulás jó néven veszi, ha a gyerekek énekkel, szavalattal köszöntik!
A csomag kb. 30 kr-ba kerül, helyben fizethettek majd.
Pusztai Péter rajza