1. FAHÁZ

Húsz-e? Harminc-e? Hetven-e?
Megvolna száz?
Ki tudja, hány éves lehet
Ez a faház?

Hány vihart látott, hány ezer
Holdat-napot
Hunyorgott át, míg ennyire
Kiszáradott?

Ki tudja, hány hó hullta be,
Míg ennyire
Edződött, ily határtalan
Zengésűre?

Madár ha rászáll, odafent
Ha denevér
Kapirgál, vagy ha idelent
Rág az egér,

Mindez oly dörgedelmes és
Oly iszonyú
Égzengés bent, mint odakint
A háború.

Húsz-e? Harminc-e? Hetven-e?
Megvolna száz?
Hány év alatt szárad ki így
Egy-egy faház?

Ma már az érintésre is
Fölzeng – olyan,
Akár a régi hegedűk,
Akár magam.

2. VENDÉGEK

Be jó megint a saját fedelem
Alatt aludni, saját házamat
Tatarozgatni-foltozgatni itt,
A hűvös ujjú fenyvesek alatt!

Parányi ház (egy helyiség csupán),
S oly korhatag, hogy már-már összedűl.
De mérhetetlen dolgok, a világ
Örök dolgai ölelik körül.

Már vendégem is van: egy rozsdafark
Párocska költött padlásomra, és
– Gyühé! – azóta egyfolytában tart
A csivogás, locsogás, fecsegés.

Hát még amikor megrakom tüzem!
Olyankor csap fel igazán a zaj.
Őrjöng a padlás! Már-már azt hiszem,
Füstömbe fúl a teljes fészekalj.

Körülrepül a semmi kis madár,
Jő-megy, sír, átkoz, kérlel és visít.
Begyújthatok-e mindezek után?
Soha. Inkább majd fázom egy kicsit.

3. FAVÁGÓK

Vágják a Bükköt. Bőg a druzsba, és a százados, egekbe nyúló törzsek
Nagy reccsenéssel-roppanással a vörösen izzó lombtalajra dőlnek.

Sikolt a fűrész, döng a hegy, fehér cikkanásokkal sújtanak a fejszék,
Hogy ezüstkérgű, égbe markoló, gyönyörű fáim karjait lemessék.

Morogva törlik verejtéküket, s markukba köpnek, hogy ne kapna görcsöt,
Benedek Dénes, Kispéter Ferenc, Máté Lajos s a többi ismerősök.

Vajon pokolba küldenének-e, ha fejükre – mit sosem törtek versen –
Ráolvasnám Ronsard igéit a gastine-i erdő favágói ellen?

4. VADÁSZ

Ölemben múlt ki a sovány,
Kis, pettyes őzgida a reggel.
Utoljára még felfigyelt
Nagy, meleg, ámuló szemekkel.

Lehetséges, hogy akit én
A legvadabb, a legnagyobb
Ellenségemnek gondolok,
Ölébe vesz, ha meghalok?

5. SZELEKCIÓ

Mert kivesztek a farkasok,
S mert nem vadássza senki őket,
Itt girhesek és borzasok
És szinte törpék már az őzek.

A jót velünk sem az teszi,
Ki ölbe vesz s álomba ringat,
Hanem ki vesztünk éhezi.
Becsüljük meg hóhérainkat.

6. HELYNEVEK

IVÓ – ugyan ki szomjazott
És mennyi ideig,
Hogy patakunkat máig is
Ivónak nevezik?

MENTÉD – egy utat hívnak így,
S odébb a nagy mezőt.
Szaladtak rajta százszor is,
Mentvén a menthetőt.

ÉGETTVÉSZ – nagy erdőtüzek
Ropogtak egykor itt;
Mindenhol látni éktelen,
Komor csutakjaik.

TEMPLOMBÜKKE – egy hosszú és
Lapos gerinc neve.
Ez nyilván azt jelenti, hogy
Csuhások erdeje.

IRIGYVESZI – a jófüvű
Mezőt becézik így…
Mert eladta a jószívű,
S megvette az irigy.

S ki fejti meg a Vallató
Vagy Sinai nevet?
Mit jelenthetnek, micsoda
Vad szörnyűségeket?

(1964)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ