„Mi örökös harcban állunk létünkért, mi egy kalitkában vagyunk a fenevaddal, mely minden percben el akar nyelni. Ők [más népek] csak a jólét s jobblét közt küzdenek” – idézi Madách Imre egy feljegyzését Fábián Ernő a nagy klasszikusunkról írt monografikus tanulmányában*, s ezt a plasztikusan megfogalmazott gondolatot kommentálva megállapítja: „Az egzisztenciális veszélyben (…) az egyén kötelessége, hogy azokért tevékenykedjen, akiket az elpusztulás fenyeget. Harmadik lehetőség nincs. (…)

Mert az ember nem maradhat tétlen és közömbös, amikor a természet és történelem rendjét kiforgatva nemzeteket, nemzetiségeket akarnak megfosztani nyelvüktől és kultúrájuktól. Ekkor a jó és rossz közötti választás, hogy melyikkel kötelezem el magamat, nem lehet kérdéses.” (85.)

A Madách életművét bemutató és értelmező tanulmány megírására az 1980-as évek második felében készült a szerző, s ezt magam is tanúsíthatom, aki boldogan nyújtott segítséget, a Madách-szakirodalom egy nehezen hozzáférhető művének kölcsönbe adásával, minthogy az ő gazdag könyvtára is mindig nyitva állt előttem, ahányszor csak hozzá fordultam…
De nemcsak készülődött Fábián Ernő kovásznai (és illyefalvi) műhelyében a Madách-monográfia megírására, hanem azt meg is írta annak dacára, hogy tudta, nem jelenhet meg munkája, mert neve az akkori idők Romániájában néhány évvel korábban a tiltott szerzők listájára került. A helyzet paradoxona abban volt tehát, hogy ahol ama gondolatrendőrség hihetetlen erőbedobással dolgozott, ott úgy készülhetett Fábián Ernő munkája, hogy a szerző a legnagyobb szellemi szabadságban dolgozott, és semmilyen engedményt nem kellett tennie buzgón szolgáló kultúrpolitikai hatalmasságoknak, minthogy eleve tudta: úgysem jelenhet meg, amit gondol és ír. Ezzel a helyzettel magyarázható, hogy 1990 után mindössze néhány jelentéktelen kiegészítést hajtott végre tanulmánya szövegében a szerző, de az már szabad (?) világunk kulturális környezetére, kiadói viszonyaira vet árnyékot, hogy a hazai rendszerváltás 23. évében jelenhetett meg, köszönhetően Kovászna megye tanácsa, a kovásznai Városi Tanács, valamint a Fábián Ernő Szocio-Kulturális Egyesület támogatásának.
Madách, aki földrajzilag szintén elszigeteltségben élt, megbízható szövetségese volt az eszmék történetét behatóan tanulmányozó, vidéken élő Fábián Ernőnek. Nem véletlen, hogy korábban szintén monografikus tanulmányban foglalkozott Apáczai Csere Jánossal és Eötvös Józseffel. Madách életművét s főleg Az ember tragédiáját értelmezve egymással szoros összefüggésben beszélhetett olyan kérdésekről, mint magyarság és emberiség, egyén és történelem, az egyes ember és a tömeg vagy nép, továbbá múltról, jelenről és a jövő kilátásai, illetve kilátástalansága, mivel mindezek a Madách-i életműnek is sarkalatos pontjai. Akárcsak a férfi és a nő kérdése, amely ugyancsak végigvonul a Tragédia egészén, és a végkifejletben döntő szerephez jut: Éva képében a nő, aki egy új élet ígéretét hordozza magában, adja vissza az életet is magától elvetni kész férfinak, Ádámnak a reményt, hiszen felismeri, hogy – a szerző értelmezése szerint – „az életnek önmagában van értéke, melyet vállalnia kell.” (116.)
Olyan kérdések ezek, amelyeket Fábián Ernő nemcsak filológiai alapossággal tárgyal Madách életművét elemezve, de a kortárs európai eszmeáramlatok fényébe helyezi, a tárgyalt életművet a 19. századi filozófia és irodalom csúcsteljesítményeihez mérve. Helyesen járt el így a szerző, mivel meglátása szerint például a Tragédia önmagában is egy „mindent átfogó mű”, melyben „korának egész tudása, bölcsessége feltárul.” (136.) Azt viszont félrevezetőnek tartom, hogy a tanulmány tárgya – az alcím szerint – Madách filozófiája. Jelentős irodalmi műben, mely korának nagy kérdéseire felel, bölcsesség keresendő egy angol esszéíró szerint. Fábián Ernő ki is jelenti egy helyen, hogy Madách főművében „a bölcsességet tudta egyetemes jelentésűvé kristályosítani.” (47.) Helyesebb tehát, ha azt mondjuk, hogy Madách saját kora létkérdéseire íróként keresett és kínált válaszokat, olyanokat, amelyek korszerűvé tették, mi több, Fábián szerint kortársunknak tekinthetjük mint írót és gondolkodót. (Vö. 32.) A Tragédiát értelmezve elkerülhetetlen a küzdelemmotívum tárgyalása. Ennek a motívumnak a magyar irodalomban megtalálható gyökereire (Kölcseynél, Vörösmartynál például) utal a szerző, hogy aztán így összegezzen: „Ádám az élet célját és értelmét (…) az erkölcsi parancsként előírt küzdelemben [találja meg] és a szabad akarat szerinti választásban jó és rossz között” (118.), Madáchról pedig kijelenti tanulmánya zárásaként, hogy „nagy magyar és nagy európai volt, a legnagyobbak közül való.” (140.)

Borcsa János

*Fábián Ernő: Az élet értelme. Madách filozófiája. Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2012

Forrás: eirodalom.ro

1. Máriás József:
   2013. december 6. 08:20

   Fábián Ernőre emlékezni erkölcsi kötelességünk. Gondoljunk csak az 1984-ben megjelent csodálatos kötetére – A példaadás erkölcse –, amely hitet adott, reményt sugallt olvasóinak. „Hittel és reménnyel” dedikálta a hozzá bekopogó pályatársnak.
   Emléke legyen áldott!