Nem fogy a magyar – döbbentett rá a fürdőszobamérleg. Úgy tíz-tizenkét éve nyolckilónként szedtem fel 24—32 kilót, amit soha nem sikerült leadnom. Az más tál tészta, hogy nem is nagyon iparkodtam fogyni. Magától meg nem megy. Gúnyolódik is velem a lányom, nagy medvének becéz szeretetteljesen.
A nyáron többször megfordultam különböző strandokon, és örömmel tapasztaltam, hogy nem én vagyok a legkövérebb. Sőt, olykor filigránnak számítok a mázsát jóval meghaladó társaim között — bár ez sovány vigasz. Túlsúlyos szolidaritásból igyekeztem nem észrevenni, hogy milyen nagy a túlsúlyosak aránya, s kövérek között milyen sok a gyermek. Próbáltam eltekinteni efölött, de aztán eszembe jutott, amit hajdani mentorom, a néhai Bálint András mondott: az én hülyeségem nem lehet mentség a te hülyeségedre. Lefordítva az adott helyzetre: az én kövérségem nem lehet mentség mások kövérségére. Mint ahogy a más kövérsége sem mentség a magaméra. így senki nem róhatja fel nekem, bagoly mondja a verébnek… nagybelű.

A strandokon látható hájtömegek alapján ítélve arra a következtetésre juthat a szemlélő, hogy a magyarokat kikerülte a gazdasági világválság. Holott bizonyára ennek a fordítottja az igaz: a magyarokat már rég elérte a válság. Gazdasági, értékrendbeli, erkölcsi, magatartásbeli válság egyaránt. Túlsúlyunk pedig éppen a válság jele. Előszeretettel nevezi az erdélyi ember taposnak a magyarországiakat, utalva arra, hogy különböző műkajákat zabálnak Váradtól nyugatra, a globalizáció viszont ugyanazokat az ételeket és az ételekkel együtt ugyanazokat az étkezési szokásokat hozta ránk is, mint a „táposokra”. Ugyanazt etetik velünk, így kézenfekvő a következtetés: nem fogy a magyar sem itt, sem ott.

S nem csak a korszerű ételek értek el bennünket, hanem a modern betegségek is. No meg az életmóddal — a rohanással, a stresszel, a mozgáshiánnyal, a rendszertelen étkezésekkel, a mértéktelenséggel, az italozással — kedvező táptalajt készítünk a betegségeknek.
Ha maliciózus lennék, azt mondanám, hogy az elmúlt húsz évben nem fogyott a magyarság: ha lélekszámunk apadt is, kilóra megvagyunk. Tény, hogy ez csak ideig-óráig lehet vigasz. Amennyiben nem fogyunk, még jobban megfogyatkozunk.

Tehát, feleim, higgyünk a fürdőszobamérlegnek, s tegyünk azért, hogy fogyjunk.
Erre faljunk vagy ötvenet s igyunk rá valamit… Esetleg búsuljunk azon, hogy fogy a magyar.

2009. szeptember 28.

Forrás: Sarány István – Zászlópengetés. Fehér Holló sorozat. Világhírnév Kiadó, Kolozsvár, 2011