VI. Hemingway

A milicista halála után tarthatatlanná vált a nemzetközi brigád helyzete. Már a harang sem értük szólt. A híd felrobbantása már nem akadályozott meg semmit, Madrid felett beborult az ég. A harcos megsérült, a partizánbrigád visszavonult.
Ha magukkal cipelik a sebesült társukat, akkor annyira lelassul a visszavonulás, hogy mindannyian alulmaradnak a túlerővel vívott harcban. Menekülni kell, elveszett minden, a puszta túlélés a cél.
Ezen a fölfelé kapaszkodó szűk hegyi úton, a meredek kaptató fölött, a kanyarban helyezkedett el. Hagytak egy pokrócot, azt kiterítette, bár a felfázástól már nem kellett félnie. Az életösztön, az még dolgozott. Halovány, kicsi, derengő esélyeket rakott össze, hogy csak egy városig kellene eljutni, találni egy orvost, aki nem fél, aki szimpatizál a mieinkkel, kiszedi a fémszilánkot a lábából, összevarrja a sebet, megállítja az elfertőződést. A puszta túlélés a feladat, minden élő erre törekszik. A forradalmár le tudja győzni magában az alapvető biológiai ösztönt. Ő lemond az életéről a többiek túlélése érdekében. Ettől magasabb rendű az igazság oldalán harcolók ügye.
Berrendo hadnagy a földre szegezte a tekintetét, lassan közeledett a fenyőfa felé, sápadt, keskeny arca komoran meredt maga elé. Géppisztolya keresztben feküdt a nyergén, csövével bal karja hajlatának támaszkodva. Robert Jordan a fa mögött feküdt, visszatartott lélegzettel, minden izmát megfeszítve, nehogy megremegjen a keze. Megvárta, amíg a tiszt eléri az erdő napsütötte peremét, ahol a zöld mezőt sötét fenyőfák váltották fel. Szíve hangosan dobogott az erdő tűlevelekkel fedett földjén.
Egyes lövésre állítom a géppisztolyt. Hosszan célzok. Ha lelövöm a parancsnokot, abból hatalmas zűrzavar kerekedhet. Egy magányos dördülés, a hegyek dobálják a hangot, és a parancsnok lefordul a nyeregből. Aztán sorozatra váltok, és belekaszálok a zűrzavaros kavargásba. Mindet nem nyírja ki a sorozat, de el kell látni a sebesülteket, parancsnok nélkül megszerveződni. Hosszasan célzok, kicsit remeg a kezem. Belégzés, benntart, lassan kiereszt, és ebben a pillanatban kis mozdulattal, szinte csak érintve, meghúzom az elsütő billentyűt.
Elhibáztam!
Kapkodva sorozatra váltok, egy egész tárat kiküldök a kavargó járőrcsapatba. Nem tudom, eltaláltam-e valakit. Fekszenek a földön, nem látom őket. A lovak vadul rohangálnak. A járőr katonái kúszva elindulnak felém. Lassan bekerítenek. Csak idő kérdése. A társaim hallhatták a lövéseimet… A következő dörrenésig gyűlik az előnyük.

(Folytatjuk)