/Vadmalac-félpercesek/

Nosztalgiával gondol gyerekkorára, amikor homokvárakat épített. Péterrel, a Fekete-tenger partján. Fáradhatatlanok voltak, alig jutott idő a vízre, legalábbis délelőtt. Délutánra a nap kiszívta a várból a vizet, a szél szétfújta, meg az emberek is – ráléptek, szétrugdosták.

De a víz volt a legfontosabb, az tartotta össze, mondhatni, az volt a lelke.

Mandelára gondol Vadmalac, úgy fogalmaz, hogy egy nemzet lelkiismerete volt, összetartó ereje, akár a víz a homokvárban.

1. Keszthelyi György:
   2013. december 6. 12:55

   kedvenceim

2. G.T.:
   2013. december 6. 14:26

   Már annak is örvendek, ha valaki olvas. Hát ha még kedveli is…

3. Marianna:
   2013. december 6. 14:53

   Szeretni való, kitűnő írás, köszönöm, hogy olvashattam!