Fotó Pusztai Péter

Pusztai Péter Zsákutcá-ja nem csak a szerencsésen nyakon csípett szó- és képjátéknak köszönhetően él. Ha csak az ötlet éltetné, meg se parittyázná az ember. De magán hordozza mindazt az aleatorikus életszerűséget, ami nélkül a fotó csak a valóság másolása marad. Itt a szín, a kompozíció, a fények és árnyak esése, a kendőzetlenség, a holt tárgyak elevenné válása együttesen alkotják mindazt, amit egy nyugati típusú zsákutca hangulatilag és vizuálisan is lenyomatként hagy az emberben.

A zsákutca alkotó elemeit – az elhagyott, várakozó járművek, a kép középpontjában díszelgő, fényes szemeteszsák, a masszív, fölénk emelkedő falak vonalai, a háttérbe futó párhuzamosok – bármikor meg lehet komponálni, el lehet képzelni, majd megörökíteni, de ez nem ugyanaz, mint amit e kép sugall.

Valahol eltévedtünk és most már csak kifelé farolhatunk szorongatott helyzetünkből – de mi vár ránk? Ez a kérdés fájdalmasan ott feszül a kép hátterében.

Cseke Gábor

Forrás: Fotótanú

1. B.Tomos Hajnal:
   2013. december 8. 09:40

   Szerintem a kép feketébe hajló barna tónusa az, ami a szorongatottságot leginkább sugallja.
   Túl a vizuális megdöbbenésen,a felvétel él és ettől oly reális.Köszönöm,Péter!

2. Keszthelyi György:
   2013. december 8. 14:05

   Ez a mindenről lemondó kép Évát juttatja eszembe, nyugodjék békében… Volt neki egy bizonyos könyve, ahhoz könyvborítója, szintén Pusztai Péter remek alkotása. Hangulata hasonlított ehhez a véghez vagy végnélküliséghez közeledő keskeny sikátoréhoz. Létezett benne egy felfüggesztett élet, de mintha kihunyófélben. Nagy hatással volt rám. (Pillangókisasszony vége)

3. Pusztai Péter:
   2013. december 8. 17:19

   köszőnöm Hajnal,Köszönöm György. Értetek érdemes dolgozni. Péter