Hajnalban

Hajnalban felröppent két madár.
S kinőtt a fű.
Ölelj, szoríts.

Fehér kezek, fehér folyók
simogatnak s folynak át rajtam.
A hosszú élet
gyermekágyban alszik.
A hajnalnak nincs árnyéka.

Iderepül a föld – hegyeivel,
erdőkkel, városokkal –
s lefúlva lábunk elé zuhan.

Föl kell emelnünk.
Meg kell itatnunk, meg kell etetnünk.

Vadrózsa

És az egész életből
Csak ez a pillanat marad – az egyetlen,
amikor lehunyt szemmel nézel
az öröklét zöld szemébe.
És az a kiszáradt vadrózsa
a magas, kiirtott szakadékon,
ahol lehajtott fejjel térdel
árnyam.
Bocsássatok meg,
könyörgök, megbocsássatok:
nem látok semmit.

Száll a madár

Most.
Nyugaton.
Alkonyatkor az égen.
Az északra hullámzó
erdő fölött –
egy madár. Alig mozog.
Kis pont.
A szél ellen, Messze.
Dél felé.
(Ó, fölidézem
jószagú közelséged –
a gyöngédséggel és nyárral teli
serleget, a test
szárnyalását a fénylő égen,
ott a magasban)
te madár,
mért fordul minden
ellenem?
Mindig
ellenem s ellened.

Litvánból fordította: Bán Péter

Forrás: Romániai Magyar Szó, Színkép melléklet, 2004. június 12.