PAPÍRVIRÁGOK

Hogy megnyílt az észak-koreai ország a nagyvilág előtt, egyre több az újságcikk róla. Az ország második emberének a kivégzése pedig nagyon foglalkoztat mindenkit: mint Torbjörn Petersson, a Dagens Nyheter tudósítója fogalmaz, mindenki tudja, hogy „változások lesznek”. Az átlag észak-koreai még jobban fél: már egy kínai vagy dél-koreai film megtekintéséért is halálos büntetés járhat (ebben az évben már eddig negyven embert végeztek ki állítólag, míg tavaly egész évben tizennyolcat), még jobban növelik az ideológiai nevelést a munkahelyeken, továbbá szorgalmazzák a Kim családot dicsőítő levelek küldését. A tisztségviselők pedig látják, amit a külföldi zsurnaliszták: egyes magasrangú elvtársak eltűnnek – elég összehasonlítani a két képet: kik vannak rajta azon a tablón, akik Kim Dzsong Ilt temették, s kik vannak rajta most, amikor halálának második évfordulóján hivatalosak.

És mindent csak kiolvasni lehet, mit mond például az a tény, hogy a diktátor – most látom először leírva vele kapcsolatosan a despóta jelzőt – felesége két hónapig el volt tűnve, most viszont férje mellett tiszteleghetett apósa emléke előtt.

És most olvasok először Dzsang Szong Tek bűneiről konkrétan: túl olcsón adta el Kínának a vasércet meg egyes élelmiszercikkeket, csigát, rákot. Az anyagi helyzet nagyon nehéz, kellett egy bűnbak, megtalálták a Dzsang személyében.

Annyira abszurd az a világ, hogy az ember beleborzong. Félelmetes és nevetséges egyszerre, legalábbis mi itt Nyugaton úgy éljük meg, hogy például az terjedt el, hogy a kétéves évfordulóra a lakosok papírvirággal tisztelegjenek, míg a temetésen élő virág volt engedélyezett.

Gergely Tamás