A MAGÁNYOS

Híradást látok a svéd tévében a Kim Dzsong Il halálának második évfordulója alkalmával tartott rendezvényről. S hát mit látok? A pódiumon egymagában ül a diktátor. A tábornokok tőle viszonylag távol, s míg „az” ül, ők állnak, haragos „gazdájuk”-at figyelik. Miért haragos a gazda? Hát valószínűleg egyrészt gyászol. Másrészt nem úgy megy az ország sorsa, ahogy elképzelte. Nem parancsra megy, vagyis hiába a parancs, halnak éhen az emberek. És videót néznek, külföldi propagandát.
Szerintem nagyon beszédes a tévékép, a despóta elszigetelődve, átfut az agyamon, melyik „elődje” hogyan akarta fénypeztetni-filmeztetni magát: talán csak Sztálin volt ennyire egyedül a képeken. Honecker meg Kádár mindig más elvtársak gyűrűjében, Ceausescu tribünön, Castro ugyancsak, Hitler is „kollégák” között, Mussolinit szüntelen ünneplik. Saját családtagjait – Kim apját és dinasztialapító nagyapját – is a „pórnép” üdvözlése közben fényképezik. Csak Kim Dzsong Un dühöng magában, a semmibe néz, félelmetes kép – a fennforgók szemében. A távolból majd harminc-negyven év múlva nevezhetni nevetségesnek, mint ahogy a rikácsoló Hitler az, az ember csak bámulja, hogy egy ilyen lelki gnóm tartotta sakkban a sokmilliós nemzetet.

Gergely Tamás