Elekes Ferenc: 100
Anyánk ma száz esztendős. Pontosan ma.
Rendeltem tortát.
Mondom a kisasszonynak, szeretnék rendelni egy tortát. Azt mondja, válasszak, sok torta van az üveg alatt.
–Nekem szebb kell és nagyobb.
–Ezeknél is szebb és nagyobb?
–Igen, ezeknél is szebb és nagyobb!
–Hány személyre kell?
–Azt nem lehet tudni. Egyszerű, falusi asszonynak kell, anyámnak, aki száz esztendős. Legyen fehér. És a tetejére legyen fölírva egy szám. Az, hogy 100.
–És hány kilós legyen az a torta?
–Azt nem tudhatom, mert soha nem járt a kezemben egy nagy torta.
–Legyen úgy két, vagy három kilós?
–Legyen. Körülbelül akkora, mint amekkorát most a levegőbe rajzolok.
–Ne tessék a kezével nagyon hadonászni, még leveri valakinek a kalapját…
–És legyen a tetején sok kicsi, színes virág.
A konyhában terítettünk asztalt. Anyám nézi a tortát, s főleg a számot rajta, hogy száz. Azt mondja, egy kicsit elérzékenyültem…
Érzem, az én torkomban is megjelent a gombóc.
–Mama, úgy illene, hogy ilyenkor szép, fehér asztalterítőt vegyünk elő, ne ezt a csíkosat, –mondja a feleségem.
–Akkor legyen úgy! Terítsetek fehérrel. Azzal, amit még leánykoromban szőttem. De mivel terítünk asztalt, ha véletlenül bekövetkezik valami fontos esemény? Ezt a fehéret arra tartogattam…
2013. december 25.
Forrás: Feriforma
2013. december 27. 06:57
Sokkal több, mint megható. Isten éltesse!
2013. december 27. 07:24
Sok megjegyzésedet köszönöm, visszafelé menve is!
Épp ezért:BÚÉK!
2013. december 27. 08:16
Gyönyörű torta,gyönyörű kor….Még sok hasonló eseményt kivánok a Mamának és családodnak.
2013. december 27. 11:18
Ilyen fontos esemény ritkán (kb. százévenként) következik be. Hogy mi lehet ennél is fontosabb, az már az öregek féltve őrzött titka.
Ja, és szép a torta!
És BUÉK!
:-)
Skandi
2013. december 27. 17:12
Isten éltessa méd sokáig ! ” Drága ” Mama.
Sok Szeretettel Guszti bácsitól.
2013. december 28. 08:52
Amikor egy ilyen gyönyörű leány ilyen gyönyörű kort él meg, bizony az is „fontos esemény”!. Isten tartsa jó egészségben, hogy az ő szándéka szerinti következő minél később következzen!
A kisasszony a naphoz méltó tortát készített.
A megemlékező sorokat mi, olvasói is bizony megköszönhetjük. Igazi „Elekes” írás!
Jó egészségben békét és boldogságot Mindnyájatoknak!
Mária, István
2014. február 12. 06:41
Igen, ez is Rolad szol, gyonyoru iras es koszonom, hogy en is olvashatom, azt a termeszetes egyszeruseget es kozvetlenseget amelynek minden sorat a szeretet itatja at.
Mert ezt erdemlik az Edesanyak…..