A kocsi csendes nyögéssel válaszolt a korai ébresztőre, de nyomban magához tért és engedelmesen kanyarodott kifelé a jólismert utcákból. Mélyen szundító házakat, álmodó otthonokat hagyott maga mögött. A belvárosban még alig mozdult az élet, rakodókocsik meg első villamosok jelezték a közeledő reggelt. Elsuhant mellettük, hogy kiszaladjon az országútra és megcsillantsa acélkék karosszériáját a kelő Nap fényében.
Benedek letekerte a kezéhez eső ablaküveget, hallgatta a felgyorsult szél fújását. Soha életében nem indult még ekkora útra. Több, mint fél emberöltő alatt mindig közbejött valami. Legtöbbször a munka. Rövid pihenőkre futotta csak, tóparton kéthetes levegőzések. Dél tengere kamaszkori vágy maradt, tele szebbnél szebb elképzelésekkel. Kissé gyerekes, kissé bölcs izgalommal szerette az indulást. Nem akart másra figyelni. Könnyedén, egyenletesen vezetett.
Herminát gyötörte a kialvatlanság, szemhéja rá-rábillent álmos szemére. Pedig ő is várta ezt a napot. Hányszor mondta az utóbbi években, hogy megérdemelnének már egy igazi kiruccanást. Minden nyáron érkeztek csábító képeslapok, hol az egyik, hol a másik baráti családtól. Hát, most végre ők is! Kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, cigarettára gyújtott. Persze rengeteg teendővel jár egy ilyen út előkészítése. Félálomban azon töprengett, hogy hoznak-e magukkal minden szükséges útravalót.
Egy hegygerinc, egy melletted elfutó patak, egy erdő illata – s úgy érzed minden érted van. Mohón kutatod a tájat, mint aki lassan rádöbben, hogy nem csak az az udvar igazi, ahol eddig játszott. Merész szerpentinek, völgybebújt apró falvak, ragyogó földek körülötted, kaleidoszkóp. Az autópályán élvezed a sebességet. Éveid és gondjaid valahogy otthon maradtak egy szűk lakásba meg egy hivatalba zárva. Csak a dimenzióit felrobbantó jelen létezik, ez a mindent átölelő most, melyben versenyre kelhetsz az idővel. Előtted bearanyozott felhők. Úszik a délután.
Benedek olyan fáradhatatlanul vezet, hogy Hermina magában is megcsodálja. Ezt az embert szabályosan kicserélték. Hermina ritkán ül a volán mögé, gyorsan kimerítik a kilométerek, ha nem is vallja be, hogy nem éppen kedvenc szórakozásai közé tartozik a többnapos zötyögés egy autónak nevezett tulajdonképpen guruló dobozban zsibbadó térdekkel, agyonült derékkal. Azért Benedek tisztában van ezzel, meg azzal is, hogy a végén ki lesz az, aki mesél: „És képzeljétek, három napig mentünk, azt a csodálatos utat, azt egyszerűen nem lehet… ” Eddig a tegnapi szállodának örült a legjobban. Vajon mit csinálna a feleségem egy nomád táborban? Berendezné ott is a kis komfortját? Mint, ahogy a tengerparton meg fogja tenni! Mert már a csomagolásnál kijelentette: „A hotel arra való, hogy jól érezze magát az ember, tudjon tisztálkodni, pihenni, átöltözni”. Én meg addig eljárok majd felfedezni, sziklát mászni, pecázni. Az ám! Pecázni fogok egy elvarázsolt öböl szélén. Hogy mindketten jól érezzük magunkat. Így igazságos.
A Nap közben lesiklott az égről, az aranyszélű felhőket is magával húzta, a szürkületben nagy hegyek körvonalai rajzolódtak a látóhatárra. Úgy döntöttek, mennek még egy darabig, legalább addig, amíg át nem lépik a következő határt. Számszerint a másodikat.
– Holnap ilyenkor elérjük a tengert – mondta Benedek.
– Minden napra egy új ország, nem is olyan rossz teljesítmény! – jegyezte meg az asszony.

*

Lámpák kereszttüzében kivehetetlen alakok tűnnek fel egy téren.. Az út egyenesen hozzájuk vezet, irányjelző táblák sincsenek, nincs bekötőút. Az alakok elszántan mutogatnak, egy-egy jármű begurul a tér ellentétes felén nyújtózó kivilágított alagútba.
– Baleset?
– Nem tudom. Talán igazoltatnak.
– Most hagytuk el a határt!
– Alapos emberek.
– Akkor rendes szállodájuk is lesz! – nevet Hermina.
Szálfaegyenes barna egyenruha toppan elébük. Int, hogy szálljanak ki. Kiszállnak. Előregyártott elemekből készült barakkba vezeti őket. Ottmarad az ajtóban.
Íróasztal mögött világos egyenruha, hivatalos arc, hivatalos üdvözlés. Hivatalos hang iratokat kér. Gyors, fehér kéz nagy könyvbe jegyzetel. Hivatalos közeg felvilágosít. Több nyelven képes rá, lehet választani.
– Bizonyos események arra kényszerítenek bennünket, hogy a turistákat saját érdekükben tartóztassuk fel. Területünkön ugyanis a korlátlan áthaladás néhány óra alatt oly veszélyessé vált, hogy azt sajnos be kellett tiltanunk. Önök minden esetre két megoldás között választhatnak. Az egyik a visszafordulás, ami esetleg céltalan, a másik egy rövid pihenő. Az utóbbi esetben természetesen vendégeinknek tekintjük önöket és szerveink minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül gondoskodnak szükségleteikről. Addig kell csak várniuk, míg biztonságos keretek között átkísérjük önöket a következő határállomáshoz.
Hermina arcáról még nem tűnt el az iménti jókedv, most a meglepődés fintora csatlakozik hozzá, bizonyatlan mosolykává gyúrva vonásait. Férjére pillant.
– Ha jól értettem, önök kezeskednek a mielőbbi zavartalan továbbutazásunkról – kérdezi Benedek.
– Preztizskérdésnek tekintjük, uram.
– Úgyis ránkfér egy kis alvás- vonja meg a vállát Hermina. De mintha hirtelen észbe kapna, egy lépést hátrál:
– Mondja kérem, csak nincs valami járvány errefelé?!
– Megnyugtathatom, asszonyom, járványról szó sincs. Arról kötelező azonnali nemzetközi tájékoztatást adni, melyet mi sem mulasztottunk volna el. Jelen óvintézkedés kizárólag az országunkba látogatók messzemenő, talán túlzott védelme miatt lépett életbe. Ismétlem, semmiféle kellemetlenség nem érheti önöket, hacsak az nem, hogy egy éjszakára megszakítják útjukat. Hatóságaink sürgősen intézkednek. Nekik is érdekük.
– Hermina bólint.
Világos egyenruha két kartonlapot húz elő, nem nagyobbak egy-egy képeslapnál, az útleveleikből rámásolja adataikat, lepecsételi, aláírja, beleteszi a két útlevélbe és átadja őket a tulajdonosaiknak. Odaszól az ajtóban maradt barnának:
– B2-es gondoskodik az elhelyezésről.
Barnaruhás visszavezeti őket a kocsihoz. Egy másik barnaruhás felé kiállt, akinek rádió recseg a kezében. A tér közepén is áll egy – figyeli Benedek, amint lassú, szögletes mozdulattal emeli a karját.
Intésére az acélkék jármű begurul az alagút tátongó gyomrába.

(Folytatjuk)

1. Gergely:
   2013. december 29. 20:10

   Megmondom én elõre: a pap volt a gyilkos.
   Tréfálok, nyilván, örvendek az új sorozatnak