Mégis csak óévi madár maradok,
régi karórám a régi asztalon,
lent ásnak, odafent kék vásznat szőnek,
hány név- és hangsor, ezen kívül
hány külső munkatárs.
Csodára várunk.
Bizony.

Épüljön még több híd és lépcsőház,
elhúz a varjú a tetők felett.
Látjátok? Örökké mozog a föld,
reumásan és meztelenül.
Döntött a bíróság:
Bűnös a lóláb.
Kilóg.

Hangok érkeznek, ajtók csapódnak,
nyílnak, csukódnak, kigyúlnak a lámpák,
megvilágosodnak az elhagyott termek,
jönnek-mennek lovak és emberek,
nem fontos az, hogy ki merre tart,
az sem számít, hogy milyen a forma,
fordul időnként a sokféle kocka.
Csengő és bongó
Idők.

2013. december 31.

Emlékezés / B. Tomos Hajnal fotója

1. B.Tomos Hajnal:
   2014. január 1. 12:29

   Érdekes…a minap (tehát a óévben)épp egy régi asztalon fekvő régi karóráról készitettem egy fotót.Nagyon passzolna ehhez a vershez.

2. Cseke Gábor:
   2014. január 1. 12:38

   Hol van?

3. Keszthelyi György:
   2014. január 1. 15:20

   Ide vele!

4. B.Tomos Hajnal:
   2014. január 1. 15:24

   Elküldtem Gábornak.

5. Keszthelyi György:
   2014. január 1. 17:26

   Köszi, Hajnal! Talán tényleg nincsenek véletlenek?