B2-es rendületlenül vezeti őket, mintha attól tartana, hogy a rábízott jármű egyszer csak fölemelkedik a levegőbe és utasaival együtt elszáll a nagy hegyek csúcsai felett.. B2-es terepszínű nyitott gépkocsiból áll, fedélzetén négy darab egyenruha csüng szürkén, teljes fegyverzetben. A zárt sofőri fülkében két barna mundér.
A gépesített karaván egy domboldalra kapaszkodik fel. Hogy milyen magasan emelkedhet a szomszéd hegy mögötte azt nem lehet kivenni az elérkezett éjszakában. Csak a növényzet átható illata érzékelhető.
Két szürke leugrik a fedélzetről. Jön a sofőr melletti barna is, tányérszerű kézilámpát lenget. Utasítja a szürkéket, hogy hozzák a vendégek csomagjait. Egy keskeny ösvény magányos kőépülethez vezet.
– Megérkeztünk – közli a barna.
A folyosón enyhe dohszag szivárog.
– Ez a volt kastély – folytatja, mialatt fölkapcsolja a villanyt és a csarnokszerű hall megtelik fénnyel, hogy a csillárok kis híján belecsilingelnek – az önök rendelkezésére áll. Helyezzék magukat kényelembe. Állandó személyzetről sajnos nem tudunk gondoskodni, de az élelmiszerszállítmány már ideért. A körzet zárt, az éjszaka folyamán mégse hagyják el a házat. Reggel B2-es parancsnoka meglátogatja önöket. Jó éjt! – csapja össze a bokáit, s megy, mint aki jól végezte dolgát. A másik kettő utána.
A gépkocsi távolodó moraja belevész az éjszaka vaksötét csendjébe.
– Affene – dünnyögi Benedek, s nem tudni, e tömör megjegyzés magának a kastélynak, a kijárási tilalomnak, vagy az iménti kíséret pattogó csizmáinak szól-e.
– Semmi közünk hozzájuk – fűzi hozzá Hermina. – Mit gondolsz, sokáig tart ez a kényszerpihenő?
– Csöppet sem látszik valószínűnek, hogy az urak hosszútávú vendéglátásra rendezkedtek be. Nincsenek valami barátságos formában. Egy éj, és úgy elpasszolnak innen, mint annak a rendje. Megkeresik, tudod, B3-ast, B4-est, esetleg B5-öst, hogy sokat ígérő társaságukban sikeresen lépjük át a határt! Te meg addig kialszod magad. Számítottál ilyen impozáns kíséretre?
– Ne hülyéskedj, Benedek! Nem veszélyes ez itt? Sehol egy teremtett lélek. Ez egy erdő közepe!
– Erdei manókkal, akik puskát viselnek a hátukon. Holnap majd jön az egyik főmanó megérdeklődni, hogy szépet álmodtunk-e, netán, hogy szükségünk van-e valamire. Egy rendes autósztrádán kívül nekem villásreggelire lesz szükségem, mert most nemigen érzek kedvet semmiféle „élelmiszerszállítmány”-hoz.
– Én se. De egy fürdőszobához annál inkább.
– Akkor keressünk egyet.
– Mondd, Benedek, ez egy igazi kastély?
– Az ám! Ismeretlen okokból likvidálták ugyan a kacsalábait. Óvintézkedés. Önök megbocsátják nekünk, hogy épp nem forog – szavalja Benedek, amint fölfelé tart egy recsegő falépcsőn. – Viszont van benne fürdőszoba!
– Pompás – követi Hermina. Sorban kinyitogatják az emeleti ajtókat.
– Asszonyom, hét darab kifogástalan háló áll rendelkezésére. Melyiket választja?
– A legszebbet, a legnagyobbat és a legkényelmesebbet!
– Majdnem egyformák.
– Akkor azt, amelyik legközelebb van a fürdőszobához.
– Megegyeztünk. A rohamhotel előállt.
– Nem is olyan rossz, még melegvíz is van.
Hermina fürdőt készít. Benedek lemegy szétnézni.
A tágas hallból több folyosó, átjáró szoba nyílik. Az egyik oldalon elhagyott műteremféle, alaposan vagy egészen kiürített könyvtárak, odébb vastag üvegajtó, mögötte nagy, félig fedett terasz. A másik oldalon télikonyha, kamra, apró szobácskák, mellékhelyiségek. Benedek ide is, oda is bekukkant. Hamarosan elunja és kisétál a teraszra. A fák álmos, egymásba hajló lombjain kívül nem látni mást. Mélyeket szív a hűvös hegyi levegőből.
Mire visszamegy az emeletre Herminát már ágyban találja. Mellébújik. Igyekszik visszapergetni a nap eseményeit, gondolatait azonban le-lefékezi a fáradtság, míg végül egészen le nem állítja: egy porondon, olyan kis kerek dobogófélén, amilyeneket vidéki cirkuszokban látni, egy sereg fabábu toporog, csizmáik alól füstöl az égbe a por és mind egyforma, a por is alattuk és, mint akiket a játékmester láthatatlan keze felhúzott, sorban emelgetik fakarjukat, hónaljuk csak úgy nyikorog, a sátorlapot keresi, rajta egy szakadást… Az asszony jószagú haja terül fölé.
Aztán elnyomja az álom.

(Folytatjuk)